Budapest;önkormányzatok;koronavírus;

2020-04-04 16:47:00

„A kormány egy igazságtalan megszorító csomaggal kezdte a válságkezelés második ütemét” – Tizennégy budapesti polgármester tiltakozik

A kormány lépése veszélyezteti, helyenként ellehetetlenít az önkormányzatok járvány elleni védekezését és szociális válságkezelését – olvasható a nyilatkozatban.

A koronavírus-járvány elleni védekezés, és a nyomában érkező gazdasági-szociális válság kezelése hatalmas feladatot ró a kormányokra is, és az önkormányzatokra is. Az önkormányzatok országszerte, pártállástól függetlenül erőn felül veszik ki részüket a védekezésből és a napról napra drámaibb szociális válság helyi kezeléséből – áll a 14 kerületi vezető által aláírt nyilatkozatban.

Mint írják, mivel a válság által leginkább sújtott iparágak a nagyvárosokban összpontosulnak, és itt élnek a legtöbben azok közül, akiknek megélhetése most veszélybe került, a budapesti kerületi önkormányzatokra a szociális válság enyhítésében minden eddiginél nagyobb szerep hárul.

A kerületi önkormányzatok az elmúlt hetekben saját forrásból, egymással együttműködve szereztek be a járvány elleni védekezéshez szükséges eszközöket, kidolgoztak szociális támogatási programokat, megsokszorozták erőfeszítéseiket az idősgondozás és a gyermekétkeztetés terén éppúgy, mint az egészségügyi alap- és járóbeteg ellátásban, vagy a hajléktalan-ellátásban. A kerületek az egyre növekvő feladatokat egyre csökkenő bevételekből kénytelenek ellátni, miközben naponta szembesülünk a válság okozta megrázó élethelyzetekkel” – teszik hozzá.

Kiemelik, hogy

Sem a kormányhivatalok, sem az operatív törzs nem szolgáltat a válságkezelést megkönnyítő információkat, kérdéseikre, felvetéseikre késve, vagy egyáltalán nem érkezik válasz – hangsúlyozzák.

A háziorvosok, az ápolók, vagy éppen a szociális ellátásban dolgozó munkatársaink járvány elleni védelmét szolgáló eszközök kormányzati forrásból alig érkeznek, e téren is magunkra, illetve a fővárosi városvezetésre számíthatunk. A vírustesztelés mennyisége egész egyszerűen elégtelen, ebben is a főváros saját erőfeszítései jelentenek előrelépést” – áll a közleményben. 

A polgármesterek hozzáteszik:

Más európai kormányoktól eltérő módon a magyar kormány nem biztosítja a kieső bérek fedezetét a munkavállalók számára, nem változtatott Európa legszűkmarkúbb munkanélküli támogatási rendszerén és a családi pótlék összegén sem. Az önkormányzatok gazdasági válságkezelő lehetőségei nagyon szűkösek, de naponta szembesülnek az egzisztenciájuk elvesztése miatt segítséget kérő emberek drámájával.

A nyilatkozatban hangsúlyozzák: támogatják, hogy a kormány válságkezelése nagyságrendjében is reagáljon végre a gazdasági és szociális válság súlyosságára,

Igazságtalan, mert ugyan helyes, ha a prosperáló multik és bankok részt vállalnak a válság terheiből, de a felsorolásból feltűnően kimaradtak azok a gazdasági szereplők, akik az elmúlt években szinte kizárólag állami és uniós forrásból tettek szert hatalmas vagyonokra. Kimaradt a kormány által Budapesten megvalósítani kívánt, zömében sportcélú látványberuházások átgondolása is.” 

Úgy vélik, nem lehet máshogy, csakis megszorításnak nevezni, hogy a kormány újabb bevételeket akar elvenni az önkormányzatoktól. A kormány lépése veszélyezteti, helyenként ellehetetlenít az önkormányzatok járvány elleni védekezését és szociális válságkezelését. A forráselvonás megnehezíti az egészségügyi ellátásban, az idősgondozásban, a gyermekétkeztetés biztosításában végzett munkát. A kormány lépésének kárvallottjai éppen azok a rászorulók lesznek, akiknek most különösen nagy szükségük lenne a segítségre lakóhelyükön – írják.

„Felszólítjuk a kormányt, hogy a válságkezelés során az önkormányzatokat tekintse partnernek, a helyi válságkezelést ne megszorítással sújtsa, hanem támogatással segítse. Vagy – hogy a miniszterelnököt idézzük – ha már segíteni nem tud, legalább ne nehezítse a munkánkat. Amit kérünk, nem más, mint amit a kormány is, és az önkormányzatok is hetek óta az állampolgároktól kérnek: együttműködést. Felszólítjuk ezért a kormányt, hogy a gazdasági és szociális válságkezelés lépéseiről haladéktalanul kezdjen egyeztetést az önkormányzati szövetségekkel” – teszik hozzá.

A nyilatkozat aláírói: