idősotthon;Gy. Németh Erzsébet;Pesti út;koronavírus;

2020-04-17 19:51:23

Koronavírusos betegek maradhattak a Pesti úti idősek otthonában, mert tönkrement a tesztjük szállításkor

Kilenc lakó mintája (ezek egyébként a tisztiorvosi szolgálat tesztjei voltak) kifolyt, róluk a mai napig nem tudni, hogy fertőzöttek-e. Egyiküknél már jelentkeztek a tünetek.

Két levelet kaptak kézhez pénteken a Pesti úti idősotthonban, amelyeket postán küldtek a Nemzeti Népegészségügyi Központból. Egy április 9-ei keltezésű levélből az derül ki, hogy „a beküldött mintában kevés sejtes elem volt található”, azaz nem volt jó a mintavétel - értesült a 24.hu.

A másnap feladott levélben a következő olvasható:

Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes elmondta, hogy összesen 74 teszt nem sikerült. Ez a 74 annak az ötszáznak a része volt, amit április 9-én a beteg bentlakók elszállítása napján végeztek az országos tisztifőorvos utasítására. Korábban csak a Fővárosi Önkormányzat teszteltetett az idősotthonban, így derült fény a fertőzésre is.  

Eszerint több mint egy héten át nem szóltak az otthonnak a Népegészségügyi Központból, hogy 74 teszt nem sikerült, pedig a leveleket már múlt csütörtökön és pénteken megírták. 

Gy. Németh Erzsébet álláspontja szerint felelőtlenség volt a járványügyi hatóság részéről, hogy ennyire lassan értesítette az idősotthont a helyzetről.

A 74 ember közül 65-en kórházban vannak. 

A lap emlékeztetett arra, hogy eddig 12 szociális intézményben jelent meg a koronavírus, 31 ember halt meg az idősotthonokban. Közülük 18-an a Pesti úti intézmény lakói voltak.