művészet;segélyek;koronavírus;kulturális támogatás;

Nagyvonalú támogatások művészeknek

Nyugat-Európában igen komoly összegekkel segítik a koronavírus miatt a mindennapi megélhetéssel küzdő alkotókat, előadókat.

A német kormány már múlt héten bejelentett olyan intézkedéseket, amelyekkel egyebek mellett a művészeket is támogatni kívánja. A segélycsomag összesen 50 milliárd eurós támogatást foglal magában a szabadúszók és a kisvállalatok részére. Előbbi csoportba tartoznak a zenészek, fotósok, illetve a művészek. Azonnali segéllyel fedeznék a helyszínbérlet díját, a műtermeket, rezsijüket ebből finanszíroznák a hiteleket és más a mindennapi megélhetéshez szükséges eszközt. Egy egyszeri, legfeljebb 9000 eurós, három hónapra szóló támogatásról van szó. Azon személyeknek, akik legfeljebb 5-15 személyt foglalkoztatnak, a segély összege elérheti a 15 ezer eurót. A kormány egyúttal egy újjáépítési alapot is létrehozott a bajba jutottaknak, a hitelt szintén igényelhetik művészek is. A kormány a lakhatási költségeket is segélyezi, hogy az érintett művész elkerülje a kilakoltatást. Mindemellett több adótartozással kapcsolatos kötelezettséget is felfüggesztettek.

Ausztriában a kormány 38 milliárd eurós csomagot fogadott el a koronavírus által sújtott vállalatok és alkalmazottak részére. A kabinet rendkívüli alapot hoz létre a szabadúszók számára, amely a művészeknek is könnyítést jelentene. A művészek más támogatásra is számíthatnak: 2015-ben hoztak létre számukra szociális alapot. Ezenfelül a bécsi kabinet összesen ötmillió eurós gyorssegélyt biztosít számukra. A rászorulók egy, az elkövetkező napokban az interneten elérhető űrlappal igényelhetik a segélyt.

A koronavírus-járvány európai gócpontjának számító Olaszországban március 16-án jelentett be Giuseppe Conte kormánya a művészeket is érintő intézkedéseket. A szerzői jogokból származó bevételek tíz százalékát szánják a művészek, előadók megsegítésére. Egyúttal a szabadúszók márciusban 600 eurós segélyt igényelhetnek.

Franciaországban a kormány március 18-án jelentett be 22 millió eurós gyorssegély a művészek, előadók részére. Ebből 10 milliót a zenei élet képviselői, 5 milliót az előadók, szintén 5 milliót a könyvszakma, 2 milliót a képzőművészek kapnak. Emellett a művészek adókönnyítésekre is számíthatnak. Édouard Philippe kormánya a későbbiekben más támogatási formák bejelentését is tervezi.

Nagy-Britanniában a művészeti támogatások elosztása az 1946-ban alapított Arts Council England (ACE) feladata. A szervezet bejelentette: jelentős támogatásokkal segíti a művészeket a válság idején, ennek első lépéseként 160 millió fontos (175 millió eurós) csomagos támogatást fogadott el a művészek, kulturális intézmények és szabadúszók számára. Az egyes művészek 2500 fontos (2744 eurós) támogatásért folyamodhatnak. A további részleteket március 30-án teszik közzé. Az országban emellett jelentős alapokat hoztak létre, gyűjtéseket indítottak a művészeknek.

Svájcban a kormány március 20-án fogadott el 40 milliárd svájci frankos mentőcsomagot. A válság által érintettek kompenzációt igényelhetnek az államtól. A kabinet 280 millió frankos gyorssegélyt bocsátott a művészek és kulturális intézmények részére, amellyel a mindennapi megélhetést segítenék. Belgiumban a szabadúszók 1290 eurós segélyt igényelhetnek, a családok esetében ez az összeg 1614 euró. 

A tengeren túlAz amerikai szenátus elfogadta a kormány 2000 milliárd dolláros, az Egyesült Államok történetének eddigi legnagyobb mentőcsomagját, amely 4 milliárdos segélyt irányoz elő a művészek részére.