Magyar Honvédség;sátor;koronavírus;Szent László Kórház;

2020-03-25 09:34:53

Egy nap alatt épített tábori kórházat a honvédség a Szent László udvarán - galéria

A járványügyi veszélyhelyzetre való tekintettel hétfőn és kedden a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ szakállománya debreceni, hódmezővásárhelyi és szolnoki katonákkal kiegészülve - a Szent László kórház megsegítése céljából - telepítette a Role-1 típusú tábori sátorrendszert. A honvédségonvédség egészségügyi főnöke szerint a céljuk a betegek előosztályozása, így legrövidebb időn belül kerülhetnek az ellátásuk szempontjából legoptimálisabbnak számító helyre. A telepített sátorrendszer ellenáll akár óránkénti száz kilométeres erősségű szélnek is, hűtő-fűtő rendszere pedig az üzembe helyezése után tíz perccel már biztosítja a megfelelő munkafeltételeket.