Rendhagyó volt az idei húsvétunk. A koronavírus-járvány és a közelgő válság beárnyékolta az ünnepet.
Joggal várhattuk volna, hogy a köztársasági elnök vagy a miniszterelnök húsvéti üzenetei reményt adnak azoknak, akik rettegnek a válságtól, féltik szeretteik életét, megélhetését. Áder János azonban a „maradj otthon és életet mentesz” – egyébként helytálló, de ismert – szlogenen túl nem merészkedett, Orbán Viktor húsvéti üzenetét pedig mindannyian olvashattuk a Magyar Közlöny nagypénteki számaiban. Ez a miniszterelnöki üzenet nem szólt a szociális ágazatban, kereskedelemben, közszolgáltatások fenntartásában közreműködő hétköznapi hősökhöz, sem a kevés nyugdíjból élő idősekhez, sem a munkájukat már elvesztett tömegekhez, sem a kilátástalan helyzetbe került hazai mikro-, kis- és közepes vállalkozókhoz. De üzent az uniós források megcsapolásán nyerészkedő fideszes elitnek, és – a munkaidőkeret két évre emelésével, valamint a magyarosított „Kurzarbeit” szabályaival – szólt a multiknak és egyes kiemelt nagyvállalatoknak.
És ahogyan az húsvétkor lenni szokott, megszólaltak a farizeusok is, akik már most elkezdték az ellenzéket és a polgármestereket felelőssé tenni a korlátlan felhatalmazással bíró kormány sikertelen válságkezeléséért. Nem tisztem megvédeni a polgármestereket, de több, mint tisztességtelen azokat hibáztatni, akik helyben erejükön felül teljesítenek a járvány megfékezéséért. Hiszen sokszor az önkormányzatok látják el fertőtlenítőszerrel, maszkokkal az állami fenntartású intézményeket, mert a kormánytól nem jön segítség. Úgyhogy hátrább az agarakkal! El fog jönni az idő, amikor értékeljük a válságot, de most újra csak azt tanácsolnám a miniszterelnöknek és „133 bátor emberének”: ne velünk foglalkozzanak, hanem a vírussal, és a válság csökkentésével!
Hiszen van dolog bőven: múlt heti megbeszélésünkön arról számoltak be a szakszervezetek, hogy robbanásszerűen nő a munkanélküliség, naponta 4500-an kerülnek az utcára. Gazdasági és társadalmi katasztrófa felé haladunk, de ha Orbán ugyanúgy széttárja a kezét, ahogyan azt a tanácsadója tette – „ezzel nem tudunk mit kezdeni” –, akkor elkerülhetetlenül száguldunk a szakadék felé. Pedig korábban azt mondta, megoldja ezt a válságot, senkit nem hagy az út szélén. Arról volt szó, hogy van akcióterv, hogy minden idők legnagyobb, a GDP 18-22%-át kitevő gazdaságvédelmi csomagját állították össze, 9-10 ezer milliárd forintot fordítanak a válság kezelésére! Szeretném hinni, hogy ez nem csak blöff. Az azonban bizonyos, hogy az Orbán-tervvel elégedetlenek a szakszervezetek, a munkaadók és a független közgazdászok is.
Amíg a miniszterelnök csak számokat lát, és nem látja a számokon túl az Embert, addig csak rosszabb lesz. Márpedig látni és ismerni kellene azokat az élethelyzeteket, a magyar valóságot, amely a Karmelita kolostorból talán nem látszik. Látjuk és ismerjük azt a fiatal férfit, aki kölcsönzött munkavállalóként dolgozott néhány hete egy nagyvállalatnál, és első körben leépítették. Ismerjük azt a biztonsági őrt, aki félig feketén volt foglalkoztatva, de elbocsátották, tartalékkal nem rendelkezik. Ismerjük azt a külföldről kényszerből hazatért pincért, akinek még van egy kis félretett pénze, de elhelyezkedésre néhány hónapos távon sincs esélye. Ismerjük azt a gyermekét egyedül nevelő anyát, aki most választás elé kényszerült: gyermekére vigyáz vagy dolgozik. Ismerjük azt a rendezvényszervezéssel foglalkozó kisvállalkozót, akinek a megrendelései megszűntek, és az alkalmazottainak megtartására a kormánytól nem kaphat segítséget. Mindennapos példák ezek. Velük kell szolidárisnak lenni, nekik kell esélyt adni, a válság kezelésének róluk kell szólnia, nem arról, hogyan adjunk könnyebben százmilliárdokat a miniszterelnök barátjának és vejének kastélyfelújításra és fürdőfejlesztésre.
Jól hangzó szlogen a miniszterelnöktől, hogy ha munka van, minden van. De ennek inverze is igaz: ha munka nincs, akkor semmi sincs, mert a Fidesz 10 év alatt meggyengítette a szociális hálót. Márpedig most az a helyzet, hogy rengeteg, dolgozni képes és akaró ember veszíti el a megélhetését önhibáján kívül. Nem vitatom, hogy a kormány számos intézkedése csökkenti a terheiket. De a tartalékaik kimerülése után nem lesz bevétele a családnak, nem kerül étel az asztalra, nem lesz kiváltva a szükséges gyógyszer. Ha ebben a rendkívüli helyzetben a kormány nem ad rendkívüli pénzt a munkájukat vesztő tömegeknek és a bajba jutott, de még megmenthető vállalkozásoknak, akkor összeomlik a gazdaság, és emberi tragédiák sora következik be.
Ennek elkerülése érdekében meg kell akadályozni a munkavállalók és családjaik anyagi ellehetetlenülését! Meg kell hosszabbítani az álláskeresési járadék időtartamát 9 hónapra, és meg kell emelni az összegét úgy, hogy az minden esetben érje el a nettó 100.000 forintot. A mostani helyzetben ezt azokra is ki kell terjeszteni, akik – akár pályakezdőként, akár külföldről hazatért dolgozóként, akár a bejelentés hiánya miatt – nem rendelkeztek az előírt biztosítási idővel, és azokra is, akik korábban kerültek az álláskeresők nyilvántartásába. Lehetővé kell tenni a 60 és 64 év közötti munkavállalók korengedményes nyugdíjba vonulását.
Javítani kell a munkavállalók és családjaik szociális helyzetét! Biztosítani kell, hogy a kiskorú gyerekek szülei közül legalább az egyikük a jövedelme megtartása mellett maradhasson otthon, amennyiben nem tudja másként megoldani a felügyeletet, vagy ha a vírussal küzdő hozzátartozójukról gondoskodnak. Meg kell duplázni a családi pótlék mellett a GYES, a GYET és az anyasági támogatás összegét, mert az infláció leértékelte a juttatások értékét. Radikálisan meg kell emelni a minimálnyugdíjat, mert a kisnyugdíjasok sem maradhatnak védtelenek a válság idején. Háromhavi átlagos fogyasztásnak megfelelő összeget jóvá kell írni a lakossági gáz-, áram- és távhőszámlákon, mert az energiaárak tartós és jelentős csökkenése ezt bőven megengedi. Lehetővé kell tenni a SZÉP-kártya alszámlái közötti átcsoportosításokat, mert wellnessre most nem kell költeni, de élelemre igen. A végrehajtások felfüggesztését ki kell terjeszteni a letiltásokra is, hogy az ne veszélyeztesse az emberek létfenntartását. És be kell vezetni a hatósági árat az alapvető élelmiszerekre, a védőfelszerelésekre és a tisztítószerekre, hogy senki ne nyerészkedhessen mások szorult helyzetén.
Meg kell védeni a munkavállalók egészségét, és anyagilag is el kell ismerni a veszélyhelyzet idején nyújtott teljesítményüket! Az egészségügyi szempontból kiemelten veszélyezettet munkát végző foglalkoztatottakat – egészségügyi és szociális dolgozókat, rendőröket, ügyfélkapcsolatot lebonyolító köz- és kormánytisztviselőket, postai alkalmazottakat – el kell látni megfelelő védőfelszereléssel, és az ügyfelekkel kapcsolatba kerülőknek erre az időre dupla alapbért kell biztosítani. A szociális ágazatban foglalkoztatottak részére pedig meg kell adni ezen felül az egyszeri, 500.000 forintos juttatást.
A munkavállalók még megmaradt munkahelyének védelme érdekében azonnali elbocsátási moratóriumot kell hirdetni a közszférában és a nagy nyereséget elérő multinacionális vállalatoknál. A KKV-knál pedig szükséges, hogy az állami költségvetés vállalja át a bérek és járulékaik 80%-át, hiszen összességében olcsóbb a munkahelyeken tartani a munkavállalókat, mint elküldeni, kifizetni a végkielégítést, álláskeresési járadékot fizetni.
Húsvét alkalmat adhat a válság kezelésének az újrakezdésére is. Ideje, hogy a kormány végre leüljön tárgyalni a munkavállalókat képviselő szakszervezetekkel, mert mindenkinek esélyt kell kapnia a válság túlélésére.
(A szerző az MSZP elnöke)