Csehország;Andrej Babis;koronavírus;

2020-03-24 09:37:03

Elnézést kért a kormánya által elkövetett hibákért a cseh miniszterelnök

„Ezen hatalmas pandémia kezelését az egész világ, és mi is, önök is, csak most tanuljuk” – mondta Andrej Babis.

Csehország fennállása óta soha nem volt kitéve ilyen nehéz próbatételnek, mint a mostani koronavírus-járvány – jelentette ki Andrej Babis miniszterelnök az ország lakosságához intézett hétfő esti beszédében, amelyben elnézést kért a kormánya által elkövetett hibákért is.

A miniszterelnök közölte: senki nem volt felkészülve egy ilyen helyzetre, az egész világ még csak most tanulja, hogyan reagáljon a kihívásra. Emellett beismerte, hogy kormánya a helyzet kezelésekor hibákat vétett, illetve problémákat is okozott.

Andrej Babis azt mondta, az utóbbi napokban foganatosított rendkívüli intézkedések hosszabb ideig is eltarthatnak, mint ahogyan azt a kormány tervezte. Kifejezte meggyőződését, hogy ezek az intézkedések rövidesen meghozzák a várt eredményeket, és az ország úrrá lesz a helyzeten.

Köszönetet mondott mindenkinek, kiemelten az egészségügyi dolgozóknak, a rendőrségnek, a tűzoltóknak, a katonaságnak és az önkénteseknek áldozatos munkájukért. Ugyanakkor biztosította a lakosságot, hogy a hatóságok továbbra is mindent megtesznek a járvány terjedésének megakadályozása érdekében.