kórházak;Benkő Tibor;koronavírus;

51 kórházban már katona kórházparancsnokok felügyelik az anyagfelhasználást

Benkő Tibor miniszter szerint támogatóként vannak jelent az intézményekben.

Száznyolc kórházból 51-ben katonák lettek a kórházparancsnokok – mondta a honvédelmi miniszter az M1 hétfői műsorában, ahol azt is közölte, a héten további vállalatokat választhatnak ki, ahol megjelennek majd a honvédelmi irányító törzsek.

Benkő Tibor hozzátette, a katona kórházparancsnokok több megyében teljesítenek szolgálatot.

– Veszélyhelyzetben kiemelt fontosságú, hogy egységes irányítás alatt történjen a vírus elleni védekezés, központilag legyen irányítva az anyaggazdálkodás, és ellenőrizve az anyagfelhasználás - hangsúlyozta.

Elmondta, a kórházparancsnoki feladatkört a belügyminiszter irányítása alatt országos kórházparancsnok koordinálja. A kórházparancsnokok közreműködőként, támogatóként vannak jelen, orvosszakmai, egészségügyi szakmai kérdésben nem döntenek.

Az 51 kinevezett katona parancsnoknak az a dolga, hogy az észrevételeket, igényeket, kéréseket eljuttassák az országos kórházparancsnokhoz, aki mellett azokat egy törzs feldolgozza és elküldi a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzsnek.

A miniszter kitért arra is, hogy a koronavírus-járvány miatt létrehozott, a létfontosságú magyar vállalatok biztonságáért felelős akciócsoport - amelynek ő a vezetője - felmérte az ország működését biztosító létfontosságú vállalatokat. Ezek többek között az élelmiszeripar, a gyógyszeripar, az oxigénellátást, az infokommunikáció, az energetika szektorából valók.

Kiemelte, több száz létfontosságú vállalat van. Közülük első körben 139-et választottak ki. 

– Mostanáig 84 vállalatnál kezdték meg a munkát a honvédelmi irányító törzsek. A héten további vállalatokat választanak ki– közölte.

Benkő Tibor kérdésre válaszolva úgy értékelt, a magyar lakosság örömmel fogadta a katonák megjelenését a városokban.