A sport a művészvilághoz hasonlóan zárt közeg, ahol az elvárások mentén szoros érzelmi kötődés alakul ki, csak itt nem a producer vagy a rendező van a hierarchia csúcsán, hanem az edző vagy a klub, amelyért mindent el kell viselni.
Nem állítható, hogy általánosan elterjedtek volna a gyerekek sérelmére elkövetett megfélemlítések, de álságos volna, ha úgy tenne a hazai sporttársadalom, mintha egyáltalán nem is hallott volna ilyesmikről. Különösen az egyéni sportágak tekinthetők veszélyeztetettnek, hiszen ebben a műfajban a gyerek több időt tölt az edzőjével, mint a családjával. Itt az edző-tanítvány kapcsolat sok esetben transzformálódik apa-fiú vagy anya-lány kapcsolattá. Ha megfelelően erős karakterű, a célt bármi áron és minden eszközzel elérni kívánó edzővel találkozik a gyerek, akkor nem ritka, hogy valamilyen sérelem éri. Az ilyen mentalitású tréner csak az eredményt nézi, hogy milyen úton ért el oda a gyerek, az nem érdekli. A gyerekek pedig életkorukból adódóan a legtöbbször fel sem ismerik, hogy milyen (nem feltétlenül szexuális töltetű) abúzus áldozatai, hiszen 12 éves korig jellemzően elfogadják a világot olyannak, amilyennek ismerik.
Csapatsportágakban a beavatási szertartások jelentik a tűzkeresztséget, sok közösségben kell az újoncoknak megaláztatásokon keresztül menniük, hogy elfoglalhassák helyüket a falka hierarchiájában. A beavatási szertartás az összetartozás és a csapat iránti lojalitás jelképe. Az edzők pedig a hagyományok „tiszteletére” hivatkozva gyakran szemet hunynak a beavatási szertartás olykor erőszakos, megalázó, lealacsonyító jellege felett. Tudniillik nem csak vicces feladatokat kapnak az újoncok… A vizes papucsos, vizes törölközős fegyelmezéseken (jellemzően fenékre ütéseken) az elszenvedők nehezen tudnak nevetni. Vagy ha igen, nem őszinte mosollyal.
A gyerekek ráadásul elfogadják, hogy ami velük történik, az az egyetlen és helyes út a siker felé. Példaként lebeg előttük a sok olimpiai bajnok sikere. A magyar sportban elfogadott tétel, hogy a sikernek ára van. A gyerekek ráadásul nincsenek tisztában saját jogaikkal, a sport etikai elveivel, ezeket adott esetben a szüleiknek kellene érvényesíteni, de ők a siker és vélt egzisztencia reményében inkább elnéznek a probléma felett.
És akkor még nem beszéltünk a szurkolói erőszakról, amit leginkább a kölyökfocistáknak kell elszenvedniük. Az Újpest utánpótláspályán két éve egy hatalmas tábla fogadta a gyereküket meccsre kísérő szülőket, amelyen figyelmeztették őket: az ellenfél kölyökcsapatának tagjai nem ellenségek. Egyúttal megkérték őket, hogy lealacsonyító és szexuális töltetű bekiabálásaikkal ne szidalmazzák a másik csapatban sportoló kisgyerekeket. A fellépést helyeselni kell, mert ha ez nem történik, akkor elfogadottá válik az alpári beszédstílus, és a gyerekek azt hiszik, ez a normális. De a labdarúgásban az sem ritka, amikor a gyerekmeccs alatt a lelátón ülő szülők verekednek össze…
A közelmúlt legzajosabb zaklatási ügyei az úszásban történtek: évtizedes történetek kerültek felszínre, erőszakos nemi közösüléstől börtönbüntetésig, szexuális zaklatástól megaláztatásig, lelki terrortól testi fenyítésig széles skálán sorjáztak az elfogadhatatlan történetek. Sokan névvel is vállalták, hogy milyen visszaéléseket kellett aktív sportolóként elszenvedniük. A médiaérdeklődés miatt egy időben a zaklatás és úszás szinonimaként jelentek meg a közéletben, ami igazságtalan volt, mert ha ilyen jelenségek akadtak is, nem voltak általánosak a sportágban. A hírdömping miatt a közvélemény a valóságos számnál sokkal többet képzelt, ami ártott a sportág megítélésének. Ennek az áldatlan állapotnak úgy tűnik, vége. És nem csak azért, mert ma nem derülnek ki a visszaélések.
Az úszó szövetség volt az első, ahol tavaly rögzítették, nem maradhat büntetlenül, ha valaki visszaél a hatalmával. Zöld szám és megelőző program jelzi a világ változását. A felület azoknak a fiatal úszóknak az érdekeit szolgálja, akiket valamilyen atrocitás ér az uszodában. A Gyermekvédelmi Program élesítése Wladár Sándor érdeme. Az olimpiai bajnok belülről jött, ismeri a problémát, és ha személyesen nem is, de áttételesen azért találkozhatott hasonlóval a pályafutása során. Talán ez is jelzi, hogy nem feltétlenül baj, ha nem a kormánypárt politikusai, hanem a sportágukat belülről ismerő, elfogadott szakemberek kerülnek a szövetségek élére. Az egyéni sportágak közül az úszók mentek szembe először azzal a felfogással, ami szerint csak az olimpiai aranyakról és nem a problémákról kell beszélni.
A program lényege, hogy zéró toleranciát hirdetett bármilyen, gyermekek ellen elkövetett erőszakkal szemben. A projekt a prevenció jegyében született, továbbá annak érdekében, hogy amennyiben szexuális, fizikai vagy lelki erőszak éri a gyereket, akkor legyen kihez fordulni. A program másik erőssége, hogy az edzőket is megvédheti a rágalmaktól – elég csak egy kislány által a közelmúltban szexuális erőszakkal megvádolt két neves vízilabdázó esetére gondolni, amikor kiderült: semmilyen abúzus nem történt.
Kétségtelen, hogy a magyar sportban elkezdődött a szemléletváltás, de még messze a pozitívumokra koncentráló skandináv típusú nevelés. Ahol a pofon helyett a jó szó az eszköz a gyerekek nevelésénél. Mégis vannak nagy bajnokaik.