Karanténjelentés: egy magyar orvos úti beszámolója Maliból

Ciprusról indult nyugat-afrikai misszióba egy ENSZ-nek dolgozó magyar orvos. Egy bamakói járványügyi elkülönítőből küldött lapuknak rendhagyó úti beszámolót.

Gion Gábor orvos évek óta Cipruson él, és régóta vesz részt Maliban indított ENSZ-missziókban. Legutóbb nem sokkal azelőtt indult kiküldetésre, hogy a Földközi-tengeren fekvő – török és görög részre osztott – sziget elkezdett bezárkózni. Ő még útra tudott kelni. Lapunknak küldött írásából sajátos szemszögből kapunk képet a járványra egyre intenzívebben készülő Ciprusról, és arról, mit él át az, aki a vírustól okkal aggódó nyugat-afrikai országba, Maliba érkezik.

„Anastasiades elnök jelentette be, hogy részleges kijárási tilalom lép életbe a ciprusi kormány által felügyelt déli területeken. Csak élelmiszer beszerzés, munkába járás, orvosi ellátás vagy esetleg kocogás miatt lehet az utcára lépni. Erre az intézkedésre egyrészt a járvány dinamikája, másrészt az eddigi tanácsok, javaslatok negligálása miatt volt szükség. A gyógyszertárakban és az élelmiszerboltokban nyitástól tíz óráig csak a 60 év felettiek, fogyatékkal élők vásárolhatnak, igazolvánnyal. Eddig felvásárlási láz, árdrágulás nem volt. Gyógyszertárakban nem volt hiánycikk a maszk. A postaforgalom gyakorlatilag megszűnt. A személyi igazolvány vagy útlevél mindenkinél kéznél kell, hogy legyen, még kocogáskor is – futni csak a lakóhelyhez közel lehet. A tanítás az általános iskolákban már másfél hete távoktatás formájában zajlik. Tapasztalataink szerint fennakadás nélkül.

Ciprus március 21-től nem indít és nem fogad legalább repülőket 28 országból, beleértve Magyarországot, Nagy-Britanniát, Görögországot is. A visszautazó ciprusi állampolgárokat szállító járatok leszállhatnak, és a teherszállító, diplomáciai valamint a Cipruson rekedt külföldieket evakuáló gépek is landolhatnak. A ciprusi állampolgároknak is 14 napos karantént kell a kijelölt szállodákban letölteniük, aminek költségeit – a piaci árnál alacsonyabban meghatározva – az állam fizeti. Mivel a turizmus amúgy is leállt, hely van bőven. A turisztikai szektorban elkezdődtek az elbocsátások, emiatt sokan kerülnek nagy bajba, mert az ágazatban javarészt külföldiek dolgoznak: ők repülőjáratok híján nem, vagy csak nagyon nehezen tudnak hazatérni, fizetést nem kapnak, albérletet fizetni nem tudnak. Nem tudni, hogyan tovább.

Az állami kórházakban emelkedik a tesztelt és pozitív személyzet aránya – őket karanténba helyezik –, ami miatt több állami kórház kapacitása jelentősen csökken. A felfedezett új fertőzések miatt esetenként felfüggesztik az új betegek felvételét például az állami fenntartású nicosiai General Hospital kardiológiai osztályán vagy a larnakai belgyógyászaton. A pafoszi kórházban általános betegfelvételi tilalom van, ez fenyegeti most a larnakai kórházat is.”

Gion Gábor március közepén hagyta el Ciprust és tizenötödikén érkezett meg Afrikába, Maliba.

„Már a repülőtéren szokatlan volt, hogy egy afrikai országban sebészi maszkos földi személyzet kézfertőtlenítés és hőmérőzés után tereli az embereket önbevallós nyomtatványokkal az útlevél- és vámvizsgálathoz. Az eddig szigorúan vett és ellenőrzött sárgaláz elleni oltásos dokumentumnak sem tulajdonítottak jelentőséget. Később, az ENSZ mali missziójának főhadiszállására beérve pár méterenként sebészi maszkos biztonságiak előtt kellett az általuk kezünkre fújt fertőtlenítőt alaposan szétkenni. Az újonnan érkezetteket az egészségügyi konténerhez terelték, ahol sebészi maszkot, sapkát, egyszerhasználatos kötényt, gumikesztyűt viselő személyzet mért lázat. Közben kikérdeztek mindenkit egyesével. Honnan jött? Hol szállt át? Hol szállt meg? Mennyi időt töltött ott? Hogy érzi magát? Volt-e láza? Végül elkérték a telefonszámunkat, és megadták az ő hivatalos számukat is, ha bármi tünetünk lenne, azonnal jelentsük.

Március 18-án kellett volna továbbrepülnöm belföldi ENSZ-járattal az állomáshelyemre. Március 17-én este azonban körbe futott egy hivatalos ENSZ körlevél, amely szerint a felsorolt országokból érkezők – köztük Ciprus is ott volt – 14 napos karanténba kényszerülnek. Két hét karantén várt rám is. Az orvos, akit az állomáshelyemen váltottam volna, már épp felszállni készült a gépére, amikor megkapta a hírt, hogy nem tudok odautazni. Persze, már ő sem tudta volna elhagyni az országot.

A megelőző intézkedések jogosságát nem lehet kétségbe vonni: ha ilyen elégtelen vagy minimális szinten működő egészségügyi ellátórendszerrel rendelkező országok közé becsap a vírus, onnan nem lehet egykönnyen kitakarítani. Ezzel együtt a gyógyszertárakban a szükséges gyógyszerek, felszerelések elérhetők, én is onnan kaptam a karantén idejére az ellátmányt: sebészi maszkokat – gondosan egyesével csomagolva, felcímkézve –, hőmérőt, alkoholos kézfertőtlenítőt.

Először olyan karanténról eset szó, ahol 10 ember lett volna egy szobában 14 napig. Ha addig nem volt valaki beteg, ott az lehetett volna. Végül egy valamikor szebb napokat látott szállodába kerültem, ahol egy szobába egy megfigyelt személy került. Rajtam kívül eddig 4-5 másik megfigyelt van itt, valamint úgy 10 fős helyi személyzet – a többnyire 190 magas, 130 kilós biztonságiakat is beleértve –, továbbá körülbelül 40 gekkó, több millió szúnyog és egy(?) bagoly méretű denevér. A személyzet maszkot és kesztyűt visel. Szerintük a vírus még nincs benn Maliban. A környező országokból, Nigerből, Burkina Faso-ból, Elefántcsontpartról, Guineaból, Szenegálból azonban már jelentették a fertőzést, és kötve hiszem, hogy vírus tiszteletben tartaná a lezárt határokat. Az élelmezés elfogadható, önköltséges, aki szerencsés, annak a munkáltatója fizeti a szállással együtt.

Egyelőre ennyi. Várom a jövő hétfőt, hátha addig nem kapok el semmit a szúnyogoktól.”