Ha kormánypárti szimpatizáns lennék, én is azt mondtam volna, hogy a kijárási korlátozás eredményes volt. Egyetértenék azokkal a „népi hangokkal”, amelyek szigorúbb fellépést követelnek a kihágást elkövetőkkel szemben, akik járnak-kelnek maszkkal vagy maszk nélkül, intézik az ügyeiket, vásárolnak, kocognak, horribile dictu: dolgoznak! És egyértelműen javasoltam volna, hogy a tilalmat - illetve a korlátozást – hosszabbítsák meg.
Pártom és kormányom nemhogy teljesítette kívánságomat, hanem túl is teljesítette. Határozatlan ideig hosszabbított, konkrétan addig, amíg a „felhatalmazás” tart.
Azonban én többszöri nekifutás és megfontolás után sem találok tisztelni vagy kedvelni valót tíz éve uralkodó kormányfőnk és komplett adminisztrációja ügyintézésében. Sajnos nem tudom egyértelműen helyeselni a hosszabbítást sem. Ugyanis elfelejtettek tájékoztatni az országos kijárási korlátozás eredményeiről és a hosszabbítás céljáról. Hiszen az csak dajkamesének jó, hogy lassította a járvány terjedését. Tekintve, hogy ami van, az még (hálistennek) nem járvány, tudni kéne, hogy mi lassult, és mihez képest.
Az ilyen országos kijárási korlátozás csak más intézkedésekkel együtt szolgálhatja az esetleges járvány következményinek mérséklését. Ha nincs közben érdemi cselekvés, akkor csak deprimál - egyént és társadalmat egyaránt.
Márpedig az operatív törzs érdemi cselekvésre mindmáig nem szánta el magát. Ha esetleg vannak terveik, azt nem kötik az orrunkra. Pedig itt a tájékoztatás hitelessége lenne a legfontosabb, ha összefogást, együttműködést akarnak a lakossággal. Nekünk - a lakosságnak - nagyon nehéz olyasvalakivel barátkozni, akinek egyik szava agyonüti a másikat, és adatokat, tényeket, terveket nem közöl a potenciális partnerekkel.
Az országra egységesen vonatkozó karantén arra lett volna jó, hogy a teljesen felkészületlen (lényegében szélnek eresztett) járványügy összekaphassa magát, és mind elméleti, mind gyakorlati szempontból rendeződjenek a sorok. A két hét alatt fel lehetett volna térképezni a fertőzés gócait. Ezzel szemben nemzetünknek és az operatív törzsnek a vezetője a „magyar egészségügy” ötven éves elmaradását tervezte két hét alatt pótolni 6-7 ezer lélegeztetőgép beszerzésével. Tragikus. Állítólag védőfelszerelések is érkeztek, csak azt nem tudjuk, hova. Akiknek kell, azoknál biztosan nincs. A vezénylő tábornok (és gorillái) a Nagycsütörtök délelőtti rajtaütésszerű kórházellenőrzés során hófehér pandamacinak öltözve pózolt(ak) a véletlenül ott lévő kamerák előtt. Cuki volt. A kórházi orvosoknak sajnos nem jutott a pandamaci mundérból, ők sebészi maszkot viseltek.
Az általános statáriumnak két következménye van: megbénulóban a gazdaság, és pánikbetegségben szenved az ország lakosainak az a nagyobbik fele, amely nem hisz abban, hogy Orbán igazat mond, illetve abban, hogy a lakosok nagyobbik felének a sorsa, az ország sorsa egyáltalán érdekli a vezért. Nem csodálkozhatunk majd azon, ha a lakosok többsége saját kezébe veszi sorsának irányítását, ami legalább annyira veszélyes, mint a hozzá nem értő, félrevezető vezetés.
A nemzetközi tanulságokból egyébként nagyon nehéz rossz következtetésre jutni. Ráadásul tudós kormányfőnknek saját kísérleti laboratóriuma is van, Ausztriának hívják. Ő mondta, és azt is, hogy fürkészei ott vannak minden osztrák kilométerkőnél. A magyar operatív törzsnek sem a finanszírozásra, sem a szervezésre nincs képessége. Sajnos, mint 2010 óta minden, a mostani helyzet kezelése is politikai-hatalmi szempontból történik. Így van az, hogy az operatív törzsben senki nem tud semmit, csak a törzsfőnök utasításait várja. Az ő hozzáértése és önzetlensége vitán felül áll.
A kéthetes karantén után eredményes járvány-megállítás, illetve mérséklés csak a tömeges teszteléstől várható. Azzal elérhető lenne a fertőzöttek utca, házszám, emelet, ajtó szerinti azonosítása és elkülönítése, illetve kezelése. Továbbá a nem fertőzöttek részére a karantén (a kijárási korlátozás) feloldása. Mindehhez úgy kellene hozzákezdeni, hogy a mintavétel technikáját elsajátítani tudókat (nagyon egyszerű dologról van szó, végszükség esetén katona, rendőr is megtanulhatja) tesztelni kell, és azután mehet a munka.
Ehhez persze pénz kell, és nem lehet központilag, a budai Várból intézni. Önkormányzatok, szakrendelések és háziorvosok képesek a feladatot koordinálni és ellátni. Erre még a megcsonkított magyar egészségügy is bőven képes lenne, persze védőfelszerelésben és tisztes fizetésért, legalább az alkalmi plusz munka idejére. A legrosszabb dolog, ami történhetett volna – és ami maszkviselés ügyben is megtörtént –, hogy „széleskörű társadalmi vita” nyílik arról, eredményes-e a tesztelés, s ha igen, akkor miért nem, és melyik teszt miért nem tökéletes.
Lapzártakor a vita már folyik - a tesztelés nem.