A kifosztás hete

Azt állította Orbán Viktor (szokásos interjújában a Kossuth rádióban, a felhatalmazási törvényt ért uniós kritikákról), hogy „Brüsszelben ülnek valami buborékban, és osztják az észt, ahelyett, hogy mentenék az életet. (…) Velünk foglalkoznak, pedig a vírussal kellene”.
Ezzel szemben a tény az, hogy Brüsszel természetesen elsősorban a vírussal és annak súlyos következményeivel foglalkozik, bár az egészségügy alapvetően a tagállamok jogköre. Az EU tehát nem szól bele abba, hogy a magyar kormány hogyan, milyen módszerekkel védekezik a járvány ellen. Az Orbán-kormánnyal viszont azért kénytelenek külön foglalkozni, mert a járvány miatt olyan felhatalmazást kért és kapott, amilyet egyetlen más ország kormánya sem, ezt pedig a tagállamok többsége közös nyilatkozatban ítélte el. Félnek attól a vírustól, amely a teljhatalmat terjeszti.
Azt is állította Orbán (ugyanott), hogy „vannak, akik fenik a fogukat erre az országra, szeretnék kifosztani, megszerezni az erőforrásait. Ennek a hálózatnak az élén Soros György áll, az ő emberei vannak Brüsszelben azokon a posztokon, ahonnan most a bennünket érő kritikák jönnek”.
Ezzel szemben a tény az, hogy Magyarországot senki nem szeretné kifosztani, különösen nem Brüsszel, ahonnét összességében sok ezer milliárd forintos támogatást kaptunk és kapunk. Az Indexen csütörtökön megjelent, adatokkal teli cikk szerint rossz belegondolni abba, mi lenne most a magyar egészségüggyel az EU erre a területre irányuló hatalmas – legalább 450 milliárd forintot kitevő – pénzügyi segítsége nélkül. Arra persze nincs magyarázat Orbántól, hogy miért éppen minket, az unió egyik legszegényebb tagállamát akarná bárki kifosztani. Akkor már inkább lenne érdemes kifosztani a gazdag skandinávokat, hollandokat vagy a németeket, de még a románokat is, akiknek legalább van valamennyi ásványi kincsük. Hogy aztán hogy jön ehhez Soros, és hogy milyen emberei ülnek Brüsszelben, az végképp felfoghatatlan. Ott kezdődik, hogy az Európai Bizottságban azok a biztosok ülnek, akiket a tagállamok választott, többségükben jobboldali kormányai küldtek oda. A Bizottság elnöke, von der Leyen asszony pedig még Orbán szerint sem Soros embere, legföljebb Merkelé és Macroné, mégis bírálta a határidő nélküli felhatalmazást, valamint a szólásszabadság korlátozását. Lehet, hogy neki is Mészáros Lőrinc és társai vagyonára fáj a foga? 
Végül azt állította a miniszterelnök (ugyancsak a Kossuth rádióban), hogy az uniós pénzek érkezéséről szóló ellenzéki állítások tényszerűen nem igazak, „ingyen pénz sosincs (…) olyat, hogy ajándékként, munka, erőfeszítés nélkül egy közösség pénzhez juthasson, és azt csak úgy szétoszthassa, még a világ nem látott”.
Ezzel szemben a tény az, hogy de látott. Az Európai Unió ugyanis vissza nem fizetendő támogatásokat osztogat. Annyi erőfeszítést persze meg kell hozzá tenni, hogy értelmes célokra, a szabályokat elfogadva költjük el ezt a pénzt, de ez bizony az uniós tagság ajándéka. Brüsszelben csak arra próbálnak vigyázni, nehogy az osztogatásból fosztogatás legyen.
Szerző
Bolgár György

Szabadítsák ki Semjén Zsoltot!

A felkelt nemzet egykor azt kiáltotta: „Szabadítsuk ki Táncsics Mihályt!” Mi legalább otthonról kiabáljuk, teli torokból: „Szabadítsák ki Semjén Zsoltot!” Ahogy ifjúkorom indulójában: „Érctorkok harsogva zúgják a szélnek!” Az is valami szabadítással és áprilissal volt kapcsolatos. Legyen újra április 4. a felszabadulás ünnepe, szabadítsuk ki Semjén Zsoltot! 
Hát látta valaki őt azóta, hogy beadta törvényjavaslatát? Vagy hallottunk tőle egyetlen szó magyarázatot arról, hogy mégis, ezt hogy tetszett gondolni? Még akkor sem szólalt meg, amikor Gulyás miniszterrel visszacsináltatták a dolgot. Pedig az mégiscsak szóra érdemes, ha a miniszterelnök helyettesének indítványát épp a miniszterelnökséget irányító miniszterrel semmisíttetik meg! Fel sem merült, hogy legalább egy kicsit távolabbi személy, mondjuk egy fideszes honatya jegyezze a módosítást. Úgy látszik, bennük sem lehet bízni: ha valakinek a kormánypártból kezébe kerül egy „Országgyűlés” fejlécű papír, kiszámíthatatlanná válik, és bármi őrületet képes ráírni. Nekem eddig is volt egy ilyen érzésem, de úgy látszik, ők is tudják. Nincs más magyarázat: Semjént fogva tartják. Talán ugyanott, ahol eddig Ádert, bár őt legalább egy kicsit kiengedték, hogy aláírhassa a felhatalmazási törvényt. Azt mondják, bármit megtesz az ember, csak eresszék ki a magánzárkából. 
Semjén hiánya még jobban fáj. Szerintem Orbánnak is. Helyettese nélkül félkarú óriás. Mondta is pénteken a rádióban, hogy a további kijárási korlátozás ügyében „nem látok világosan”, ami persze bármiről legyen szó, szinte lehetetlen. Kifejtette: „Az én mottóm, hogy egyedül sohasem lehetek elég okos” (ugyan már, miniszterelnök úr!), „folyamatosan be kell vonni intellektuális energiákat”. Na ez az. Ez hiányozhat Semjén nélkül. Az intellektuális energia. Jó, ne lovagoljanak a szavakon, mindenesetre valamilyen energia. Most volna erre a hazának igazán szüksége, amikor támadásra készülünk. A kormányfő ezt is bejelentette: „mi nem meghátrálni akarunk a válság elől, és nem védekezni akarunk, hanem támadni!” Hát, nem lennék a válság helyében. 
Igaz, a segítségre szorulók helyében sem, mert azt is megtudtuk: „hogy ajándékként pénzhez juthasson egy közösség, olyat még a világ nem látott”, egyébként is, „a segély alamizsna, leépültség, függőség, kuncsorgó élet”. Semjént már csak azért is ki kellene szabadítani, hogy választ adhasson a mardosó kérdésre: akkor miért alázza meg előterjesztésében a Schmidt Mária-féle alapítványt két értékes ingatlan ingyen ajándékával? Amit Gulyás miniszter sem korrigált, ahogy a Városliget kormányzati annektálását sem. 
Mire ment volna Hunyadi Kapisztrán nélkül, kérdem én! Miként Kapisztrán csapkodta fejbe az ellent hatalmas fakeresztjével, úgy akarta új eszközökkel Semjén indítványa leküzdeni a járványt. Nyilvánvaló: ha a kormányközeli körök még több budai villához jutnak, az a vírust harcképtelenné teszi. Talán megpukkad irigységében, vagy ilyesmi. Amúgy is kiszámíthatatlanul viselkedik. Ki tudja, lehet, hogy a Városligetben fészkel, ezért kellett akár hazudós szerepbe hozni a miniszterelnököt, aki korábban megígérte: „Magyarország kormánya nem kíván olyan fejlesztéseket végrehajtani Budapesten, amit Budapest vezetői nem akarnak”. Most meg ugyebár érvénytelenítenék a főváros Ligetre vonatkozó változtatási tilalmát. Az lehet a dolog mögött, hogy rájöttek: ha gyógyszer nincs, a vírust legjobban a térkövezés irtja. Ezt az élő szervezet általában nehezen viseli, én is így vagyok vele. Vagy minket tesztelnek, ha már annyira akartuk. A vírustesztre ugyan nem, de erre van megfelelő eszköz.
A nemváltó műtétek és a járvány közötti összefüggést sajnos nem látom ennyire tisztán. Ha Semjén kiszabadul, biztosan ezt is megvilágítja. Addig magunkra vagyunk utalva. Máris sokféle magyarázat terjed a polgármesterek lefokozásának visszaszívása körül. Hogy eredetileg miért tervezték, az világos. Az önkormányzatiságot a rezsim általában veszélyesebbnek tartja, mint a bubópestist, hogy járványokhoz illő hasonlatot mondjunk. A gyors rükverc okait nehezebb megfejteni. Igaz lehet, hogy fideszes polgármesterek is hörögni kezdtek, ahogy az is, hogy ezzel a cirkusszal akarták elfedni a tervezet egyéb disznóságait, pl. a Városligetre vonatkozót. (És tényleg, mintha ezen máris kevesebben háborognának.) Egy szociális szakember szerint viszont rájöhettek: mégis jobb, ha a bontakozó szociális krízis nem rájuk, hanem a polgármesterekre dől rá. Dörömböljenek az ő ajtajukon a segítségért, és ne a kormányt okolják az eddig elmaradt lépésekért. 
De isten ments, hogy rémhírt terjesszek! Tisztelt bíróság, ott kezdődik, hogy a miniszterelnökhelyettes eltűnése sokak szemében nem olyan rémes hír, nekik sok minden kéne, ám nem annyira Semjén. Én is csak dúdolgatom magamban Zorán régi dalát: „Néha, mikor nyomaszt már az elégedettség,/ Sok fényes ötlet áraszt el, hogy mi is kéne még”. Zorán válasza teljesen helyes: „Néhány újabb sikerlista szintén kéne még”. Mellé Semjén mosolya, ahogy a kormányfő oldalán átszellemülten bólogat hozzá. Anélkül nem az igazi. A szerző volt országgyűlési képviselő 
Szerző
Lendvai Ildikó

Orbán, a Kékszakállú

Tudjátok, hogy mit csináltok? Tudjátok, hogy mihez asszisztáltok? – kiáltana oda legszívesebben az ember a fideszes képviselőknek, már ha látná értelmét. Egyelőre azonban fölösleges: híven követik Orbánt, bármilyen lépésre szánja is el magát. Nincs, aki figyelmeztetni merné: hohó, vigyázz, mert veszélyes útra tévedtél. Ha lett volna, illetve ha volt is ilyen ember, azt már régen eltávolították, kiközösítették a táborból – esetleg fegyelmezési szempontok alapján köztársasági elnökké emelték. Így aztán maradtak a mamelukok, bólogató Jánosok, megfelelni vágyók. 
Sőt: az olyanok, akik eme szándékukban még előre is rohannak; mostanság éppen Szijjártó Péter akarja meghaladni Kovács Zoltán államtitkár teljesítményét. (Csak zárójelben: nem volt ő mindig ilyen, de elég hamar rájött, hogy nem akar egyciklusos képviselő lenni.) Neki, akinek külügyminiszterként, kellő diplomácia érzékkel megáldva a nemzetközi kapcsolatokat kellene ápolnia, óvnia, most az tűnik a legfontosabb feladatnak, hogy mindenkit, aki bírálni mer, a liberális mainstreamhez soroljon. Noha azon kellene iparkodnia, hogy Magyarország megítélése a lehető legjobb legyen, most épp az ellenkezőjét teszi. Habár azon kellene dolgoznia, hogy Magyarország erős tagja legyen az Európai Uniónak, inkább azon fáradozik, hogy a távolság minél nagyobb legyen. 
De ebben sincs egyedül. Mindazoknak, akik ma autentikusan megszólalhatnak az Unió ügyeiben, az a dolguk – ezt a leckét bízta rájuk Orbán –, hogy megdolgozzák a hazai közvéleményt, az Unió csak kolonc a nyakunkon. A miniszterelnök kiadta a jelszót: nekünk Európa nem segít, mi csak Kínára meg a Türk Tanácsra és persze a magyar kormányra számíthatunk - és ezt ők igyekeznek maximálisan teljesíteni. Hollik szóvivőtől Deutsch Tamásig ezt visszahangozzák: onnan mi egy fillért sem kapunk a járvány megfékezésére. 
És a szöveg – miközben tudjuk, hogy teljes mértékben hazug – nem szolgál mást, mint annak bizonyítását, hogy bennünket csak hátráltat az EU. Bele akar szólni mindenbe, elveszi nemzetünk önállóságát, a baloldali liberális politika szolgálója. Ma még mindig többségben vannak Magyarországon azok az emberek, akik szerint nekünk csakis ebben a közösségben lehet a helyünk, de Orbán már régóta ügyködik azon, hogy ez megváltozzon. És most, amikor még nagyobb szükség lenne az összefogásra, a krízis okozta egészségügyi és gazdasági válság megoldására, elérkezettnek látja az időt, hogy még inkább eltávolítsa az országot az Uniótól. 
Nagy erőfeszítéseket tesz – már tett eddig is -, hogy szétzilálja ezt a közösséget, és csakis azért, hogy senki és semmi ne korlátozhassa a hatalmát. A járvánnyal együttjáró veszélyhelyzet kinyitotta számára itthon a totális hatalomhoz vezető kaput, ezen a kapun gyorsan be is lépett, de még mindig ott van az a másik ajtó, amelyet az uniós tagságunk tart zárva. Orbán, egyfajta fordított Kékszakállúként maga akarja ezt is kinyitni, hogy elveszejtsen bennünket. 
Tényleg tudjátok, hogy mit csináltok?
Szerző
Németh Péter