Parlament;veszélyhelyzet;felhatalmazás;koronavírus;

2020-03-23 06:00:00

A jogainkat támadja a kormány a vírus ürügyén

A kabinet javaslata szerint a demokrácia gátolja a védekezést. Az ellenzék nem szavazza meg az időkorlát nélküli felhatalmazást.

Pénteken felkerültek a parlament honlapjára azok a törvényjavaslatok, amelyek elfogadásával meg lehetne hosszabbítani a veszélyhelyzetet, valamint szigorítani lehetne a Büntető törvénykönyvet (Btk.). Ezekbe mint korábban megírtuk, valóban bekerült módosításként, hogy a kormány a rá ruházott különleges jogköröket „a szükséges mértékben, az elérni kívánt céllal arányosan”, kifejezetten a járvány „kezelése, megelőzése, káros hatásainak felszámolása” érdekében gyakorolhatja. Továbbra is hiányzik azonban határidő, így a veszélyhelyzet addig tarthat, ameddig a kormány és ennek nyomán az Országgyűlés meg nem szünteti.

Fideszes forrásunk ezzel kapcsolatban korábban azt mondta: a kormánypártok egy 90 napos intervallumot várhatóan el tudnak fogadni kompromisszumként. Az ellenzéken belül azonban többen már nem bíznak ebben sem - főleg, miután Orbán Balázs államtitkár kvázi bejelentette egy Indexen megjelent véleménycikkben, hogy a kormány nem támogat semmilyen határidőt. - Habony Árpád tanácsadó és Orbán Viktor kormányfő láthatóan eldöntötte, hogy ez a helyzet jó lesz az ellenzék kinyírására is - mondta ellenzéki forrásunk, hozzátéve, a hétfőre tervezett hétpárti egyeztetés szerinte "már csak kirakat lesz".

A kormánykritikus oldal ugyan szeretné elérni, de egyelőre nem szerepel a Btk. tervezett módosításában, hogy a koronavírussal kapcsolatos rémhírterjesztés csak abban az esetben büntethető 1-5 év közötti börtönbüntetéssel, ha az „bizonyíthatóan” akadályozta a védekezést. A vitatott pontok egy Demokratikus Koalícióban politizáló forrásunk szerint bizalomvesztést okoztak a kormány őszinteségével kapcsolatban, bár hétfőn még lesz egy hétpárti egyeztetés az ügyben, így a szöveg még mindig módosulhat. Emiatt egyelőre képlékeny, milyen normaszövegről döntenek majd kedden. A javaslat azonnali elfogadásához a házszabálytól való eltérés megszavazására lenne szükség (vagyis 4/5-ös támogatottságra), de Kocsis Máté fideszes frakcióvezető szombaton már jelezte: ha nem szerzik meg a szükséges szavazatszámot a házszabálytól való eltéréshez, akkor elfogadják a javaslatot 8 nap múlva, normál menetrendben - ellenzéki támogatás nélkül.

A Demokratikus Koalíció szóvivője, Barkóczi Balázs azt mondta a Népszavának, négy feltétellel támogathatják a kormány javaslatait: ha lesz a veszélyhelyzetnek konkrét időtartama (ők 15 napot szeretnének); ha az Alkotmánybíróság három napos határidővel lenne köteles elbírálni a különleges jogrenddel kapcsolatos beadványokat; ha egyértelmű garanciát tartalmazna a szöveg, hogy a kormány csak a járvánnyal kapcsolatban gyakorolhat különleges jogokat; valamint ha módosulnak a rémhírterjesztésre vonatkozó Btk-s szabályok.

Tóth Bertalan MSZP-elnök még szombaton azt írta Facebook-oldalán, határidő nélkül biztosan nem támogatják a veszélyhelyzetről szóló törvényt. Az LMP-s Schmuck Erzsébet vasárnap azt közölte, hogy „nem adhatunk biankó csekket a kormánynak”, törvényben kell rögzíteni a rendeleti kormányzás

időtartamát. 

- A Jobbik támogatja, hogy a Fidesz akár 2-3 hónapig, és ha szükséges, még tovább rendeleti úton kormányozhasson, mert az a fontos, az eddigi késlekedések helyett végre gyors döntések szülessenek – mondta lapunknak a párt frakcióvezető helyettese. Nunkovics Tibor szerint ugyanakkor határidő nélküli különleges jogrendet biztosan nem fognak támogatni, és a korlátlan kormányzati felhatalmazást sem, mert „a Fidesz-KDNP az elmúlt 10 évben nem bizonyította, hogy tisztességesen használná azt”.

- A kétharmaddal rendelkező kormány kezében minden lehetőség megvan jelenleg is a helyzet orvoslására, de még addig sem jutottak el, hogy maszkokat szerezzenek be az egészségügyi dolgozóknak és a lakosságnak. Most pedig azt kérik, hogy adjunk nekik korlátlan hatalmat? Ez semmi másról nem szól, csak arról, hogy végtelen időre bebetonozzák a hatalmukat. Nincs még egy ország Európában, amelyikben jelenleg ilyet tervezne a kormány – mondta a Népszavának Nunkovics Tibor.