Berlinben a másfél métert lépő szörny

Megváltoztatja a járvány a várost: egyre többen féltik már egzisztenciájukat is, és megjelent a Corona-Rassismus fordulat meg a vécépapír büntetőárazása. Helyszíni riport.

– Sajnálom, de most menniük kell – lép a játszótéri vaskeretes padon üldögélő anyához a közterületi parkgondozó. Negyvenöt körül lehet. Szemmel láthatóan még sosem zavart el békésen építkező háromévest a homokozóból. Látszik, most sem szívesen teszi. Kezében fehér A4-es papír és széles, erős ragasztószalag. A tegnapi kiírásokat mára letépkedték, mondja. Testes munkatársa bocsánatkérő tekintettel drótozza be a derékig érő kaput. Nincs mit tennie: Berlin kerületei a múlt hét közepe óta sorra lakatolják le a játszótereket, hogy így is csökkenjen a koronavírus terjedésének esélye.

Múlt héten Németország-szerte tizenegy millió iskolást, továbbá 3,6 millió bölcsődést és óvódást eresztett szélnek a kormány. Április 17-ig, áll egy berlini bölcsőde tarka faliújságján, de azt, hogy valójában meddig marad zárva, senki nem tudja megmondani.

A tavasz első napját általában a német főváros minden lakója felismeri: a meleg napsugarak egyszerre felolvasztják a hírhedten szürke télben közönyössé fáradt berlinieket. Olyan arckifejezéssel ülnek a metrón, mint akik egy közös viccen mulatnak: valamin, amin illetlenség hangosan nevetni, mégsem tudják kiverni a fejükből. Idén elmaradt a poén. A város, amelynek embereit híresen toleránsnak – mások pedig szenvtelenül ridegnek – mondják, most figyel. Hogy mit keres az a hetvenes, dereshajú, gondosan festett nő az S-Bahnon. Hogy hova ül, és miért nem messzebb. Hogy köhög-e. Amikor egy bőnadrágos, fiatal távol-keleti férfi száll a metróra, az ajtóban álló török kisfiú hevesen hadonászva kiáltozni kezd:

– De hát ez egy kínai! Nem kéne itt lennie, betegek leszünk!

Feketébe burkolt nagyanyja csitítgatja: kellemetlen neki a jelenet. Új szóval gazdagodik a nyelv: ezt úgy mondják, Corona-Rassismus.

Csütörtök délig 36508 esetről érkezett bejelentés a Robert Koch Intézetbe, ez 4954-el több, mint amennyiről előző nap tudtak. A legtöbb – 7993 – beteget Bajorországban számolták, Észak-Rajna-Vesztfália és Baden-Württemberg a következő a sorban. Berlinben eddig 1656 regisztrált fertőzött van. Eddig összesen 198-an haltak bele a koronavírusba, arányaiban jóval kevesebben, mint Olaszországban és Franciaországban. Hogy miért, arra a Robert Koch Intézet sem tudja a választ, spekulálni pedig nem akarnak. Nem úgy a Spiegel hetilap, melynek újságírója az olaszok magas átlagéletkorát, a túlterhelt egészségügyet és a későn tesztelt „Egyes Számú Pácienst” teszi felelőssé a magas halálozásért. Christian Drosten, a berlini Charité Klinik virológusa és intézetvezetője szerint a feltűnően kevés tragédiát Németország a folyamatos tesztelésnek köszönheti. A „korona-pápa” jóval negyven felett jár, de még nincsen ötven; meleg tekintete, sötét, göndör haja van, és állítólag – higéniai okokból – még a kocsmában is üveges sört iszik: ki ne bízná rá az életét? Minden nap ezrével jelentenek új eseteket, ám a számuk most nem növekszik olyan arányban, mint néhány nappal ezelőtt: talán már látszik a védő-intézkedések hatása, kockáztatja meg a közrádió napi podcast-műsorának szerdai adásában diplomatikus, német derűvel. Óvatosnak kell lennie: a másnap megjelenő számok bármikor átírhatják az igazát. Két-három hét múlva készen lehet az ELISA-antitest-teszt, jósolja, mellyel kimutatható lesz a megfertőződés után életbe lépő immunitás.

Az ország hetven százaléka el fogja kapni a koronavírust, komolyan kell hát venni, jelezte a német kancellár, amikor bement a köztévé stúdiójába, és királykék kosztümben, barátságos, ám a végsőkig eltökélt hangon beszédet mondott március 18-án. Nyílt demokráciát emlegetett, átlátható, érveken alapuló politikai döntéshozatalt. A második világháború óta nem volt olyan fontos a szolidáris cselekvés, mint most, mondta.

Másnap – a kocsmák és a templomok, mecsetek és zsinagógák után – az üzletek is bezártak. A Scheunenviertel ragyogó boltjai most dermedten, sötét kirakatokkal szegélyezik az élettelen belvárosi utcákat. A Múzeum-sziget és az Unter den Linden épületei előkelő melankóliával várják, hogy újra felébredjen a város.

Csak az maradhat nyitva, ami feltétlenül szükséges az életben maradáshoz: a patikák, az élelmiszer boltok és drogériák. Meg a bicikliszerelőműhelyek. Weddingben, a Badstraßén a drogéria előtt már nyitás előtt ott állnak a környékbeli asszonyok – fegyelmezetten, egymástól legalább százötven centire, hogy megvédjék magukat a láthatatlan, „másfél métert lépő szörnytől.” Tudják, korán kell menni, különben tíz-húszméteres sort kell kivárniuk, hogy bejussanak az ajtón, ahogy a szemközti Lidlbe sem engednek egyszerre negyven embernél többet. Virágzik a vécépapír-piac: egy rajna-vidéki Rewe 5 euróval drágábban adja a második csomag papírt, a harmadikért pedig összesen 15 eurót kell ráfizetni.

Aki tudja, hazaviszi a munkát, vagy elhalasztja. Ditta, a szabadúszó bába viszont nem barikádozhatja el magát, és későbbre sem tolhatja a kisbabák születését.

– Van olyan kórház, ahol nem mehet be kísérő a szülőszobába, máshol pedig mehet, de miután végzett, egy órával később el is kell jönnie. Az egyik anyám annyira fél, hogy inkább a programozott császárt választja, mint hogy egyedül kelljen szülnie – meséli. Mint mondja, megnövekedett az igény az ambuláns- és az otthonszülésre. Ő a terhességi és a gyermekágyas gondozásban dolgozik, most részben online és telefonon. A koronavírustól nem fél, a fertőzésveszélyt praktikusan szemléli: – Szeretném elkapni, hogy átmenjen rajtam, aztán immunisan dolgozhassak tovább.

A tartományok miniszterelnökei és a kancellár vasárnap este teljes Németországra vonatkozó, kéthetes érintkezési tilalmat jelentettek be. Zárnak a fodrászok és a „beülős” éttermek; kettőnél többen csak azok tartózkodhatnak a nyilvános tereken, akik egyébként is egy háztartásban élnek. Nem tudni, mikor, és hogyan fog szigorodni a rendelet. A saját kutya várható értéke: csillagászati. – Erre kéne üzletet építenem – jegyzi meg Áron egy berlini magyar. Jobb ötlete nincs, most, hogy a cég, ahol február közepe óta órabérét dolgozott, nem hosszabbította meg a munkaviszonyát.

Kongresszusokhoz és konferenciákhoz biztosították a technikai hátteret, de mivel a koronavírus miatt minden rendezvényt lemondtak, most nem kapnak megbízást. Áron egyelőre munkanélküli segélyre sem jogosult, mert március végéig még van szerződése. Eredetileg úgy számolt, hogy pultozással egészíti ki a járandóságát, de a szórakozóhelyek bezárása óta hiába akarna bárhol is sört csapolni. Nem túl derűlátó, ami a járvány lecsengése utáni munkakeresést illeti: attól tart, hogy még másfél évig túljelentkezés lesz a vendéglátóipari munkakörökben. Bölcsész végzettsége pedig eddig sem segítette az elhelyezkedésben.

Jonas egyike annak a többszázezer szabadúszónak, akik Berlinben és Brandenburgban megbízási szerződéssel dolgoznak. Németet tanít bevándorlóknak és menekülteknek, a vírus miatt legalább két hét fizetetlen szabadságra kényszerül. Azt olvasta, hogy csak azok a magánvállalkozók járulhatnak kárpótlásért, akik megbetegednek. Azóta viszont a szövetségi parlament 50 milliárdos csomagot szavazott meg, hogy megmentse a csődtől a kisvállalkozókat és a szabadúszókat.

„Kérek mindenkit, hogy senki se tervezzen hazautazni a közeljövőben. Több kárt tesztek vele, mint gondoljátok. Mindenki maradjon, ahol van.”, kezdi közepesen hosszú bejegyzését az egyik berlini magyarokat gyűjtő Facebook-csoport tagja. Nem ő az első, aki a közösségi felületen inti óvatosságra az itt élőket, és kéri, ne menjenek haza. Sokan üdvözlik a felhívást, egyesek kikérik magukat a fontoskodónak tetsző kioktatást. A múlt hét közepe óta elcsendesedtek a utazás lehetőségeit latolgató írások. Aki akart, már úgyis hazament. Aki a húsvétot tervezte Magyarországon tölteni, most várja, hogy a légitársaságok töröljék a járatokat, hátha így nem kell ráfizetni. Hogy mikor kelhetnek útra, senki nem tudja. – A családom miatt nagyon aggódom – írja Kinga. Áprilisban kezdett volna az első berlini munkahelyén. Nem sokkal a kiköltözése után született meg a kislánya, akivel másfél évig otthon volt, aztán németet tanult. Az informatikai cég, akiknél elhelyezkedett volna, nem tud most ígérni semmit. – Szívesebben lennék otthon, vidéken karanténban, de erre nincs lehetőségünk. Ugyanakkor ezerszer jobban bízom a német egészségügyi rendszerben – mondja. – Nagyon megijeszt, hogy otthon a teljhatalom kiépítésével és katonai erőfitogtatással van elfoglalva a kormány. Összességében jobb, hogy itt vészeljük át.