„Mennybéli tétre tettem”

Grecsó Krisztián új verseskötetében beavat bennünket költészetének univerzumába, mely fényeivel és árnyaival az élet teljességét eleveníti meg.

Induljunk el a kályhától: a szerző új verseit tartalmazó kötet jól átgondolt ciklusokra tagolódik. Ezeken belül is a szerkezet – tartalmi szempontból – talán legfontosabb sajátossága a kezdő és a befejező versek által létrehozott érzelmi, szellemi keret.

A nyitó alkotások a társ iránti mély, a mindennapok prózáján átívelő kötődés, a sorsközösség erejét sugározzák. Érzelgősség nélkül vallanak a sokszorosan próbált kapcsolat – kívülállók számára végül is megközelíthetetlen – belvilágáról. A záró művek pedig az apaság hasonlíthatatlan élményének megannyi elemét, dimenzióját jelenítik meg. A költő helyenként szinte ódai emelkedettséggel részletezi a parányi gyermektest eredendő szépségét. „Apa lettem, / Magamról, tőle teljesen függetlenül, / Többet nincs mit mondanom” – jelzi a lírai én a fordulat radikalizmusát, szerepértelmezésének gyökeres megváltozását. (Figyeljünk föl két verssor első szavára: „Magamról”, „Többet” – a részlet akár kulcsot is kínálhat a kötetcím értelmezéséhez.)

Kezdet és vég: a kiküzdött, megszenvedett életigenlés kapja így a legnagyobb művészi nyomatékot. Ez kétségtelen derűt sugároz, melytől azonban távol áll bármiféle könnyed idill. Versek sora idézi fel ugyanis a múlt árnyait, a vidékről a városba került értelmiségi elkerülhetetlen próbatételeit, a belső kételyek és dilemmák gyötrelmeit. A költői én megrendítő sorokban vall egy súlyos betegség fenyegetéséről, a fájdalmakról, s arról, hogy a nagy baj miként értelmezi át az élet valamennyi részét. Nincs könnyű megoldás. Még akkor sincs, ha „Mennybéli tétre tettem”.

„A versek némelyike utalásokat, allúziókat, esetleg – torzított formában – idézeteket tartalmaz” – írja kötet végi jegyzetében a szerző, s ezt az információt a valamiképp szerepeltetett költőtársak elég hosszú (Babitstól Weöresig ívelő) listája követi. Ami még így sem teljes. Lemaradt róla – nyilván véletlenül – Vörösmarty, pedig a pont oda című jelentős versben az ápol/eltakar félreismerhetetlen kettőse, valamint az „ennyi szív nem lehet / hiába onta vért fordulata játékosan-ironikusan idézi fel a Szózat szellemét, klasszikus hazafiúi intelmét.

Ezek a kreatívan formált vendégszövegek a Grecsó-vers világának jellegzetes elemei. Egyrészt szinte védjegyként hívják föl figyelmünket e költészet intellektuális, értelmiségi karakterére. Másrészt a klasszikus és a kortárs líra megidézése kitágítja a kötetbeli művek horizontját, közvetlenül is egy nagy és eleven hagyomány részeivé avatják őket. A konkrét versbeli funkciójuk igen változatos. Többnyire, mint erre föntebb utaltam, a költői magatartás, a hangnem játékos-ironikus regiszterét erősítik. De van, amikor komor, kifejezetten tragikus lírai élmények kifejezését segítik. A babitsi híres Balázsolás elementáris rettenetét, kétségbeesett fohászát parafrazálva a költői én nagy művészi erővel jeleníti meg a saját szenvedéseit: „mióta megvágták a nyakam, / Mérget töltöttek belém, / Megégtem és elfelejtettem nyelni, / Hozzád zokog szakadatlan, / Hogy tél közepén, Balázs-napon, / Amikor megjön az első emer-lelet, / Amikor kiderül, ima volt e mégis / Ez a tengernyi szenvedés”.

Infó:

Grecsó Krisztián: Magamról többet

Magvető, 2020