Fővárosi Állat- és Növénykert;tapír;

2020-04-09 12:38:29

Tapírlány született a budapesti állatkertben (videó)

A jövevény nevére a jövő hét közepéig lehet szavazni.

A tapírbébi kislánynak bizonyult, nevet a Fővárosi Állat- és Növénykert honlapján meghirdetett szavazás eredménye alapján fog kapni – olvasható az intézmény közleményében. Mivel az Állatkert a koronavírus járvány miatt átmenetileg zárva tart, a nagyközönség egyelőre az interneten keresztül követheti nyomon a kicsi gyarapodását.

Suki és Géza nászának gyümölcse még február 20-án reggel, éppen hét héttel ezelőtt jött a világra. Az örvendetes hír bejelentését az Állatkert március első hetéről a koronavírus járvány miatt elhalasztották, de a tavaszi szünet kezdetére már elérkezettnek látták az időt, hogy legalább az interneten keresztül bemutassák. A gondozók által készített kisfilmen jól látható a kicsi és az anyaállat is. 

A tapíroknál a nőstények 13 hónapig vemhesek, és ellésenként majdnem mindig egy utód jön a világra. A szinte teljesen egyszínű felnőttekkel ellentétben a kistapírok mindig csíkosak, a lábaik pedig foltosak. A videón az is látszik, hogy a jövevényt ugyan a biztonság kedvéért cumisüvegből is kínálták, hamar megtalálta az emlőket, és azóta is önállóan táplálkozik. Az ifjú tapírok általában 6-8 hónapos korukig, vagy akár tovább is fogyasztanak anyatejet, de viszonylag hamar megpróbálkoznak a szilárd táplálékkal is. A tapírlány is így tesz; már a felnőtt tapíroknak való finomságokkal is kísérletezik, kedvence, ahogy az anyjának, a banán.  

A tapírkislány nevét három javaslat közül április 15-ig lehet kiválasztani:  

A páratlanujjú patások közé tartozó, az orrszarvúakkal, illetve szegről-végről a lófélékkel rokonságban álló tapírok négy (illetve egyes vélemények szerint öt) faja közül a Fővárosi Állat- és Növénykertben a dél-amerikai, közönséges, illetve síkföldi tapír néven ismert fajjal (Tapirus terrestris) foglalkoznak. A dél-amerikai elterjedésű síkföldi tapírok természetes élőhelyükön ritkulóban vannak, természetvédelmi helyzetüket a Nemzetközi Természetvédelmi Unió (IUCN) sebezhetőnek minősítette, ezért állatkerti szaporításuknak természetvédelmi, fajmegőrzési jelentősége is van.

A Fővárosi Állat- és Növénykertben 1890 óta tartanak tapírokat, az első budapesti – és egyben első magyarországi – születésű tapír 1987 szeptemberében jött világra. A mostani kicsi anyja, Suki 21 éves múlt, és 2009 óta él Budapesten. Géza, az apaállat bő két évvel idősebb párjánál, és 2001 óta láthatja itt a közönség.