Németország más országokból is vesz át koronavírusos betegeket

Publikálás dátuma
2020.03.24. 12:22

Fotó: PETER ENDIG / AFP
A holland kormány június elsejéig meghosszabbította a közösségi összejövetelek, rendezvények tilalmát.
Németországban továbbra is emelkedik az új típusú koronavírussal (SARS-CoV-2) bizonyítottan fertőzöttek száma, de a vírus okozta betegség (Covid-19) súlyos eseteinek kezelésére szolgáló kórházi kapacitást egyelőre nem feszítette túl a járvány, így Szászország tartomány a római vezetés felkérésére igyekszik közreműködni az olasz ellátórendszer terheinek csökkentésében. A kezelésre átvett olaszországi betegek kedd hajnalban érkeztek meg. Michael Kretschmer tartományi miniszterelnök előző napi nyilatkozatában kiemelte, hogy nemcsak az olasz kormány kérésének tesznek eleget, hanem értékes tapasztalatokat szereznek a Covid-19 betegség kezelésében. A napokban a járványban ugyancsak erősen sújtott Franciaországgal határos Baden-Württemberg, Rajna-vidék-Pfalz és Saar-vidék tartomány kormánya felajánlotta a francia partnereknek, hogy átvesznek súlyos állapotban lévő pácienseket. Németországban kedd délelőtt 29 056 volt a regisztrált fertőzöttek száma a Johns Hopkins Egyetem kimutatása szerint. Ez 4183 esettel – 16,8 százalékkal – több az egy nappal korábbi 24 873-nál. A növekedés mértéke ugyan meghaladja a hét végén mért 11-12 százalék körüli szintet, de elmarad a megelőző időszak egyre gyorsuló ütemű, 30 százalék körüli növekedésétől. Ez arra utal, hogy lassul a járvány, ami létfontosságú az egészségügyi ellátórendszer teljesítőképességének fenntartásához. A Covid-19 halálos áldozatainak száma Németországban a hétfői 92 után 123-ra emelkedett. A Robert Koch országos járványügyi intézet (RKI) vezetője, Lothar Wieler hétfői berlini tájékoztatóján elmondta: a fertőzöttek számának robbanásszerű, exponenciális növekedése kissé mérséklődik, „a görbe némileg lapul”, de csak szerdára lehet megmondani, hogy ez átmeneti, múló jelenség vagy trendszerű. A járvány lassítását szolgálják a március 16. óta bevezetett és folyamatosan szigorított korlátozások, amelyek célja a cseppfertőzéssel terjedő vírus feltartóztatása az emberek közötti közvetlen fizikai kapcsolatok csökkentésével. A legutóbbi, hétfőn elrendelt szigorítás szerint csak nyomós okból lehet elmenni otthonról, és mindenki legfeljebb egy további emberrel tartózkodhat együtt közterületen, vagy azokkal a személyekkel, akikkel együtt él. A többiektől legalább másfél, lehetőleg két méter távolságot kell tartani. A szabály egyelőre két hétig érvényes. Betartását ellenőrzi a rendőrség és a közterület-felügyelet. A német lakosság 95 százaléka helyesli az előírást, és csupán 3 százaléka utasítja el - mutatta ki egy közvélemény-kutatás, amelyet az ARD országos köztelevízió megbízásából végeztek. Az infratest dimap kutatóintézet felmérése azt is kimutatta, hogy a lakosság 55 százaléka "erősen" vagy „nagyon erősen” tart a fertőzéstől.
A holland kormány június elsejéig meghosszabbította a közösségi összejövetelek, rendezvények tilalmát, és jelentős – 400-tól 4000 euróig terjedő – pénzbüntetést helyezett kilátásba a tilalmat megszegők számára - jelentette kedden a helyi sajtó.  „Nem rendelünk el vesztegzárat, ez csak egyfajta intelligens kijárási tilalom. Tudjuk a szabályokat, a hollandok elég értelmesek, nem kell elmagyarázni nekik, mi az, hogy másfél méter” – hangsúlyozta Mark Rutte holland miniszterelnök a személyek közötti távolságtartás mértékére utalva. Az intézkedések szigorítására azért volt szükség, mert az elmúlt napok kellemes időjárása miatt Hollandia népszerű kirándulóhelyei és parkjai megteltek emberekkel annak ellenére, hogy a hatóságok elrendelték, hogy az emberek tartsanak legalább másfél méter távolságot egymástól szabadtéri helyszíneken is, és tartózkodjanak a nem feltétlenül szükséges utazásoktól. Sajtóforrások szerint a holland miniszterelnök is megdöbbent azon, hogy ennyien nem tartjak be az előírásokat. Hollandiában a múlt hétvégén jelentősen, közel kétezerrel emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma. Keddi adatok szerint 4749 beteget tartanak nyilván, ami hétfői adatokhoz képest több mint 500 új fertőzöttet jelent. A hétvégén több mint százan meghaltak a járvány okozta megbetegedésben, ezzel 213-ra emelkedett az elhunytak száma. Ez idáig mindössze ketten gyógyultak fel.
Belgiumban a legutolsó adatok szerint 88-an haltak bele a betegségbe, amely eddig 3743 embert fertőzött meg, és egyelőre gyorsul a járvány terjedése. A fertőzöttek száma az elmúlt 10 napban meredeken emelkedett, és több mint a tízszeresére nőtt. A belga hatóságok 401 gyógyultat tartanak számon. Legfrissebb adatok szerint a mintegy félmillió lakosú Luxemburgban hétfőről keddre majdnem száz új fertőzöttet regisztráltak, 875 betegről tudnak. A hétvége óta megkettőződött, nyolcra emelkedett a halálos áldozatok száma, és hatan felgyógyultak a koronavírus okozta betegségből.
Szerző

Életbe lépett az éjszakai részleges kijárási tilalom Romániában

Publikálás dátuma
2020.03.24. 11:47

Fotó: DANIEL MIHAILESCU / AFP
Horvátországban vasárnaptól betiltották a tömegközlekedést, és bezártak a piacok. Senki nem hagyhatja el lakhelyét, valamint az engedélyezett üzletek is rövidebb ideig tartanak nyitva.
Romániában hétfő estétől életbe lépett a részleges éjszakai kijárási tilalom. Este jószerével csak rendőröket lehetett látni a nagyvárosok utcáin. A vasárnap este kihirdetett katonai rendelet értelmében este 22 órától hajnali 6 óráig csak különösen indokolt esetekben szabad kimenni a lakásból, és akit az utcán megállítanak, fel kell mutatnia a munkáltató által kibocsátott igazolást, mely a munkahely és a lakhely közötti útvonalra érvényes, vagy a saját felelősségre kiállított nyilatkozatot, amely magyarázatot ad a lakás elhagyására. Máramaros megye prefektusa bejelentette, hogy a megye területén nappal is érvényesítik a részleges kijárási tilalomra vonatkozó előírásokat. Ezt azzal indokolta, hogy rendkívül nagy számban érkeztek haza a megyébe vendégmunkások, akik Európa fertőzött övezeteiben dolgoztak, és különben nem tudják betartatni a házi elkülönítés szabályait. Az országban kedd reggelre nyolcra emelkedett a koronavírus halálos áldozatainak száma. Az utolsó (hétfőn délben) közzétett hivatalos adatok szerint az országban 576 személyt találtak fertőzöttnek, akik közül 73-at már gyógyultnak is nyilvánítottak. 5066 személyt tartanak intézményes karanténban, 72 247-en pedig házi elkülönítésben várják a vírus lappangási idejének a leteltét. A román hatóságok hétfőn kénytelenek voltak elrendelni a Suceava megyei kórház bezárását, ahol 52 orvos és asszisztens fertőződött meg az új koronavírussal. Az intézményt a kétnaposra tervezett átfogó fertőtlenítés után nyitják meg újra, más megyékből odavezényelt személyzettel. Horvátországban és Szlovéniában is nőtt a fertőzöttek száma, de egyelőre nem léptetnek életbe új szigorításokat a kormányok. A szlovén kormány közel 3 milliárd eurós gazdaságélénkítő csomag elindítását tervezi a koronavírus okozta gazdasági nehézségek ellensúlyozására. Janez Jansa kormányfő kedden ismerteti a részleteket. A végleges törvénycsomagot pénteken fogadja el a kormány, majd továbbküldi a parlamentnek jóváhagyásra. Szlovéniában egy nap alatt 28-cal, 442-re emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma, és eddig hárman haltak meg a járvány következtében. Mindhárman az idősebb korosztályba tartoztak, és más, krónikus betegségekben is szenvedtek. A ljubljanai Kralji Ulice nevű, hajléktalanokat segítő szervezet arra kérte az illetékeseket, hogy ne feledkezzenek meg az utcán élőkről. A koronavírus-járvány miatt a hajléktalanok nem mernek a menedékhelyeken tartózkodni, mert azok túlzsúfoltak, és nem felelnek meg a fertőzés megelőzése céljából javasolt minimális higiéniai előírásoknak sem. Az egyesület szerint a rosszabbodó időjárási viszonyok miatt ezeknek az embereknek az utcán csak romlik az állapotuk, és ezért halálos lehet számukra, ha elkapják a vírust. Horvátországban vasárnaptól betiltották a tömegközlekedést, és bezártak a piacok. Hétfőtől senki nem hagyhatja el lakhelyét, valamint az engedélyezett üzletek is rövidebb ideig tartanak nyitva. A szabályok betartását a hatóságok szigorúan ellenőrzik. Az országban hétfő délután 16 órától kedd reggel kilenc óráig 46-tal, 361-re nőtt a fertőzöttek száma.
Szerző

Vesztegzár alatt az Egyesült Királyság

Publikálás dátuma
2020.03.24. 11:11
Zsúfoltság a csökkentett járatszám miatt
Fotó: DANIEL LEAL-OLIVAS / AFP
Boris Johnson brit kormányfő a koronavírus miatt hétfő este tovább korlátozta mozgás- és szabadságjogokat.
A Downing Street 10. eddigi viszonylag engedékeny politikájának az elmúlt hétvége eseményei vetettek véget. A kormány tagjai, élükön Boris Johnsonnal egyre növekvő kétségbeeséssel figyelték, amint az emberek az előírásokra fittyet hányva élvezték a parkokban a tavasz első leheletét, sportoltak és piknikeltek, majd a figyelmeztetések ellenére hétfő reggel zsúfolásig megtöltötték a csökkentett kapacitással működő tömegközlekedési eszközöket. Johnson drámai hangon jelentette be a háborús időket is beleértve minden precedenst nélkülöző rendkívüli intézkedéseket. A rá jellemző hebegés-habogás helyett határozott szavakkal "nagyon egyszerű instrukciókat adott az embereknek: otthon kell maradniuk". A döntés indoka, hogy " eljön a pillanat, amikor a világ egyetlen egészségügyi szolgáltatója sem birkózna meg a vírussal, nem maradna elég lélegeztetőkészülék, az intenzív osztályok kifogynának az ágyakból, orvos- és nővérhiány lépne fel". Ahhoz, hogy az Egyesült Királyság büszkesége, az NHS ellátás ne omoljon össze, statisztikai adatok szerint a lakosság 75 százalékának kellett volna betartania a korábbi karantén-ajánlásokat, ám az arány lényegesen alacsonyabb volt. 
A drákói lépések értelmében az élelmiszerboltokon és gyógyszertárakon kívül minden üzlet bezár. A kormányfő kérte az embereket, legfeljebb naponta egyszer menjenek el bevásárolni. Levegőzniük ugyancsak egyszer szabad, akkor is csak a közös háztartásban lakó családtagjaikkal. Ezeken és az esetleges munkába menetelen kívül csak egészségügyi okokból vagy rászorulók megsegítése céljából szabad az utcára kilépni. A kétméteres távolságot mindenütt be kell tartani. Ennek eredményeként már kedd reggelre kígyózó sorok alakultak a szupermarketek előtt. A kormány világhálós bevásárlásra buzdítja a közvéleményt, annak ellenére, hogy e sorok írásakor a legnépszerűbb lánc, a Tesco oldalára belépni sem lehetett, a kizárólag online működő piacvezető Ocado várólistáján pedig a 25 324. helyet foglaltam volna el. A temetéseken kívül minden szociális összejövetelt töröltek. A készpénzforgalom elkerülése érdekében felemelik az érintésmentes kártyák használatának felső határát. 
A rendőrségnek joga lesz a három főnél nagyobb csoportok szétoszlatására és pénzbüntetések kiosztására. Johnson megígérte, három hét múlva felülvizsgálja a döntést. Mindeközben a parlament alsóháza összpárti megegyezéssel fogadta el a kormánynak a koronavírus kezelése kapcsán előterjesztett sürgősségi törvényjavaslatát, mely a hét végére várhatóan a felsőházi akadályt is veszi. A kormány eredetileg két évig akarta érvényben hagyni a minisztereknek, önkormányzatoknak, a rendőrségnek és az egészségügyi hatóságoknak biztosított rendkívüli ellenőrzési jogokat, ám konzervatív és ellenzéki képviselők nyomására késznek mutatkozott a hat hónap utáni revízióra. A rendőrök karanténba kényszeríthetik a koronavírussal megfertőzötteket.
Frissítve: 2020.03.24. 14:56