Az Emberi Erőforrások Minisztériuma április 11-én küldte szét egyeztetésre a kulturális intézményekben foglalkoztatottak közalkalmazotti jogviszonyának átalakulásáról, valamint egyes kulturális törvények módosításról szóló törvénytervezetet. Az észrevételeket április 14-én (kedd) 8 óra 30 percig kérték.
Önmagában is figyelemre méltó, hogy a kereszténység egyik legnagyobb ünnepének méltó kihasználásról így gondoskodott a keresztény elkötelezettségét oly gyakran hangoztató kormány. Kormányzati körökben eszerint a 4 napos húsvét megfelelő idő a véleményezésre, és a törvényjavaslatot már kedden este 22 óra 41 perckor, tehát a vélemények beérkezésének napján benyújtották a parlamentnek. Mindazonáltal ne hallgassuk el, hogy a véleménykérés elektronikus formája nem volt eredménytelen. A benyújtott javaslatból már kimaradt az a bekezdés, amely szerint „Nem terjed ki a törvény hatálya a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltárra.”
Arra semmilyen magyarázatot nem kaptunk, hogy miért most, a járvány közepén vált ilyen sürgőssé a törvény benyújtása. Az általános indoklás 1. pontját viszont – elrettentő példaként – még tanítani fogják a közszolgáltatást oktató egyetemeken. A hatékonyság, átláthatóság, bürokrácia-csökkentés jelszavak értelmezésétől eltekintünk, ezt az előterjesztő sem tette meg. A következő bekezdésből viszont érdemes szó szerint idéznünk:
„Az elmúlt közel 30 év alatt bekövetkezett, a munka világát érintő változások, az egyes hivatásrendek differenciálódása, az azokra vonatkozó speciális szabályozás, jelentős mértékben kiüresítette a Kjt.-t, amely sok szempontból nem tudta követni a munkaerő-piaci és munkajogi változásokat, életszerűtlenné vált, széttöredezett szabályozást eredményezve. Ennek következtében indokolt a kulturális ágazat dolgozóinak közalkalmazotti jogviszonyának munkaviszonnyá alakítása, ezáltal az egységes jogállásuk, munkavégzési feltételeik megteremtése, valamint az illetmény helyébe lépő munkabér kialakítása, azzal a garanciális rendelkezéssel, hogy az érintettek összességében nem kerülhetnek kedvezőtlenebb bérhelyzetbe, mint amit a hatályos szabályozás számukra jelenleg biztosít.”
Ami az „életszerűtlenné vált, széttöredezett szabályozást” illeti, ebben sok igazság van. Talán csak azt kellett volna hozzátenni, hogy ez nem következett volna be az Orbán-kormányok közreműködése, pontosabban közreműködésük hiánya nélkül. Éppen az Orbán-kormány az, amelyik a 2008 óta változatlan közalkalmazotti illetményrendszer illetménytáblázatához soha nem nyúlt hozzá, így az teljesen elvesztette szabályozó szerepét. Helyette pedig esetenként különböző táblákkal próbálták pótolni az illetmények szabályozását, ami kétségtelenül széttöredezettséget eredményezett.
Ami az egységes jogállás megteremtését illeti, ezért kár volt a törvényt módosítani, mert az eddig is egységes volt: mindenki a közalkalmazotti törvény (kjt.) hatálya alá tartozott, a jövőben pedig egységesen a Munka Törvénykönyve (Mt.) hatálya alá kerül. Ennél izgalmasabb kérdés „az illetmény helyébe lépő munkabér kialakítása”.
Az Mt. a versenyszférában foglalkoztatottak foglalkoztatási viszonyait szabályozza. Olyan cégekét, amelyeknek a bevétele, így a jövedelmezősége a piaci teljesítményétől függ. A munkavállalók bérének is a bevétel a forrása. Ennek megfelelően a munkavállalók a munkáltatójuktól, illetve mindketten a piaci teljesítménytől függnek. Ezért a bérekre viszonylag kevés törvény vonatkozik: minimálbér, néhány kötelező pótlék, illetve a szakszervezet alakításának a joga és a kollektív szerződés.
A kjt. hatálya alá tartozó intézmények viszont közszolgáltatást végeznek, és a mindenkori költségvetéstől függ, hogy mekkora összeggel gazdálkodhatnak. Bár lehet saját bevételük is, de a költségvetéstől kapott támogatás a meghatározó. Piaci korlát hiányában a bérek nagysága is költségvetési kérdés. Amennyiben el akarjuk kerülni, hogy az intézményekben dolgozó alkalmazottak ki legyenek szolgáltatva a mindenkori költségvetési támogatásnak, garanciális elemeket kell alkalmazni a bérekre vonatkozóan. Ezért léteznek nálunk és mindenhol Európában bértáblák, amelyek valóban átláthatóvá, kiszámíthatóvá teszik a közalkalmazottak bérezését, megteremtve a garanciáját, hogy a mindenkori költségvetés a bértáblák által garantált összeget odaadja az intézményeinek, illetve a közalkalmazottaknak.
És ezzel eljutottunk a törvénymódosítás valódi – sehol sem említett – okához: az igazi cél a bértáblák nyújtotta garanciák megszüntetése. (És még idesorolhatunk néhány más elemet is, mint pl. a jubileumi jutalom megszüntetése, a valamivel nagyobb védettség felmentés esetén, amelyekre itt nincs módunk kitérni.) Ami azonban az egyik oldal, az érintett közalkalmazottak számára a kiszolgáltatottság erősödése, az a másik oldal, a költségvetésről döntők számára a szabadságfokuk bővülését jelenti. Valójában a Nemzeti Együttműködés Rendszerének valódi céljáról kapunk újabb adalékot: a központi hatalom, kiemelten Orbán Viktor akaratának érvényesülését akadályozó korlátok lebontása fedezhető fel minden intézkedés mögött.
Természetesen az intézményi alkalmazottak bérének kifizetéséhez továbbra is költségvetési támogatásra lesz szükség, amit meg is fognak kapni. Csak éppen megszabadulva a bértáblákból fakadó kötöttségektől. Az alacsony fizetésekért „természetesen” a munkáltató, azaz az intézmény vezetője lesz a felelős, hiszen az Mt. hatálya alá tartozó szervezeteknél a helyi alkutól függ a bérek nagysága.
Végül azt a gyakran hangoztatott nézetet is szeretnénk cáfolni, hogy az Mt. hatálya alatt kedvezőbbek a kereseti lehetőségek. A közalkalmazotti bértábla az 1992. évi bevezetése óta felülről nyitott, azaz csak a minimális bértételeket határozza meg az egyes fizetési kategóriákban. A kjt. alapján tehát bármekkora illetményt meg lehetne állapítani, azaz nem a jogi forma, hanem az amúgy nem lebecsülhető költségvetési korlát a magasabb fizetések akadálya.
A részletes indoklás elemzésétől kénytelenek vagyunk eltekinteni, mert indoklás helyett csupán az egyes bekezdések tartalmáról nyújtanak felvilágosítást. Annyit mindenesetre megállapíthatunk, hogy a törvénymódosításnak nincs olyan indoka, amely a közalkalmazottak helyzetének a javítására irányulna. Azt azonban el kell ismernünk, hogy ez az intézkedés lényegesen olcsóbb, mint amit Merkel kancellár asszony tett: Németország 50 milliárd eurós csomagot dolgozott ki az önálló vállalkozók és kisvállalkozók számára, amelyből a művészeti élet is segítséget kap.