Az internetes Rádió Bézsen orosz rockzenei műsort vezet, de hogyan került a képbe a meghökkentően élénk orosz rap-szcéna?
A Davaj című műsorban az orosz rockzenével akartam foglalkozni. A 80-as évekkel, amely a rockzene nagy évtizede volt Oroszországban. Az egész nem annyira zeneileg volt izgalmas, mint inkább a gyakran igazi költészetté váló szövegek színvonala révén. Bizonyos értelemben a „magas költészet” került át a zenébe, mintegy megvalósítva azt, amit Oszip Mandelstam írt egyik versében: „Zenévé változz vissza, szó!” A műsor készítése közben kezdtem hallgatni az orosz rappereket, hiszen a 2010-es évek Oroszországban a rap évtizede lett, és azt akartam bemutatni, ami hatással van az orosz fiatalokra, ami izgalmas, új és színvonalas.
Hogyan érti a szövegeket? Nem csak nagyon gyorsan mondják őket, de sok bennük az angol és a kulturális utalás.
Ha csak hallgatom, akkor én is keveset értek belőle. Szerencsére a szövegeket az interneten most már könnyű megtalálni. Az értelmezésükhöz meg kell tanulni a rap angol nyelvezetét, mivel részben az orosz rap is angol – mint ahogy egyébként az orosz általában is angolosodik. Az orosz nyelv az állami amerikaellenesség dacára gátlás nélkül nyeli be és emészti meg az angol szavakat.
Nem nyelvében él a nemzet?
Ebben a hatalmas országban mindenütt ugyanazt az oroszt beszélik. Ez is tükrözi a társadalom erős centralizáltságát és központi vezéreltségét. Egy iskolai ünnepség Kalinyingrádtól Vlagyivosztokig most is ugyanolyan tökéletesen szovjet esztétikájú, mint Moszkvában. Ugyanazokat a szovjet indulókat éneklik, ugyanazokat a verseket szavalják a hős orosz katonákról – véletlenül sem említve semmit, ami árnyalná az egységes hősi-militarista narratívát. Ugyanakkor Oroszország mégse totalitárius társadalom, a hivatalos, militarista, hazafias, szovjet esztétikájú fősodor mellett szinte minden más is létezik. Politikai pártok sokasága is – szinte minden valaha létezett politikai filozófiát leképezve. Illetve szubkultúrák tömkelege, és mindegyiknek megvan a maga szlengje. A rapnek is megvan a maga szubkulturális nyelve, tele olyan káromkodással, amit a tévében, könyvekben most már törvényileg sem lehet használni.
Az orosz fiatalok régóta vonzódnak a nyugatról érkező zenékhez. Mit jelent nekik a rap?
Akárcsak a rock, ez is óriási társadalmi mozgalom és önálló művészeti ág. A legjobb orosz rapperek, a kultikus véleményvezérek – például az Oxxxymiron néven alkotó Miron Fjodorov – rengeteg kulturális utalást használnak a szövegeikben. Oxxxymiron igazi költészetet művel, dalaiban rengeteg irodalmi alkotásra utal. Nem tudom, hogy hallgatói ebből mennyit értenek, mindenesetre népművelő hatása is van, hiszen fiatal rajongói elemzik ezeket a szövegeket, és talán elolvassák azokat a műveket, amelyeket az amúgy Cambridge-ben angol szakon végzett Oxxxymiron a szövegeiben említ vagy idéz.
Melyek a legfontosabb irányzatok?
Ami csak létezik a világ hiphop zenéjében, az minden megtalálható Oroszországban is. Van orosz punk-rap, funky-rap, meg minden más. Nem mondható, hogy a rap eleve a rendszerrel szemben álló műfaj lenne, hiszen egy része kezdettől fogva a hivatalos ízlésvilág, a populáris esztrád része. Timati (oroszosan kiejtve Tyimatyi) és Jegor Krid például „kincstári” rapperek, akikkel sok hivatalos sztár készít felvételeket. A maguk populáris, népbutító módján ezek is színvonalas dalok – ami persze, hogy visszautaljunk Oxxxymironra, egy oximoron. Van olyan népszerű rapper, például Basta, aki jó ideje lebeg a két világ között: hol jó pénzért eladja magát, és fellép a tévé esztrádműsoraiban, hol próbál visszatérni az igazi rapperek közé. Ő írta a Dmitry Glukhovsky erősen társadalomkritikus regényéből készült Text című nagyszerű film betétdalát is. A „kincstáriakon” kívül vannak a pénz és az őszinteség között ingadozók, továbbá az erősen nacionalista előadók, a kozákok, sőt még pravoszláv papok is, akiket hallgatólagosan az egyház is támogat. Zahar Prilepin író, aki sokat foglalkozik a rappel, hosszú esszét írt arról, hogy az már igazi orosz művészeti ággá vált, és az igazi orosz rap hazafias. A tágasabb posztszovjet térségnek is van rapje. A legnépszerűbb oroszul rappelő előadók közül sokan nem is oroszok, hanem kazahok, grúzok, stb. Az interneten tízmilliók néznek meg egy-egy sikeres orosz nyelvű rap-videót. Manapság leginkább a rapperek az orosz véleményvezérek, az influenszerek.
A rap eredetileg kritikai műfaj. Oroszországban is politizál?
Az orosz rockban és rapben mindig is nagyon erős politikai, társadalmi, szociológiai töltet volt, ami Putyin elnök konzervatív fordulata nyomán még jobban felerősödött. A világsajtó akkor figyelt föl a jelenségre, amikor 2018-ban elkezdték betiltani a keményebb rapperek koncertjeit. Mindig úgy alakult, hogy a tűzoltóság vagy valami más hatóság pont akkor talált kifogásolni valót a koncerttermekben, amikor egy ilyen előadó lépett volna föl. Egyikükkel, Huskyval még az is megesett, hogy az utcán akarta megtartani a koncertet, mire tizenkét napig ült a börtönben. Erre aztán Putyinnak is reagálnia kellett. Persze az autokratikus vezetők mindenhez értenek, úgyhogy ő is röviden elemezte a műfajt. Azt mondta, hogy a rap a szexről, a drogról és a lázadásról szól, amiből őt leginkább csak a drog zavarja, de a rapet ne akarják betiltani, mert azzal csak ellenkező hatást érnek el. A hatalomnak szerinte a tiltás helyett a mozgalom élére kell állni.
És? Sikerült?
Az egyik „kincstári” rapper, a dúsgazdag Timati, a tavalyi helyhatósági választások előtt feltett az internetre egy számot, amely arról szól, hogy Moszkva a világ legjobb helye. Abból a szempontból sikerült világrekordot döntenie, hogy másfél nap alatt több millió „dislike”-ot, azaz nemtetszést gyűjtött össze. Meg is sértődött, és levette a dalt a YouTube-ról. Úgyhogy annál jobban, amennyire eddig a hatalom a rap élére állt, már nem nagyon sikerülhet.
Mi történik a „lázadókkal”?
A lázadó rapet semmilyen felülről jövő irányítással nem lehet nem lázadóvá tenni, mert az Oroszországban nem divatjelenség, hanem egy fontos társadalompszichológiai folyamat eredményeként vált ilyen gazdag, színes és dühös szubkultúrává. Az orosz gyerek az iskolában vagy a tévében 15-16 éves koráig nem hall mást, mint hogy Oroszország tökéletes, mindig is az volt (leszámítva az 1990-es éveket), az orosz ember hős, megvédte a világot a fasizmustól. Nem szembesül azzal, mi történt Oroszországgal a XX. században – egészen addig, amíg kamaszkorában meg nem tudja, hogy volt a Gulag és a sztálinizmus, a mai orosz társadalmat pedig teljesen átszövi a korrupció. Ez kognitív disszonanciát okoz, és sokukból haragot vált ki, amit aztán a rapben vezetnek le. A mozgalmat nemcsak a sztárok jelentik, bár belőlük is sok van, hanem az a rengeteg orosz fiatal, aki elkészíti a maga dühös trackjeit, amikor felismeri, hogy mi mindent hazudtak neki. Ennek a fajta rapnek hivatalosan nem lehet az élére állni, ez fából vaskarika lenne.
