oktatás;Operatív Törzs;Maruzsa Zoltán;koronavírus;

2020-04-09 11:35:33

Nem kötelező érettségiznie most annak, aki nem felvételizik

Azt javasolják, hogy csak írásbeli vizsgák legyenek, ezzel mintegy felére lehet csökkenteni a vizsgák számát – mondta Maruzsa Zoltán.

A járványhelyzet miatt sem maradnak el Magyarországon az idei érettségi vizsgák, de a megszokottól eltérően tartják majd meg őket. Maruzsa Zoltán oktatási államtitkár az operatív törzs csütörtöki sajtótájékoztatóján bejelentette: azt javasolják, hogy csak az írásbeli vizsgák kerüljenek megszervezésre, ezzel mintegy felére lehet csökkenteni a vizsgák számát. Szóbelire legfeljebb akkor kerülhet sor, ha az írásbeli alól valaki – például sajátos nevelési igény miatt – felmentést kapott, vagy középszinten csak szóbeli vizsga van. Az államtitkár javaslatot tett arra is, hogy az előrehozott vizsgákat idén ne tartsák meg.

Az államtitkár azzal indokolta az írásbelik megtartását, hogy Magyarországon az érettségi jegy egyben felvételi jegy is a felsőoktatásba, az egyetemek pedig nincsenek felkészülve arra, hogy felvételit szervezzenek. Kitért arra is, hogy aki idén nem akar egyetemre menni, annak nem szükséges érettségiznie, a vizsgákat leteheti jövőre is, nyugodtabb körülmények között. Felidézte: vagy rövidítik, vagy technikailag más módszert alkalmaznak az érettségi vizsgákra a világon. Van, ahol csak írásbeli vagy csak szóbeli vizsgát tartanak, de még nem döntöttek mindenhol ennek mikéntjéről. Az érettségit úgy kell megszervezni, hogy megfeleljenek a járványügyi helyzetnek is. 

A megtartandó vizsgákat úgy kell megszervezni, hogy a járványügyi előírásoknak is megfeleljenek. Egy teremben maximum tíz vizsgázó lehet majd, Maruzsa Zoltán szerint ez nem jelent majd gondot, hiszen minden iskolaépület rendelkezésre áll. Az érettségiket így 14 nap alatt le lehet majd bonyolítani. Azt tervezik, hogy a vizsgák május 4-én megkezdődhetnek. Döntés viszont még nincs, az majd a jövő hét szerdai kormányülésen várható.

Maruzsa Zoltán államtitkár a sajtótájékoztatón köszönetet mondott a pedagógusoknak, szülőknek és diákoknak a digitális oktatásra való átállásért a veszélyhelyzetben.

A PSZ támogatja

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) üdvözölte a javaslatot. Mint közleményükben írták, örülnek, hogy az oktatásért felelős akciócsoport elfogadta a PSZ korábbi javaslatát arról, hogy csak egyféle vizsgát tartsanak. Továbbá bíznak abban, hogy a szakképzésben a szakmai érettségi és a szakvizsgák is megszervezhetők lesznek.

Hangsúlyozták: az írásbeli érettségi megszervezése és megtartása se veszélyeztesse egyetlen tanuló és pedagógus, továbbá hozzátartozóik egészségét, életét. Az érettségi vizsgák alatt minden iskolaépületben legyen elegendő fertőtlenítőszer, gumikesztyű, szájmaszk, és minél kevesebb számú vizsgázó tartózkodjon órákon át egy tanteremben. Felhívták a figyelmet arra is: a vidékről bejáró diákoknak az iskolákba kell utazniuk, így esetükben kérdés, kinyitnak-e a kollégiumok, illetve miként szervezik meg biztonságos utazásukat. A PSZ szerint a kollégista diákoknak a lakóhelyükhöz legközelebb eső középiskolában kellene megírniuk az érettségit.

– Fontos részletek továbbra sem ismertek. A döntéshozóknak figyelembe kell venniük az egyéni élethelyzeteket is, hiszen a járvány szempontjából egy diák is lehet kiemelten veszélyeztetett, vagy a családjában is lehetnek olyanok, akiknél a vírusfertőzés nagyobb kockázatot jelent. Fontos, hogy az ő esetükben valamilyen egyéni elbírálás történjen – mondta a PSZ elnöke, Szabó Zsuzsa. Szerinte a jelenlegi helyzetben az érettségire való felkészítésben nagy felelősség hárul az osztályfőnökökre, ők tudják koordinálni a szaktanárokat. Egy diáktól ugyanis nem várható el, hogy a digitális távoktatás keretében majd magától felkészül az érettségire. Hozzátette: az eddigi tapasztalatok alapján elmondható, hogy a tanévet biztonsággal be lehet majd fejezni.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) Országos Választmányának elnöke, Szűcs Tamás szerint még jobban kellene csökkenteni a vizsgák számát. Szerinte ezt úgy lehet megoldani, hogy csak az egyetemre jelentkezőknek kelljen emelt szinten vizsgázni a szükséges tárgyakból, középszinten pedig adjanak megajánlott jegyeket a tanulóknak.