Két önkormányzati lakást is szereztek Bayer Zsolték a Várban ugyanazzal a trükkel

Publikálás dátuma
2020.04.08. 15:36
Képünk illusztráció
Fotó: Shutterstock
A kormánypárti publicista családjának pilisszentkereszti házát kétszer is bérleti jogra cserélték, majd rögtön visszavásárolták.
Nem egy, hanem két önkormányzati bérlakása van a budai Várnegyedben Bayer Zsolt kormánypárti publicistának és közvetlen családjának – derítette ki a 24.hu. A kormánypárti publicistáról tavaly írta meg a portál, hogy 2018 óta mindössze 32 ezer forintért bérel egy 49 négyzetméteres önkormányzati lakást az Úri utcában. Most viszont a 24.hu azt is megtudta, hogy a Bayer család egy évvel korábban megszerzett egy másik, szintén Úri utcai önkormányzati ingatlant is. 
A lap kikérte a közérdekű adatokat a Budavári Önkormányzattól, így derült ki, hogy ezúttal egy 46 négyzetméteres lakásról van szó, amelynek bérleti díja kevesebb mint 30 ezer forint havonta.

Az ingatlant 2017 augusztusa óta bérli Bayer Zsolt édesanyja, ám nem ő lakik az ingatlanban, hanem a publicista fia és az ő párja. Mindkét Úri utcai ingatlanhoz lakáscsere útján jutottak hozzá Bayerék. Tavaly Bayer Zsoltot annyit elárult a portál érdeklődésére, hogy egy budai agglomerációban lévő, 70 négyzetméter alapterületű kertes házat adott cserébe. Az ingatlan Bayerék pilisszentkereszti faháza volt, amit a csere nyélbeütése után két hónappal visszavásárolt a fideszes publicista családja.
A pilisszentkereszti faház tulajdoni lapjából viszont az is kiderült, hogy Bayerék nem egyszer, hanem kétszer játszották meg ugyanazt a trükköt. Mindkét Úri utcai önkormányzati lakásért ugyanazt a faházat adták cserébe, és mindkétszer vissza is vásárolták.

Az első, 2017-es lakáscsere-ügylet esetében alig két hétig nem volt a faház tulajdonjoga a kezükben. Az ingatlannak 13 napig volt tulajdonosa egy Úri utcai önkormányzati ingatlan címére bejegyzett magánszemély. Ennek a lakásnak az adatait és szerződéseit kérte ki a portál az I. kerületi önkormányzattól. Ezek szerint pedig Bayer édesanyja szerezte meg a bérleti jogot, majd szintén az ő nevére került vissza a pilisszentkereszti ház. A csereügyletre azért volt szükség, mert a lakástörvény szerint az önkormányzati lakások bérleti joga kizárólag másik lakás bérleti vagy tulajdonjogára cserélhető, pénzért nem megvásárolható. Más is alkalmazta egyébként ezt a módszert, és szerezte vissza a cserealapként felajánlott ingatlanját. Kuna Tibor, a mára kegyvesztett kommunikációs üzletember szintén lakáscserével jutott önkormányzati lakáshoz a Várban. A csereszerződés aláírását követő napon azonban vissza is vásárolta a cserealapként felajánlott ingatlant.
Szerző

Pluszterhek a családban – így halmozza az otthoni feladatokat a járvány

Publikálás dátuma
2020.04.08. 15:23

Fotó: Bruzák Noémi / MTI
Nagyjából 100 ezer idős ember vesz igénybe házi segítségnyújtást „békeidőben” is, a koronavírus miatt viszont most a 65 év felettiek harmada, nagyjából 600 ezer ember igényli a gondoskodást a mindennapokban. Ezt döntően a család oldja meg.
A koronavírus-járvány különösen nehéz helyzetbe hozza azok a csoportokat, döntően nőket, akiken eddig is nagy volt a gondoskodási teher a családon belül, miközben a nagyszülők segítsége a járvány miatt nem vehető igénybe most ott sem, ahol eddig erre lehetőség volt – hívta fel a figyelmet az Új Egyenlőség legfrissebb podcastjában Gregor Anikó szociológus és Kováts Eszter politológus.
Nem csak Magyarországon igaz, de itt különösen, hogy a tartós ápolást igénylő családtagok ellátását az állam a családokra és rajtuk keresztül a piacra terheli. A nagyon idős, tartósan beteg, fogyatékossággal élő családtagot vagy sikerül befizetni egy intézménybe, vagy otthoni ápolást vásárol – aki tud. Azoknak is súlyos nehézségeik lehetnek, akiknek nincs beteg vagy gondoskodást igénylő idős családtag a környezetében, egyszerűen csak gyerekük vagy gyerekeik vannak. Felmérhetetlen ma még, hogyan módosítja ezt a már eleve kritikus kiinduló helyzetet a koronavírus-járvány, amely egyfelől döntő mértékben megváltoztatja – ki tudja, mennyi időre – a családok, háztartások időbeosztását és tehermegosztását, másfelől a járvány miatti gazdasági válság az eleve sérülékeny és szegény társadalmi csoportokat hozza még nehezebb helyzetbe. Abban is nagyok az eltérések, hogy kinek hogyan változik meg az élete, hiszen nem mindenki számára járható út a home office, és sokaknak nem is marad meg a munkája. Nagyon sok múlik a munkáltatók magatartásán és az állam szerepvállalásán. Most mérhető fel igazán a gondoskodás állami intézményeinek és anyagi finanszírozásának hiánya, miként az is, hogy az univerzális pénzbeli ellátásoknak milyen előnyeik lehetnének, ha használnánk ezeket az eszközöket.
Szerző

Ötmillió maszk és száznegyven lélegeztetőgép érkezik Kínából

Publikálás dátuma
2020.04.08. 13:03
A Kínából repülőgépen érkezett huszonnyolc raklapnyi orvosi védőeszköz lepakolását ellenőrzi egy katona a Magyar Honvédség Egészségügyi Központjának udvarán 2020. április 2-án
Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI
Több mint harmincezer izolációs köpenyt is hoznak a repülőgépeken.
Ötmillió maszk, száznegyven lélegeztetőgép, és harmincezernél is több izolációs köpeny érkezik szerdán Kínából – mondta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a Szijjártó Péter tárcavezető Facebook-oldalára felkerült videóban. Az államtitkár a szerdai kormányülés előtti egyeztetésen készült videóban Szijjártó Péter kérdésére azt közölte, folyamatosan érkeznek az egészségügyi felszerelések Magyarországra. Emlékeztetett, kedden érkezett nyolc repülőgép, és szerdán további hét gépet várnak a nap végéig, amelyből kettő már le is szállt. Az egyik FedEx repülőgép éjjel 1 óra után néhány perccel érkezett, és összesen ötezer pár kesztyűt hozott. A másik teherszállító 6 óra után néhány perccel landolt, és mintegy 20 ezer maszkot hozott Budapestre. Szerdán még további öt gépet várnak – fűzte hozzá, azzal együtt, hogy ezek közül az egyik – amelyik Hongkongból tart Budapestre – éppen a kazahsztáni Karagandában tankol. Ezzel érkezik majd a már említett 140 lélegeztetőgép. A repülőgépek közül három várhatóan 7 óra körül fog leszállni Budapesten, ezek hozzák a majdnem ötmillió maszkot, így „maszkban azt gondolom, hogy egy olyan nagyságrendet elérünk már, ami komolynak mondható” – tette hozzá Magyar Levente. Mint elhangzott, ezzel 36 millióra nő a beszerzett maszkoknak száma.