Komárom;dohánybolti rablás;

2020-04-16 22:36:40

Késsel fenyegetőzve rabolta ki a dohányboltot egy férfi Komáromban

A rendőrök perceken belül elfogták az elkövetőt.

A rendelkezésre álló adatok szerint egy 35 éves helybéli férfi 2020. április 16-án 12 óra körül bement egy komáromi dohányboltba. A férfi a ruházatából egy kést vett elő, majd odalépett az eladóhoz, és azt az oldalához szorította fenyegető célzattal, közben a bevétel átadását követelte. Miután a támadó a pénzt megkapta, kiment az üzletből és a pólóját levette - írja a police.hu.

A bűncselekmény elkövetéséről 12 óra 33 perckor érkezett a bejelentés a Tevékenység-irányítási Központba. A rendőrök a rendelkezésre álló adatok alapján megkezdték a tettes felkutatását, akit 12 óra 35 perckor egy közeli utcában igazoltattak. A járőrök az ellenőrzés során a férfinél megtalálták a bűncselekmény során használt kést, valamint az ellopott pénzt is, amit lefoglaltak.

A rendőrök L. Ferencet a Komáromi Rendőrkapitányságra előállították. A nyomozók a férfit gyanúsítottként kihallgatták, ellene felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett elkövetése miatt indult büntetőeljárás. A rendőrség őt őrizetbe vette és kezdeményezte, hogy a Komáromi Járási Ügyészség tegyen indítványt a letartóztatására.