Karanténban egy bajai lépcsőház

Publikálás dátuma
2020.04.06. 12:16

Fotó: Google Street View
A mintegy 30 lakót a rokonok, valamint az önkormányzat munkatársai látják el a szükséges élelmiszerekkel, ám be ők se léphetnek az épületbe.
Baján a Csónak utca 12. számú lépcsőház járványügyi megfigyelését rendelte el a megyei kormányhivatal. A fentiekről város ellenzéki összefogással nyerő polgármestere, Nyirati Klára a Facebookon tájékoztatta a helybélieket. A 15 lakásos lépcsőház mintegy 30 lakóját a rokonok, valamint az önkormányzat munkatársai látják el a szükséges élelmiszerekkel, ám be ők se léphetnek az épületbe. A városvezetés nem adhat tájékoztatást arról, hogy ki betegedett meg, és miért van szükség a karanténra.
Bajai információink szerint egy 60 éves asszony észlelte magán a koronavírus tüneteit, s a kórokozót a teszt kimutatta. Az asszony nem szorul kórházi kezelésre, panaszai nem súlyosak. A lépcsőház többi lakója eddig nem tapasztalta magán a vírus jelenlétét, ennek ellenére mindannyian két hétig kénytelenek lesznek bezárkózni otthonukba.
Egyébként a vírust – vélhetően – egy külföldről hazatért, és ugyancsak karanténban lévő bajai „hozta be” az említett lépcsőházba. Bajai hír az is, hogy az önkormányzat pár napon belül a 37 ezer lelkes város valamennyi lakójához ingyen eljuttat egy-egy mosható (így többször használható) textilmaszkot. A maszkokat három bajai vállalkozó helybéli varrónőkkel készítteti el. Nyirati Klára elmondta, hogy az önkormányzat 16 milliót áldoz a darabonként 400 forintba kerülő maszkok megvarratására és célba juttatására. 
Szerző
Témák
Baja koronavírus
Frissítve: 2020.04.06. 16:05

Orbán bejelentette gazdaságvédelmi programját

Publikálás dátuma
2020.04.06. 12:15

Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán / MTI
Lesz bértámogatás és a nyugdíjasoknak 13.havi nyugdíj – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök mai online szózatában.
A kormány célja az, hogy amennyi munkahelyet a vírus tönkretesz, annyit új munkahelyet hozzunk létre – foglalta össze némileg megtévesztően a programját Orbán Viktor. A részletekből ugyanis kiderült, hogy minden korábbi tiltakozása ellenére lesz bérgarancia program is, vagyis megpróbálja a magyar kormány is megelőzni az elbocsátásokat. Az akcióterv a GDP 18-20 százalékát csoportosítja át az MNB programjaival együtt. A 2020-as költségvetés hiányát a GDP egy százalékáról a GDP 2,7 százalékára emeli a kormány rendeletileg, vagyis a költségvetési törvényt nem a parlament előtt akarják megvitatni. Az is sajátos, hogy a miniszterelnök ezeket a bejelentéseket nem a parlamentben, hanem egy online szózatban tette meg. Orbán szavaiból kiderült, hogy öt nagy programot indít a kormány.
  • 1. Az első program a munkahelymegőrzést célozza, átvállalják a bérköltségek egy részét.
  • 2. A munkahelyteremtést igyekszik beindítani, ennek érdekében 450 milliárd forint értékben támogatnak beruházásokat magyar magáncégeknél.
  • 3. Kiemelt nemzetgazdasági ágazatok újraindítása: turizmus, építőipar, film és kreatív ipar.
  • 4. A vállaltok finanszírozása: kamattámogatott hitelek 2000 milliárd forint értékben a cégek számára.
  • 5. Jövőre kezdve négy év alatt újra felépítik a 13. havi nyugdíjat, minden évben egyheti ellátással növelve az összeget.
Palkovics László koordinálja a gazdaságvédelmi programot, ezzel véglegesen megszerezte a gazdaságpolitika irányítását, Varga Mihály „csak” a pénzügyekért felel.
Szerző
Frissítve: 2020.04.06. 14:18

Orbán hamarosan bejelentést tesz

Publikálás dátuma
2020.04.06. 11:11

Fotó: Facebook/Orbán Viktor
A miniszterelnök a gazdasági akciótervről fog beszélni.
Ma délben várható Orbán Viktor miniszterelnök bejelentése a gazdaságvédelmi akciótervről – erősítette meg a kormányközeli Origo érdeklődésére Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke. A bejelentést a miniszterelnök Facebook-oldalán sugározzák, és a tervek szerint az m1-en és a Hír Tv-n is követhető lesz. Orbán Viktor a Facebook-oldalán eddig annyit írt: „Huszonhatodik nap. Valami készül.” 
Szerző
Frissítve: 2020.04.06. 12:16