Érdekes kérdés merült fel kényszerű karanténéletünkkel kapcsolatban: hogyan hat majd a családokra, hogy hosszabb időre össze vannak zárva? Egyértelmű, gondolnánk, hiszen talán ez az egyetlen jó a mai kifordultságban. Újra érezni szeretteink kétméteres közelségét – okozhat feszültséget is. Mert vannak, akik nagyobb távolságból szeretik egymást, nem vágynak állandó együttlétre, belső feltárulkozásra. Számukra valóban nagy próbatétel lesz ez a pár hónap. De lehet, az első hetek után az egymás lényéhez bújóknak is.
A művészet, úgy látszik, jól meg tudja érzeni, mikor lesz szükség a segítségére. Január végén bukkantam rá a Youtube-on egy nem régi orosz filmsikerre. A címe Ogyessza, és hogy hogy nem: az 1970-es évnek abban az időszakában játszódik, amikor a kikötővárost lezárták a kolerajárvány miatt. A Szovjetunió egyik legpezsgőbb helyét, amely megőrzött valamit a nagyvilágias tarkaságból, a tengeri kereskedelem vitorláiból, görög-zsidós hangzavarából. Mindennek a nyomai is eltűntek az utcákról, és beszorultak a családi fészkekbe.
A rendező, Valerij Todorovszkij természetesen semmit sem gyanított a koronavírusról, gyerekkori emlékei mentén szerette volna megidézni szülővárosát, a kora brezsnyevi korszak lélegzetvételeit. A legbiztosabb kezű, virtuóz közegfestésre képes orosz filmes számára ez nem is jelentett problémát. Új művének is varázslatos a tárgyi gazdagsága, a helyszínekből, ruhákból, frizurákból, testtartásokból, intonációkból, a festői életkép-kompozíciókból könnyed elevenséggel pattan elő egy kor számunkra hiteles világa, hangulata. Felszabadult, tónusgazdag, fellinis-menzeles-kusturicás-makkos mozgóképfolyam ragad magával.
A történések középpontjában (mert nagy történetre ezek után már nincs szükség) egy kispolgári, Hannah és nővérei dinamikájú szovjet-zsidó család áll. Kifacsart nagyszülők, két lányukkal, vejeikkel és egy unokával. Majd a karantén hozzájuk zárja Moszkvában élő lányuk újságíró férjét is egy másik unokával. Mit tesz velük a különleges helyzet, milyen irányba mozgatja a kapcsolatukat? Nos, provokálja őket, provokálja, de lepattan róluk. Mert történhet bármi, ez egy összezáró család. Tagjai talán zajosabbak, mint máskor, többet fakadnak ki, keményebben mondják el mindennek egymást. De ez most is csak rezgés. Teátrális lázongás a kötelékek ellen. A szabadság hisztérikus tapogatása. Fészkelődés: Izraelbe kéne menni, kamaszlányt is lehetne szeretni. Őszintének kéne lenni. De miért őszintébbek a vágyak annál, amit végül nap mint nap teszünk?
Ritkán lehet átélni ilyen emberközeli, mosolygós emelkedettséggel ezt az életpumpáló, kisközösségi őrlődést. Menekülni és visszabújni. Egymás és önmagunk simogató marcangolásával. Percről percre, mindhalálig. És közben – jó ételek, jó zene. Jó filmek, jó színészek. A világsztárok mellett egy-egy Leonyid Jarmolnyik, Irina Rozanova, Jevgenyij Ciganov, Kszenyija Rappoport és egy újabb filmidőnyi szerelem – Jevgenyija Brik.
A tragédia a háttérben. Todorovszkij nem forgathatta le szülővárosában játszódó filmjét a szülővárosában. A rendező Oroszországban él. Ogyessza pedig Ukrajnában van.
Infó:
Ogyessza (2019)
Rendező: Valerij Todorovszkij
