fertőzés;idősotthon;Borsodnádasd;koronavírus;

2020-04-16 10:47:28

A polgármester szerint több önkormányzati dolgozó koronavírustesztje is pozitív lett Borsodnádasdon

Kormos Krisztián korábban a helyi idősotthon fertőzött lakóiról számolt be, a járvány azonban tovább terjedhetett a településen.

Rendszeresen tájékoztat a koronavírus-járvány településbeli alakulásáról a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Borsodnádasd polgármestere, Kormos Krisztián. Ahogy arról beszámoltunk, Kormos néhány napja a Facebookon írta meg, hogy a helyi idősotthon legalább fele koronavírusos lehet.

A polgármester korábban azt jelezte, hogy három új fertőzöttet találtak, így összesen négy pozitív eset van az otthonban, amelynek egyébként nem az önkormányzat a fenntartója.

Kormos aztán még több megbetegedést jelentett, de adatairól azt mondta: bár azok nem hivatalosak, hitelesnek mondható helyről származnak. Április 11. körül egyébként az otthon összes ellátottját és gondozóját tesztelték, derült ki a posztból, ahogy az is, hogy a teszteléseket és kontaktkutatásokat folytatni fogják a hatóságok.

Most újabb bejegyzést tett közzé a polgármester – vette észre az Index. Kormos Krisztián ebben többek között beszámol arról is, hogy

A polgármester azt írja, ez azután derült ki, hogy elrendelte a központi konyha lezárását és fertőtlenítését. Az ott dolgozókat szintén tesztelik, náluk még nem mutattak ki fertőzést. Kormos hozzáteszi azt is, hogy sok olyan személynek lett negatív az első tesztje, akiket érintettnek gondoltak, a szűrés azonban folytatódik ezután is. Kedden önkormányzati forrásból és vállalkozók támogatásával gyorsteszteket szereztek be, teszi hozzá a hírportál.