Fidesz;polgármester;Komló;koronavírus;

2020-03-25 07:00:00

Ellenzéki képviselők tiszteletdíjából vesz maszkokat a fideszes polgármester

Három vidéki városban vette át a hatalmat a kormánypárti polgármester az ellenzéktől a veszélyhelyzetre hivatkozva. A gyakorlattal fideszes politikusok sem értenek egyet. Komlón fura maszkvásárlás színesíti a hatalomkisajátítást.

Polics József, Komló fideszes polgármestere március 12-én úgy döntött, hogy a koronavírus okozta veszélyhelyzet és a katasztrófa védelemről szóló törvény miatt minden döntési jogkört átvesz a város ellenzéki többségű képviselő-testületétől. Az ügyben megszólaló közigazgatási szakemberek azt mondták, hogy a 2011-ben elfogadott katasztrófa-törvény félreérthető, mivel nem készült hozzá a részletkérdéseket szabályozó kormányrendelet. Policshoz hasonlóan Szekszárd kormánypárti polgármestere, Ács Rezső is átvette másnap városa irányítását az ellenzéki többségű testületétől, s a héten ezt tette Nagykanizsa a fideszes polgármestere, Balogh László is.

A hatalomkisajátító városvezetők szerint veszélyhelyzet idején gyorsan kell határozni, s erre az általuk irányított operatív grémium alkalmasabb, mint a közgyűlés. Csakhogy a közgyűlést „szétzavaró” polgármesterek a nem sürgős – például a közbeszerzési - ügyekben is maguk határozhatnak, ami ütközik az önkormányzati törvénnyel. A BM és a kormányhivatalok hetek óta nem foglalnak állást a három fideszes városvezető vitatható döntéséről.

Az általunk megkérdezett fideszes politikusok - név nélkül nyilatkozva - azt mondták, hogy a három város vezetője kijátszotta a demokratikus szabályokat. Azokban a városokban, ahol a kormánypártok delegálnak több képviselőt a közgyűlésbe, a Fidesz-KDNP zászlója alatt nyerő polgármesterek nem akarják egy kézben koncentrálni a hatalmat – ez is azt mutatja, hogy a fideszesek sem értenek egyet a Komlón elindított gyakorlattal.

Mohácsi tapasztalatunk is ezt erősíti. A várost 1998 óta a fideszes Szekó József vezette. Ősszel Szekó meghalt, és a kormánypártoknak már nem volt lehetőségük jelöltet állítani. Így az egyedül induló szocialista jelölt, Csorbai Ferenc győzött, ám a testületben a kormánypártok többséget szereztek. A helyi Fidesz októberben eldöntötte: áprilisban feloszlatják a testületet, és a mohácsiak újra dönthetnek a közgyűlésről. Csakhogy veszélyhelyzet idején nem lehet választást tartani, ezért Csorbai maradhat. Ennek ellenére a polgármester nem akarja a hatalmat magához ragadni, a 47 esztendős vállalkozó a kormánypárti többséggel közösen irányítja a várost. Pávkovics Gábor, Mohács fideszes alpolgármestere, pártjának városi elnöke azt mondta, hogy etikátlan döntés lenne, ha Csorbai követné Polics példáját. Szerinte jogilag megalapozatlan párttársa, Komló polgármesterének döntése.

Polics József egyébként számít az ellenzéki képviselők munkájára. Ugyanakkor – mondván: a közgyűlés nem dolgozik – megvonta a képviselők tiszteletdíját. A napokban az ellenzéki képviselők azt javasolták, hogy az önkormányzat vásároljon egy általuk talált cégtől – darabonként 200 forintért – háromezer szájmaszkot, mivel Komlón is hiány van ebből. Polics József meg is rendelte a maszkokat, erről pedig levélben tájékoztatta az ellenzéki képviselők frakciójának vezetőjét, Barbarics Ildikót. Azt is megírta, hogy a vásárlást a képviselők megvont tiszteletdíjából fedezi majd. A polgármester megkeresésünkre elmondta, azért abból fizeti a maszkok árát, mert a költségvetés nem számolhatott a veszélyhelyzet kiadásaival. Barbarics Ildikó ekképp reagált: a költségvetést Polics egyedül fogadta el, s a testületet épp a veszélyhelyzetre hivatkozva zárta ki a döntéshozatalból, azaz igenis kellett volna számolnia annak költségeivel.

Amúgy Komló korábban már vett kétezer maszkot ezer forintos darabáron. Az ellenzéki képviselők szerint felvethető, hogy a Polics által intézett ötszörös árú vásárlást vonják le a polgármester fizetéséből.