A világszerte futótűzként terjedő koronavírus-járvány termékeny talaja nemcsak a konspirációs elméleteknek és a propaganda háborúnak (különösen Washington és Peking között), de a pánikhangulatban gyártott, már-már ítéletnapi forgatókönyveknek is: „Vége a globalizációnak“, „Befellegzett a szabadkereskedelemnek”, „Geopolitikailag átrendeződik a világ, Kína átveszi a világvezetést Amerikától”, „Olaszország bedől, és az euróövezet szétesik közös koronakötvény nélkül”, „Eljött a tekintélyelvű államok kora” – hallani.
Nem, nem lesz vége a globalizációnak a járvány elmúlásával, bár eddigi viharos sebessége megtorpanhat. A világkereskedelem – a jelentős kölcsönös előnyök miatt – magas szinten marad még akkor is, ha némely területen (például egészségügy) egyes országok fokozottabb önellátásra rendezkednek be, a globális értékláncok pedig átrendeződnek.
Semmi nem indokolja a nemzetközi pénzmozgások drasztikus csökkenését. A világ geopolitikájában sem várható vaskos eltolódás: az Egyesült Államok nyomasztó nukleáris hadászati fölénye Kínával szemben a vírusválság után is fennmarad, és továbbra is amerikai repülőgép-anyahajók fognak cirkálni a Dél-kínai tengeren, nem pedig kínai hadihajók New York és San Francisco partjai közelében. Az eurózóna sem fog összeomlani: Olaszországot meg lehet menteni az Európai Stabilitási Mechanizmuson keresztül is, amit éppen az ilyen helyzetek kezelésére hoztak létre. Ami pedig a tekintélyelvű kormányzást illeti, Donald Trump novemberi újraválasztását sokkal jobban veszélyezteti a koronavírus, mint Joe Biden.
Az 1918-1919-es spanyolnátha-világjárvány jóval több áldozatot szedett, mint az első világháború. Ennek ellenére az utána következő két évtized jelentős nemzetközi változásai nem a járvány, hanem a háború következményei voltak. Magyarországon is nem annyira a járványban elveszített életekre, mint inkább a háború miatt elveszített területekre emlékeztek.