Hómofisz

Ha már otthoni munkára kényszerít az élet, a kihívást elfogadva végzem a dolgom. Ám engedve a csábításnak, amikor csak tehetem, füzértartásban (Malászana) gyönyörködöm a világ múzeumainak gazdag gyűjteményeiben. Folyóiratok archív kiadásait böngészem, népszerű írók által kifejezetten karantén esetére ajánlott olvasmányokat lapozgatok, ingyenesen letölthető mozifilmekkel hozom be a többéves lemaradásom, esténként pedig (amikor már nem bírja a derekam és a térdem) a színházi közvetítések egyikén alszom el. 
Kipróbáltam az üvegfestést, az ékszerkészítést, több-kevesebb sikerrel, de be kell valljam, az ingyenes online szex, bár biztonságosnak tűnt, még a jóga-akrobatikánál is megerőltetőbb. Mondjuk, az utóbbi már tágabban értelmezi azt a kulturális sokszínűséget, amit nap nap után, óráról órára felkínálnak a nemes lelkű adományozók e válságos időszakban. Ráadásul a feleségem is megvető tekintettel szemléli a kultúra eme rutinszerű fogyasztását – a jógáról beszélek természetesen. A teve pózt (Ustrászana) kifejezetten rühelli.
Ő bezzeg, aki szintén home office-ban dolgozik, azzal múlatja az idejét, hogy próbálja megfejteni a különböző digitális oktatóprogramokkal szintén bajmolódó távtanárok küldeményeit. Telepít és feladatokat nyomtat a két általános iskolás gyerekünknek, próbálja őket az íróasztal, illetve a tablet, laptop elé ültetni, és ott marasztalni. Boltba jár, a posta és a gyógyszertár előtt sorakozik hosszan (csak nehogy hazahozzon nekem valami vírust!), főz, takarít, mos. Nagyon úgy látom, hogy elhanyagolja a hivatali munkáját… 
A kultúra jelen bőséges áldásával meg szinte egyáltalán nem törődik. Este aztán még csak annyit sem mond: eszedbe ne jusson! És még csodálkozik, hogy az ingyenes online sze… szecessziós kiállítások ejtenek rabul.
Szerző
Rácz I. Péter

Túlélés

Beléptünk egy újabb gazdasági visszaesés időszakába. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara felmérése szerint a kérdéseikre választ adó, csaknem 2000 fővárosi vállalkozás 93 százaléka nagyon kedvezőtlennek látja az elkövetkező hat hónap üzleti kilátásait. S bár a cégméret növekedésével párhuzamosan nő az optimizmus, aligha vannak ezek között a hazai autógyárak, az elmúlt évek fogyasztást ösztönző kormányzati propagandájából hasznot húzó kereskedők és vendéglátósok, de még a zuhanó olajárakat elszenvedő üzemanyag forgalmazók sem. 
„B. G. vagyok. Vállalkozó. Közvetlenül 15 alkalmazottam van. Kávézónk 10 éve működik. Az évek során üzletünk biztosította a megélhetésünket. Átlagon felül végzett sok munkánk ellenére – köszönhetően a kötelezően fizetendő magas adóknak és járulékoknak elsősorban – nem volt lehetséges olyan tartalékokat képeznünk, amely a jelenlegi krízishelyzeten engem és csapatomat átsegítené. (...) nekünk anyagi segítségre van szükségünk! Azonnal! És nem hitel vagy adókedvezmény formájában! Hiszen napok alatt dől össze minden.” A közösségi médiának a petíciók közlésére szakosodott oldalán olvasható ez a felsikoltás, úgy is mint a kormányfő által az elmúlt száz esztendő legsikeresebb évtizedének minősített időszak kórképe.
A kávéháztulajdonos annak közlésével sem marad adós, mi a túlélést biztosító állami támogatás formája: feltétel nélküli alapjövedelmet követel mindenkinek, gyorsan, bürokráciamentesen, 100 ezer forintot. (Mintául feltehetően Donald Trump elnök egy héten belül kézbesítendő 1000 dolláros „ajándéka” szolgált, amelyet minden amerikai állampolgár megkap.) Ha B. G. ötlete megvalósulna, amit természetesen kívánok, ez korántsem rengetné meg a költségvetést, hiszen a tartalékok erre bőven fedezetet nyújtanak, és emellett még a kereskedők is jól járnának. 
A pénz a túléléshez szerényen számolva talán elég, a talpra álláshoz azonban aligha. Az állam támogatása nem elég. Olyan lelemény is kell, mint egy hazai vállalkozás ötlete: az önfertőtlenítő falburkolat.
Szerző
Bonta Miklós

Nem!

Ha csak a – „a Soros által pénzelt, migránsbarát” – civil szervezetek nyilatkozatának egyetlen mondatára kellene hivatkoznunk: „a különleges jogrendként bevezetett veszélyhelyzet nem alkotmányon kívüli helyzet, és nem is szabad hagyni, hogy azzá váljon”, már akkor is azt kellene mondanunk: nem létezhet olyan demokratikus párt, amely megszavazza a felhatalmazási törvényt, a rendeleti kormányzást, azaz a kormányfő teljhatalmát.
Magyarországon ma egészségügyi veszélyhelyzet van, a mindenkori kormánynak felhatalmazást kell kapnia, hogy rendkívüli intézkedéseket hozzon, amelyekkel a járvány terjedése legalább lassítható. A kormány kezében ehhez minden eszköz megvan, élt is velük, s semmi sem akadályozza meg, hogy továbbra is éljen velük. Ez a különleges jogrend azonban nem indokolja, hogy olyan felhatalmazást kapjon, amellyel kivonhatja magát a parlament ellenőrzése alól.
A kormány politikusai azt szajkózzák, hogy most az összefogás és nem a politikai viták ideje van, az ellenzék pedig felelőtlen – víruspárti! –, ha nem mond igent a rendeleti kormányzásra. Ez valóban a nemzeti összefogás ideje, ami viszont egyenesen kötelezővé tenné a végrehajtó hatalom ellenőrzését. A rendeleti kormányzás megtagadásának oka nemcsak az a tízéves tapasztalatra épülő bizalmatlanság, hogy a kormány nem tűri a hatalomgyakorlás alkotmányos korlátait, hanem az is: amit a végrehajtó hatalom most az ellenzéktől kér – s amit az ellenzék nélkül is megszavaz legkevesebb egy hét késéssel –, aránytalan ahhoz a valósághoz képest, amit a járvány kapcsán a nyilvánosságnak sugall. A hatalom a sajtót fenyegeti szankciókkal álhírterjesztés miatt. De: rémhírterjesztés-e, ha a sajtó – vagy az ellenzék – hangot ad annak a tapasztalatnak, hogy a tíz év alatt lepusztított egészségügyi hálózat fizikai teljesítőképessége határán van, s egy tömeges megbetegedés az összeomlásba sodorhatja? Ki kelt bizonytalanságot, amikor a kormányfő a politikai pojáca álarcában katonai tervek kidolgozásáról beszél, amikor a honvédség cégeket száll meg és katonák járőröznek az utcákon – indokolatlanul? 
A jogállami működés nem írható felül járványügyi vészhelyzetben sem. Semmi sem igazolja jobban a rendeleti kormányzás ellenzőit, mint hogy a kormányfő teljhatalmat kényszerít ki a parlamenttől, ahelyett, hogy a valóságos nemzeti egységet erősítené az ellenzékkel folytatott párbeszéddel és a nyílt tájékoztatással. Olyan időben, amikor a közösség nem a facebookos Orbán-videókra kíváncsi, hanem arra: tud-e élelemhez, egészségügyi ellátáshoz – akár csak maszkhoz, gumikesztyűhöz – jutni, hogy mi lesz vele a járványt követő gazdasági vészhelyzetben. Tegnap délelőtt a kormányfő végre őszintén szólalt meg.
Ez nem pártpolitika. Fű alatti pártpolitikát a járványból maga a hatalom fabrikál, amikor a rendeleti kormányzás kierőszakolásával már 2022-re gondol, amikor el kell majd számolnia saját korlátoltságával. Nem létezhet olyan demokratikus párt, amely rábólinthatna a felhatalmazási törvényre, amely a maradék parlamentarizmus végét, az ellenzék politikai öngyilkosságát hozná el.
Szerző
Friss Róbert