Csepregi Evelyn;

vers;Magyar Költészet Napja;Nyáry Krisztián;József Attila emlékhely;

2020-04-11 10:00:00

Merítsünk erőt a versekből!

A versolvasáshoz nem kell kilépnünk a lakásból, bármikor egy kötet után nyúlhatunk, vagy rákereshetünk az interneten kedvenceinkre. Ünnepeljük ma és minden nap a magyar költészetet.

Száztizenöt évvel ezelőtt, április 11-én született József Attila, és 1964 óta ezen a napon ünnepeljük a magyar költészet napját. A nyilvános megemlékezések, irodalmi estek, szavalóversenyek idén ugyan elmaradnak, ünnepelhetünk otthonunk falai közt is, vagy akár a közösségi média felületeken, ahol évről évre sokunk üzenőfalát ellepik ismerőseink kedvenc versei. Ezúttal a favoritok mellett az önkéntes karantén ihlette írások is hódítanak, amelyek a bezártság elviselését is megkönnyíthetik. Nyáry Krisztián szintén e céllal indította el Karanténkoszt című verskihívását, amelyhez sokan csatlakoztak az elmúlt hetekben.

„Kollégám, Hevesi Judit Németországban vészeli át ezeket a napokat, és vigasztalásul küldtem neki az első versikét, amire ő válaszolt is: ezt aztán közzétettük, hogy bárki csatlakozhasson, és elindult a játék. A limerick alapvetően játékos műfaj, ritkán nevezhető esztétikai értelemben az irodalom csúcsának, de valamiféle görbe tükröt mutathat az adott helyzetnek, amiben vagyunk” – nyilatkozta lapunknak az író, irodalomtörténész. Nyáry Krisztián elmondta, a magyar történelem bőven kínál válsághelyzeteket, amelyek az írók életét is befolyásolják. „A háború, éhezés, üldöztetés, menekülés, bujdosás vagy a betegség az életművek szintjén is megjelennek. Nem is nagyon találunk olyan írói, költői életművet, ahol ne lenne ez meghatározó. Ám többnyire nem azok a legmaradandóbb művek, melyek akkor születnek, amikor épp benne vagyunk egy krízisben, hanem van egyfajta érési folyamat. Ezért az alkalmi versek – mint amik a karanténban íródnak – kevéssé időtállóak szerintem, de nincs kizárva, hogy már megszületett egy halhatatlan mű.”

Az író kiemelte, békeidőben sok szó esik arról, mi végre van a művészet: nem túl sok-e, miért kell művészeket eltartania az államnak. Ebben a helyzetben viszont érdemes arra gondolni, mi lenne velünk a karanténban, ha nem lennének filmek, zenék, könyvek. Hangsúlyozta, „a művészetnek és ezen belül az irodalomnak egyik funkciója, hogy megismerhetjük mások érzelmi tapasztalatait, hogy nekünk könnyebb legyen, amikor ugyanaz elér minket: a fájdalom, a gyász, a veszteség, a szeparáció, a boldogság vagy az eufória. Mindenféle érzelmet könnyebb feldolgozni, ha irodalmi alkotásban már találkoztunk vele.”

A magyar költészet napja kapcsán Nyáry Krisztián megjegyezte, ahogy más irodalmi események – amelyek most részben az online térben valósulnak meg – ez a nap is arra jó alkalom, hogy ráirányítsuk a figyelmet az irodalomra. „Én azt tanácsolom mindenkinek ebben a helyzetben, kezdje, vagy zárja azzal a napokat, hogy verset olvas. Nagyon jól lehet erőt meríteni belőlük.” 

Nyáry Krisztián: Karanténkoszt

Volt egy úr, lakhelye lakása,

korábban nem volt ez szokása.

Hiába karantén,

unta a kanapén,

érezte közel már bukása.

Nem tudta, mit tegyen tényleg.

Maradni lett vón a lényeg,

nem bírta bezárva,

elment a bazárba,

bezabált, s meghízott végleg.

(Az író által Facebookon elindított kihíváshoz sokan csatlakoztak. Ezekből közlünk most részleteket.)

Hevesi Judit folytatása:

Volt egy nő, kinn lakott németbe’,

karantén lépett ott életbe,

mit főzzön, nem tudta,

kezét már megmosta,

éttermet álmodott révedve.

Csülköt és malacot enni

egyedül elég nagy semmi,

kutyája ugatja: corvona

(német már benne az orgona).

De legalább nem kell Ikeába menni

Gryllus Dorka és Simon Kornél folytatása:

Volt egy hölgy, lakhelye filmszett,

Csakhogy azt becsukták mindet,

De jó, van lakása,

Örül a családja,

Hogy most már nagy végre itt lett.

Volt egy úr, lakhelye a Saab-ja

Egyszercsak nem lett már munkája

Kettlebel-t ragadva

kiállt az udvarra

edzett és szart a világra.

Kiss Judit Ágnes folytatása:

Az ember fajtája koronként

meg kell hogy szokja a karantént.

Ül saját mocskába,

nem megy a kocsmába,

nem lát egy darabig boron ként.

Balogh István: Vesztegzárban

Ránk csapják az ajtót. Zár kattan.

Csillagos éj. Csapodár hajnal.

Napocska szelíden kitüntet.

Kint kézzel ver Isten, így büntet. 

Szabó Ádám: Ujjgyak

önmagába zárt az én

négy fal egy agy képzelet

azt súgja a karantén

külvilág most ég veled

ám a vágy még rám tekint

eljátszadozik velem

nemsokára vár a kint

a remény a lételem 

Lackfi János verse:

Akkor is szeretsz majd engem,

ha az erkély lesz a Grand Canyonod,

a vécé a Niagarád,

a lépcsőház a Macchu Picchud,

az edénykupac az Eiffel-tornyod,

az égbolt a lélegeztetőgéped?

Akkor is szeretsz majd engem,

ha a nappalid lesz a vendéglőd,

a konyhád a kocsmád,

a mélyhűtőd a hangulatos fagyizód,

a mobilod a legjobb barátod?

Akkor is szeretsz majd engem,

ha a parkett lesz a bowling-termed,

az előszobád a focipályád,

a galériád a kondistúdiód,

a hifitornyod a kedvenc bandád,

a ruhásszekrényed a tavaszi és nyári kollekciód,

a fürdőszobád a kozmetikusod,

a párod a hollywodi szélesvászon?

Akkor is szeretsz majd engem,

ha a Monopoly lesz a vállalkozásod,

az internet a szörfparadicsomod,

a polcod a National Library,

a fotelod a Porschéd,

a családod az állatkerted,

a kanapéd a játszótered,

a szobasarkod a templomod,

a lehunyt szemed mögötti

végtelen térség a világod?