migráció;

Kétéves mélyponton a migrációs hullám

Épp a múlt pénteken derült ki, hogy a kormány újabb milliárdokat szán a „rendkívüli migrációs nyomás kezelésére”.

Lényegében leállt az illegális migráció a déli határon, utoljára 2018 nyarán fordult elő (akkor is csak egyetlen héten), hogy ilyen kevesen próbáltak bejutni vagy jutottak be Magyarországra a zöldhatáron át. Ez derül ki a rendőrségi honlap adataiból. Eszerint a múlt héten összesen 21 ember fogtak el magyar területen és kísértek vissza a határzár szerbiai oldalára, ami napi átlagban három embert jelent. Rajtuk kívül egész héten mindössze tízen voltak azok, akiknél már a tiltott határátlépést sikerült megakadályozni. Előállítás nem volt, ahogy eljárás sem indult a múlt héten egyetlen „migráns” ellen sem. Az azt megelőző héten hasonló adatok szerepelnek.

Mindez nemcsak azért figyelemre méltó, mert január elején, illetve február végén még ezer felett volt az említett statisztikában a számuk, hanem azért is, mert épp a múlt pénteken derült ki, hogy a kormány újabb milliárdokat szán a „rendkívüli migrációs nyomás kezelésére”. A Magyar Közlönyben megjelent határozat alapján a költségvetési törvényben a vonatkozó belügyi fejezet 19,3 milliárd forintos túllépését engedélyezik, ezen felül pedig 10,2 milliárdos többletforrást is biztosítanak a költségvetésből. Egyelőre nem tudni, hogy pontosan milyen rendkívüli kiadások merültek fel úgy, hogy illegális határátlépők alig vannak és az állami szervek energiáit amúgy a koronavírus-járvány elleni harc köti le.

Arról, hogy a jövőben miként alakul az illegális migráció, meglehetősen ellentmondásos hírek érkeznek. A német Welt című lap például arról ír, hogy a koronavírus-járvány által erősen sújtott Törökország ismét migránsok ezreit küldi Görögország irányába, azonban most egy másik útvonalon. A lapnak egy Szíriából származó 30 éves özvegy arról beszélt, hogy a buszok pénteken érkeztek meg értük, és éjszaka szállították el őket; most Izmirben várja, hogy elindulhasson Görögországba. A lap szerint a nő egyike annak a körülbelül kétezer menekültnek, akiket a török hatóságok a hétvégén szállítottak el a szíriai határ közelében fekvő Osmaniye-i táborból.

A kormányellenességgel nem vádolható Migrációkutató Intézet vezető kutatója, Speidl Bianka ugyanakkor tegnap arról beszélt, hogy a koronavírus miatt új jelenséget tapasztalnak a migránsok körében: az illegális visszaáramlást a kibocsátó országokba. A kutató szerint több ezren térhettek már vissza hazájukba Európából a járvány miatt és a hazatérők – az érkezőkhöz hasonlóan – embercsempészek segítségét veszik igénybe.