A védelem hete

Azt állította Orbán Viktor miniszterelnök (a Kossuth rádióban): nem igaz, hogy nincs elegendő védőeszköz az egészségügyben, mert mindenből van elég a jelenlegi fertőzési szinthez, de mivel nagyobbra kell készülni, többet kell vásárolni belőlük.
Ezzel szemben a tény az, hogy sem a háziorvosoknak nincs megfelelő védőmaszkjuk, sem a mentősöknek nincs elég védőfelszerelésük, ezért az egyszer használatos eszközöket is többször használják, fertőtlenítés után. Igaz, hogy erre a vészhelyzetre még olyan országokban sem készültek fel, mint az Egyesült Államok vagy Nagy-Britannia, de a védhetetlent felesleges védeni. A tanulságokat kellene levonni.
Azt állította továbbá Orbán (ugyanott), hogy „van egy rendes katonai tervünk a védekezésre, felállt az ország a védekezés logikája szerint”.
Ezzel szemben a tény az, hogy bár a védekezésnek lehet katonai része is, puskával nem lehet vírusokra lövöldözni. Vagyis a védelemnek egyszerre kell, hogy legyen egészségügyi, gazdasági és logisztikai-biztonsági terve és logikája. Máskülönben a levegőbe fognak lőni. 
Azt is állította a miniszterelnök (szintén a Kossuth rádióban a hiteltörlesztések felfüggesztésének elrendelésével kapcsolatban arra a kérdésre, hogy a bankok partnerek-e), hogy „ezt nem kérdeztem meg, de a reakciókból úgy látom, hogy igen”.
Ezzel szemben a tény az, hogy ez elképzelhetetlen. Nemcsak azért, mert kizárt, hogy ebben a súlyos gazdasági válsághelyzetben Orbán nem konzultált legalább Csányi Sándorral, a legnagyobb magyar bank, az OTP elnökével, hanem azért is, mert a Magyar Nemzeti Bank, amely már hétfőn kezdeményezte a lépést, közölte, hogy egyeztet a bankokkal. Ezt egyébként Varga Mihály is megtette még azelőtt, hogy Orbán nyilatkozott volna. De persze ha a miniszterelnök úgy akarja láttatni a világot, mint csatateret, ahol ő vezénylő tábornokként állandóan háborúkat vív, és közben csak parancsokat osztogat, akkor mindent értek. Csak nem hiszek el mindent. 
Azt állította az Igazságügyi Minisztérium (közleményében), hogy az Európai Bíróság főtanácsnokának minapi állásfoglalása a CEU működésének ellehetetlenítéséről „a Soros György által finanszírozott civil szervezetek érvelését tükrözi”. A magyar kormány szerint ugyanis a felsőoktatás tartalmának és szervezeti felépítésének szabályozása kizárólagos tagállami hatáskörbe tartozik, ezért nem sért uniós jogot.
Ezzel szemben a tény az, hogy a magyar felsőoktatási törvény mást szabályozott: azt, hogy csak olyan külföldi intézmény működhet nálunk, amelynek van otthoni egyeteme is, illetve amelynek kormányával megállapodnak. A CEU eleget tett mindkét feltételnek, ám a magyar kormány mégsem engedélyezte, hogy továbbra is amerikai diplomákat adjon ki. Ezt nemcsak Soros és civil szervezetek kifogásolták, hanem az Európai Unió Bizottságától kezdve vezető nyugati politikusokon át az egész nemzetközi tudományos világig rengetegen. De mivel ezek szerint Soros őket is mind meg tudta venni, nem csoda, hogy az Európai Bíróság is a markában van. Csak Orbán és kormánya nem eladó.
Szerző
Bolgár György

Ez itt a Karmelita

Jó napot kívánok. Ez itt a Karmelita – kezdte bejelentéseit a fb-on a miniszterelnök. Illetve csak kezdte volna, ha lett volna hang is. Ám jelképes értelemben sem könnyű hangot találni, együttműködésre kérni egy országot, ahol a vezetőket a kérésről, az embereket az együttműködésről igyekeztek módszeresen leszoktatni. Éppen a Karmelitából. 
De amit Orbán ezúttal mondott, szükséges volt. Az fájt, ami hiányzott. 
Aznap elhangzott egy másik beszéd is. Angela Merkelé, a német televízióban. Ott ugyanis nézik, mert hitelesnek tartják a köztévét, nem kellett a facebookra költözni. Hang tehát volt. Méghozzá emberi. A kancellár természetesnek tartotta, hogy egy közösségi intézményben szól. Fel sem vetődött, hogy saját fórumát használja, ezzel akarva-akaratlanul „magánosítsa”, saját egyszemélyes kompetenciájába utalja a közügyet.
Nem szeretném sem túlmagyarázni a különbséget, sem Merkelt idealizálni. De azt nem lehetett nem észrevenni, hogy azzal kezdte: a kormány megszakítás nélkül konzultál az illetékes egészségtudományi intézménnyel, a Robert Koch Intézettel. Mi viszont nem vagyunk labancok, következésképpen az Orvoskamarát már sikerült legyurcsányistázni. Onnan is látszik, hogy az orvosok hülyeségeket beszélnek, hogy Orbán még most pénteken is azt mondta: nem igaz, hogy nincs elegendő maszk, majd mindenki kap, amikor szükség lesz rá. Ja. Akkor nyilván még nincs szükség rá. Vagy rossz helyen keressük: a patikákban mindenesetre egy darab sincs. Talán a TÜZÉP-nél vagy a cipőboltban kellett volna. 
A német kancellár az egészségügyi dolgozótól az élelmiszerláncok pénztárosáig és árufeltöltőjéig mindenkinek köszönetet mondott, akinek a munkahelyén kell helytállnia. Ez nálunk lassabban megy. Az „Ez itt a Karmelita”-bejelentkezésnél még nem sikerült, péntek reggelre legalább az orvosoknak elhangzott egy köszönet, és Gulyás miniszter végre a Kamara vezetésével is találkozott, bár csak „informálisan”. Úgy látszik, valahogy kimosakodtak a gyurcsányizmusból, azt mondják, fertőtlenítő híján a szappan is elég. De senki sem kért elnézést sem a fizetés nélküli szabadság fenyegetésével zsarolt pedagógusoktól, sem a Kovács államtitkár által letorkolt, dolgukat végző újságíróktól. Sőt, a kormányközeli média folytatja gyalázásukat. „Ezekkel a gusztustalan szardarabokkal másképp nem érdemes beszélni”, „csicskagyár ellenzéki újságírók” – tör ki a kollegialitás a Hír Tv-ből. 
Van egy szó, amit Merkel sűrűn használ (éppen, mert érzi a helyzet ellentmondásosságát), a Karmelitában viszont máskor sem igen emlegetik. Ez a szó a demokrácia. „Demokráciában élünk, nem kényszer alatt, a megosztott tudás és együttműködés környezetében.” „A nyitott demokráciához hozzátartozik, hogy a politikai döntéseket áttekinthetővé kell tenni, meg kell magyarázni, és meg kell indokolni.” Hm… Ez a „nyitott demokrácia” nagyon Sorosra hajaz, nem? (Időszerű volt, hogy a beszéd másnapján a kormányközeli tévé portréműsora jól leleplezze a kancellárt: lelkész apja „baloldali érzületű”, maga – mint, gondolom, mindenki – tagja volt a keletnémet KISZ-nek, többször járt a Szovjetunióban, és „hátba szúrta mentorát”: Kohlt.)
Csak lassan hát azzal a „megosztott tudással”! Nem feltételezek rossz szándékot, de nehéz volna egy csapásra változtatni azon a beidegződésen, hogy információt nem könnyen kötnek másnak az orrára. Ezért Európában szinte csak nálunk nem lehetett tudni a megbetegedések települési megoszlását, mint ahogy azt sem, milyen feladataik és jogaik lesznek az utcára vezényelt katonáknak. 
Merkel „közös, szolidáris cselekvésről” beszél: „nem hagyjuk egymást egyedül a bajban”. Nálunk a hivatalos látókörből eddig mintha kimaradt volna a kispénzű, hónapról hónapra élő ember. Sokáig egyetlen szó sem hangzott el arról, mi legyen a gyerekével otthon maradó szülővel. Fizetés nélküli szabadságon még egészségbiztosítása is elvész, ha csak nem maga fizeti be. És miből tartalékoljon a kisnyugdíjas, akinek járandósága a békebeli inflációt sem fedezte, nemhogy a most megugró árakat? Nincs rendkívüli családi pótlék- és nyugdíjemelés, kötelezően járó táppénz az egészséges gyerek mellett maradóknak. Noha a hivatalos jóslás szerint akár többszázezer munkanélküli lesz, az új szabályok cinikus módon úgy „szabadítják fel” munkaadó és alkalmazottja megegyezését, hogy az állását féltő munkavállalót teljesen kiszolgáltatottá teszik. Nyilván mindenbe belemegy, minden ú.n. „megállapodást” aláír, csak maradhasson. Miközben már nemcsak puha szívű szociális szakemberek, hanem közgazdászok is sürgetik a válság idejére valamiféle „alapjövedelem” biztosítását.
Az átlagember szolidáris. Bevásárolnak az idős szomszédnak, egyetemista és színész csoportok alakulnak a digitális oktatás segítésére, az „Etesd a dokit” akcióban élelmet visznek a kórházak portájára a hosszúnapozó egészségügyieknek. De a tíz kormányzati akciócsoport között nem sikerült egyetlen szociális csoportot sem alakítani, szakszervezetek, nyugdíjas szervezetek, szakemberek bevonásával.
Az ott a Karmelita? Igen, tudom, hogy most enélkül is sok munkájuk van. Csakhogy miniszterelnök úr, ez meg itt az ország. A szerző volt országgyűlési képviselő 
Szerző
Lendvai Ildikó

Hiteltelenül a hitelességért

Azzal kezdte Orbán Viktor a szerdai, technikailag meglehetősen félresikeredett facebook bejelentkezését, állítása szerint a kormányülés szünetében (ezek szerint a későbbiekben már nem hoztak fontos döntéseket), hogy a „veszélyhelyzet kialakulása óta – azaz hét nap alatt –, megszervezték Magyarország kollektív védelmét, a közös védekezést a világjárvánnyal szemben”. Másnap a kormányhoz tartozó Századvég és Nézőpont azonnali közvélemény kutatással jelentkezett, miszerint az emberek többsége elégedett az állam intézkedéseivel. Vagyis mind a miniszterelnök, mind a csatlósai elsődleges szempontnak tartják, hogy a társadalom higgyen az ország irányítónak, elfogadja, hogy ura a helyzetnek. És ebben a törekvésükben feltétlenül igazuk van: a legfontosabb ilyenkor, hogy legyen közbizalom. Hit abban, hogy amit a kormányfő mond, az hiteles, a tájékoztatás nem manipulált. 
A baj csupán az, hogy ezt a közbizalmat már régen eljátszotta ez a kabinet, az élén magával Orbán Viktorral. Most ne is említsük fel, hogy lám, egy pillanat alatt bebizonyosodott, hogy milyen törékeny a magyar gazdaság, szó sincs a nemzetállami önállóság tökélyéről. A világ minden országa bajba került, komplett szektorok semmisülnek meg, iparágak tűnnek el a süllyesztőbe. Két dolog foglalkoztat mindenkit: először a saját egészségének védelme, hogy képes-e megúszni a járványt, illetve az, hogy miként, miből tudja fenntartani magát, mi lesz a megélhetésével, és mikorra válik legalább viszonylag normálissá a mindennapi élete. 
Ezekre a kérdésekre senki nem tud ma választ adni, ezért eleve hiteltelen Orbánnak a már idézett nyitómondata. Nem szerveződött meg a védekezés a vírus ellen, nem is szerveződhetett meg, amikor az egész világ tehetetlen a terjedésével szemben. A legfőbb tanács – és ez igazán nem nevezhető a védekezés non plusz ultrájának – az, amit mindenütt hangsúlyoznak: ne menj az utcára, maradj otthon. Ma ennél többet és jobbat senki sem tud mondani, maga Orbán Viktor sem. Az ilyen állítás ezért teljesen alkalmatlan arra, hogy bízzunk benne - korábban ezt kérte -, mert csakis, és újra a propaganda eszközeivel igyekszik hatást elérni. 
Ami azért sem megy, mert eközben a járvány kezelésére hivatott operatív törzs láthatóan csak vergődik, ellentmondásokba, megkockáztatom: hazugságokba keveredik. Az ott elhangzott információk hitelességében nem is bíznak az emberek, az érthetetlen elhallgatások, csúsztatások erdejében szükségszerűen eltévedünk, és végül eljutunk odáig: nem őszinték velünk. Még a vírussal fertőzött emberek számát illetően is manipulálnak, vélik sokan. Mert miként fordulhat elő, hogy azon a napon, amikor Orbán Viktor gazdasági mentőcsomagot jelent be, a fertőzöttek száma nem emelkedik? Mintha arról is a központ, vagy ő maga dönthetne, hányan lehetnek vírushordozók az adott napon. 
Pedig az őszinteség, ha nem öli is meg a vírusokat, fegyelmezettebbé teszi az embereket, és megállítja a rémhíreket is. Pusztán azért, mert van bizalom, van az ország vezetőinek hitele.
Szerző
Németh Péter