járvány;Nagy-Brittania;koronavírus;

Százezer felett a fertőzöttek száma Nagy-Britanniában

A brit kormány legalább három hétre meghosszabbította a korlátozásokat.

A csütörtökön ismertetett legújabb statisztika szerint átlépte a százezret az új koronavírus nagy-britanniai fertőzötteinek száma. Az újonnan kiszűrt fertőzéses esetek napi emelkedését mutató görbe az elmúlt néhány héthez hasonlóan továbbra is jórészt stagnál, vagyis már jó ideje nem tapasztalható az a meredek napi esetszám-növekedés, amely a járvány korai időszakát jellemezte.

A halálozások napi száma is elmarad a korábbi csúcstól, de egy-egy napon belül még jelentősek az ingadozások.

A brit egészségügyi minisztérium csütörtök délutáni bejelentése szerint az elmúlt 24 órában 861 halálesetről érkezett bejelentés a hatóságokhoz, éppen százzal több, mint egy nappal korábban.

A nagy-britanniai adatok rendszeres közlésének kezdete óta az egy napon belüli halálesetek eddigi legmagasabb száma 980 volt; ezt múlt csütörtökön mérték.

A minisztérium csütörtöki tájékoztatása szerint Nagy-Britanniában eddig 13 729-en haltak meg a SARS-CoV-2 nevű vírus okozta Covid-19 betegségben.

Stephen Powis, a brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) angliai orvosigazgatója nemrégiben kijelentette: ha a nagy-britanniai járvány halálos áldozatainak számát sikerül 20 ezer alatt tartani, az nagyon jó eredmény lenne.

A csütörtöki tájékoztatás szerint a szűréssel újonnan azonosított koronavírus-fertőzöttek száma egy nap alatt 4618-cal emelkedett.

Egy nappal korábban 4605 új fertőzésről számoltak be a brit hatóságok.

Nagy-Britanniában csütörtökig 327 608 embert vetettek alá szűrővizsgálatnak és közülük 103 093-ról állapították meg, hogy megfertőződtek az új koronavírussal.

Az elmúlt 24 órában 13 839 koronavírustesztet végeztek. A brit kormány célkitűzése az, hogy a hónap végéig 100 ezerre emelkedjen a naponta elvégzett koronavírus-szűrések száma.

A brit kormány legalább három hétre meghosszabbította a korlátozásokatDominic Raab külügyminiszter, aki a Covid-19 betegségből lábadozó Boris Johnson miniszterelnök helyett látja el a kormányfői feladatokat, a Downing Streeten tartott csütörtök esti sajtóértekezletén elmondta, hogy "már látszik a fény az alagút végén". Hangsúlyozta: ennek egyik legfontosabb jele az, hogy a modellszámítások alapján a fertőződési ráta immár 1 alatt van, ami azt jelenti, hogy minden egyes koronavírus-fertőzött átlagosan egynél kevesebb embernek adja át a vírusfertőzést. Raab hozzátette ugyanakkor, hogy ez a ráta még mindig nem csökkent olyan alacsony szintre, ahol a kormány látni szeretné, és az emberek közötti távolságtartást célzó intézkedések mostani enyhítése a fertőzés újbóli gyorsuló terjedésének veszélyével járna. A külügyminiszter szerint mindezek alapján a kormány még legalább három hétig érvényben tartja a múlt hónapban elrendelt korlátozásokat.