gázolás;HÉV;

2020-04-14 10:56:13

Azt hitte a HÉV vezetője, hogy csak át akar kelni a taxisofőr a síneken. Halálosan tévedett

M. György nem sokkal előtte gázolt el egy motorost.

Már a helyszínen volt a mentő, amikor a 63 éves taxisofőr a HÉV elé lépett. M. Györgynek mégsem volt esélye a túlélésre - írja a Bors.

 

A lap számolt be arról, hogy a soroksári HÉV elé vetette magát M. György, miután elgázolt egy motorost. Vélhetően bepánikolt, miután meglátta a mozdulatlan áldozatot. Pedig a motoros férfi könnyebb sérülésekkel megúszta az esetet.

A Bors megtalálta a HÉV-et vezető 25 éves R.-t. A fiatalember nem nyilatkozhatott a balesetről, de egy közeli barátja mesélt arról, R. hogyan emlékezett vissza a történtekre.

A lap információi szerint a HÉV 40 kilométeres sebességgel közlekedhetett azon a szakaszon, a jármű fék­távja pedig 300 méter, így Györgynek esélye sem volt a túlélésre.

A sofőrnek meg sem fordult a fejében, hogy a taxis mire készül.

A balesethez érkező mentő és rendőrautó a motoros sérült miatt már a helyszínen volt, vele foglalkoztak, így a HÉV elé ugró taxis szinte észrevétlen maradt. A lap úgy tudja, hogy R. érzi magát olyannyira erősnek lelkileg, hogy nem élt a felkínált pszichológiai kezelés lehetőségével, és amint lehet, visszatér dolgozni.

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot, vagy keresse fel a www.ongyilkossagmegelozes.hu oldalt!