Mintha nem fognák fel, hogy vészhelyzet van

A szegregátumok lakói minden figyelmeztetés ellenére próbálják rutinszerűen tovább élni az életüket.

A szegregátumok lakói is érzékelik a bajt, de a veszély mértékét – másokhoz hasonlóan – még nem mérték fel. Minden figyelmeztetés ellenére próbálják rutinszerűen tovább élni az életüket. Munkatársaimmal reggeltől estig járjuk a településeket. Próbálunk a lelkükre beszélni, könyörgünk nekik. Minden érvet felsorolunk, amit csak lehet, de kevés az eredménye – nyilatkozta lapunknak egy szociális munkás, aki régóta észak-magyarországi szegregátumokban, romák által lakott falvakban és városi szegénynegyedekben dolgozik.

romák sem csak a hírekből értesülnek arról, hogy baj van. A saját környezetükben is tapasztalják, hogy felmentek az árak, bezártak az iskolák – mondta a nevének mellőzését kérő szociális munkás. Tudnak tehát a járványveszélyről, de valahogy nincs nagy félelem attól, hogy megfertőződhetnek.

Nemcsak a szegregátumokban élőkre érvényes ez, hanem más rétegekre, még a leginkább veszélyeztetett idős korosztályra is. Egyelőre annak sincs elrettentő hatása, hogy a térségben is több településen előfordult: rosszul lettek emberek, akiket koronavírus gyanújával szállított el a mentő.

Összeverődnek, csoportokban beszélgetnek az utcán. Rutinszerűen élik tovább a mindennapjaikat – számolt be a szegregátumokban szerzett tapasztalatairól a szociális munkás. A távoktatás megszervezése számos helyen akadozik. A gyerekek kint játszanak az utcán, úgy élik meg az iskola bezárását, mintha egyszerű tanítási szünetet rendeltek volna el.

„Féltem a családokat. Nem tudom, hogyan leszünk képesek meggyőzni őket arról, mennyire fontosak az óvintézkedések” – fejezte ki aggodalmát. Legalább az biztató, hogy egyre több önkéntes jelentkezik. Bőven elkél a segítség: „Eddig is annyi munkánk volt, hogy alig bírtunk vele. Most pedig egyszerre szakadt ránk sok minden, amire a szociális szakma nem volt, nem is lehetett felkészülve. Azt hiszem, nem túlzok, ha azt mondom: a második világháború óta nem éltünk át ilyen rendkívüli helyzet.”

Setét Jenő, az Idetartozunk Egyesület elnöke hangsúlyozta, hogy a járvány terjedése elleni fellépés nem etnikai ügy. Nem csodálkozik azon, hogy a romák egy része az országos veszélyhelyzet közepette is „kétkedő magatartást” tanúsít. Hiszen – erősített rá az előzőekre – a társadalom egészében megfigyelhető ez a sajnálatos jelenség: márpedig a romák viselkedése elválaszthatatlan a társadalom egészétől.

A hozzá eljutott hírek szerint is sok helyen jelentős gondot okoz a digitális oktatásra való átállás. A szegregátumokban, szegény településeken élők eleve szükséget szenvednek mindenben, most folyamatosan tartós élelmiszereket és fertőtlenítőszereket kérnek.

Sokfelé megmozdultak a helyi roma önkormányzatok, de nyilvánvaló, hogy önmagukban képtelenek a problémákat kezelni. Ehhez mindenképpen együtt kell működniük a települési önkormányzatokkal és az egészségügyi hatóságokkal. Végső soron azonban – jelentette ki Setét Jenő – leginkább állami feladatról van szó, amit nem szabad önkormányzatokra vagy civil szervezetekre áthárítani. Jó lenne, ha a járványügyi intézkedései során a kormány a társadalom alsó tizedével, a legszegényebb sorban élő egymillió emberrel is intenzíven foglalkozna.

A helyzetet súlyosbítja – tette hozzá –, hogy nincsenek védekezési mintáink: most olyan járványveszéllyel küzd az egész világ és Magyarország is, amire emberemlékezet óta nem volt példa. Ezért is rendkívül fontos, hogy a helyi közösségek vezetői higgadtan járjanak el, és a pánik elkerülése érdekében dolgozzanak.