Előfizetés

Pánikreakció

Vasárnap politikai tüntetés volt Tel-Avivban. A drónról készült felvételen első pillantásra látszott, hogy nem a jobboldal demonstrált: az emberek betartották a járványügyi szakértők tanácsát, egymástól minden irányban két-két méterre, szabályos négyzetrácsban álltak fel, és maszk volt rajtuk. Egy másik, denveri képen ellenben az látszik, amint egy orvosi ruhát és maszkot viselő férfi elállja az otthonmaradás ellen tiltakozók csillagos-sávos konvojának útját. Itt is rögtön érthető a felállás, a felvonulókat nem érdekli, mi lesz a betegekkel, a saját szabadságukat követelik vissza. Egy harmadik sajtófotón fiatal amerikai nő tart áthúzott maszkot ábrázoló rajzot, a felirat az abortuszhoz való jog melletti megmozdulásokról ismert: „Az én testem, az én választásom!” De hozhatnánk példákat Indiából, Zimbabwéből, Brazíliából, sőt az Oroszországhoz tartozó Észak-Oszétiából is: a világon sokfelé vannak olyanok, akiknek a pénz fontosabb az egészségnél.
Az indiai vagy afrikai szegénynegyedek lakóinál persze érthető a félelem. Az ő esetükben nehéz megmondani, hogy a vírus vagy az éhezés-e a nagyobb veszély. Az alkalmi munkából, napszámból élőknek a szobafogság akár az éhhalállal lehet egyenlő, az ő tartalékaik napokban, talán csak órákban mérhetők. Vlagyikavkazban pedig a rohamrendőrök elég gyorsan véget vetettek az egészségügyi óvintézkedések elleni tüntetésnek, jóllehet a néhány száz ottani demonstráló eleinte dühösen reagált az oszlatásra.
Az igazi rejtély Donald Trump amerikai és Jair Bolsonaro brazil elnök viselkedése. Mindketten a tüntetők pártját fogják, és a járvány elleni védekezést helyben irányító kormányzók ellen uszítják híveiket – miközben a kormányzással járó végső felelősség mégiscsak az övék. Trump és Bolsonaro nem az emberek megélhetését, hanem saját politikai hatalmát helyezi a népegészség elé, aminél aljasabb dolgot elképzelni is nehéz. Kockázatosabbat is, hiszen a dolgok alakulhatnak a vártnál is rosszabbul. A közvélemény-kutatások szerint a többség most jobban fél a kórtól, mint az elszegényedéstől. Logikus, elvégre előbb túl kell élni a koronavírus járványt ahhoz, hogy utána valaki egyáltalán szegény lehessen. 
A politikai logika azonban más: a jobboldali bázist, ha belegebed is, de együtt kell tartani. Sokan és sokat dolgoztak azon, hogy a törzsszavazók fejét ne lehessen megzavarni mindenféle tudományos hókuszpókusszal, globális felmelegedéssel, környezetvédelemmel, védőoltásokkal. Az emberiségbe vetett hitet erősíti, hogy ennek ellenére viszonylag kevesen hajlandók járvány idején a fodrászatok, tetoválószalonok és bowlingpályák újranyitásáért tüntetni. A világtól való félelmükben fegyverükbe kapaszkodó demonstrálók megpróbálnak jogvédő demokratának látszani, de ez elég nehezen megy nekik. „Ha elkapom, hát elkapom, az én dolgom!” - kiabálta egyikük a tévékamerába. Oké, most menj haza, és meséld ezt el a nagypapának, válaszolná az ember, de minek. Ezek a szegény emberek pánikban vannak, pont amikor a legnagyobb szükség van a bátorságra és higgadtságra.

Világvége?

A világszerte futótűzként terjedő koronavírus-járvány termékeny talaja nemcsak a konspirációs elméleteknek és a propaganda háborúnak (különösen Washington és Peking között), de a pánikhangulatban gyártott, már-már ítéletnapi forgatókönyveknek is: „Vége a globalizációnak“, „Befellegzett a szabadkereskedelemnek”, „Geopolitikailag átrendeződik a világ, Kína átveszi a világvezetést Amerikától”, „Olaszország bedől, és az euróövezet szétesik közös koronakötvény nélkül”, „Eljött a tekintélyelvű államok kora” – hallani. 
Nem, nem lesz vége a globalizációnak a járvány elmúlásával, bár eddigi viharos sebessége megtorpanhat. A világkereskedelem – a jelentős kölcsönös előnyök miatt – magas szinten marad még akkor is, ha némely területen (például egészségügy) egyes országok fokozottabb önellátásra rendezkednek be, a globális értékláncok pedig átrendeződnek. 
Semmi nem indokolja a nemzetközi pénzmozgások drasztikus csökkenését. A világ geopolitikájában sem várható vaskos eltolódás: az Egyesült Államok nyomasztó nukleáris hadászati fölénye Kínával szemben a vírusválság után is fennmarad, és továbbra is amerikai repülőgép-anyahajók fognak cirkálni a Dél-kínai tengeren, nem pedig kínai hadihajók New York és San Francisco partjai közelében. Az eurózóna sem fog összeomlani: Olaszországot meg lehet menteni az Európai Stabilitási Mechanizmuson keresztül is, amit éppen az ilyen helyzetek kezelésére hoztak létre. Ami pedig a tekintélyelvű kormányzást illeti, Donald Trump novemberi újraválasztását sokkal jobban veszélyezteti a koronavírus, mint Joe Biden. 
Az 1918-1919-es spanyolnátha-világjárvány jóval több áldozatot szedett, mint az első világháború. Ennek ellenére az utána következő két évtized jelentős nemzetközi változásai nem a járvány, hanem a háború következményei voltak. Magyarországon is nem annyira a járványban elveszített életekre, mint inkább a háború miatt elveszített területekre emlékeztek.

Kultúra-támogatás NER módra

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma április 11-én küldte szét egyeztetésre a kulturális intézményekben foglalkoztatottak közalkalmazotti jogviszonyának átalakulásáról, valamint egyes kulturális törvények módosításról szóló törvénytervezetet. Az észrevételeket április 14-én (kedd) 8 óra 30 percig kérték. 
Önmagában is figyelemre méltó, hogy a kereszténység egyik legnagyobb ünnepének méltó kihasználásról így gondoskodott a keresztény elkötelezettségét oly gyakran hangoztató kormány. Kormányzati körökben eszerint a 4 napos húsvét megfelelő idő a véleményezésre, és a törvényjavaslatot már kedden este 22 óra 41 perckor, tehát a vélemények beérkezésének napján benyújtották a parlamentnek. Mindazonáltal ne hallgassuk el, hogy a véleménykérés elektronikus formája nem volt eredménytelen. A benyújtott javaslatból már kimaradt az a bekezdés, amely szerint „Nem terjed ki a törvény hatálya a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltárra.”
Arra semmilyen magyarázatot nem kaptunk, hogy miért most, a járvány közepén vált ilyen sürgőssé a törvény benyújtása. Az általános indoklás 1. pontját viszont – elrettentő példaként – még tanítani fogják a közszolgáltatást oktató egyetemeken. A hatékonyság, átláthatóság, bürokrácia-csökkentés jelszavak értelmezésétől eltekintünk, ezt az előterjesztő sem tette meg. A következő bekezdésből viszont érdemes szó szerint idéznünk:
„Az elmúlt közel 30 év alatt bekövetkezett, a munka világát érintő változások, az egyes hivatásrendek differenciálódása, az azokra vonatkozó speciális szabályozás, jelentős mértékben kiüresítette a Kjt.-t, amely sok szempontból nem tudta követni a munkaerő-piaci és munkajogi változásokat, életszerűtlenné vált, széttöredezett szabályozást eredményezve. Ennek következtében indokolt a kulturális ágazat dolgozóinak közalkalmazotti jogviszonyának munkaviszonnyá alakítása, ezáltal az egységes jogállásuk, munkavégzési feltételeik megteremtése, valamint az illetmény helyébe lépő munkabér kialakítása, azzal a garanciális rendelkezéssel, hogy az érintettek összességében nem kerülhetnek kedvezőtlenebb bérhelyzetbe, mint amit a hatályos szabályozás számukra jelenleg biztosít.”
Ami az „életszerűtlenné vált, széttöredezett szabályozást” illeti, ebben sok igazság van. Talán csak azt kellett volna hozzátenni, hogy ez nem következett volna be az Orbán-kormányok közreműködése, pontosabban közreműködésük hiánya nélkül. Éppen az Orbán-kormány az, amelyik a 2008 óta változatlan közalkalmazotti illetményrendszer illetménytáblázatához soha nem nyúlt hozzá, így az teljesen elvesztette szabályozó szerepét. Helyette pedig esetenként különböző táblákkal próbálták pótolni az illetmények szabályozását, ami kétségtelenül széttöredezettséget eredményezett. 
Ami az egységes jogállás megteremtését illeti, ezért kár volt a törvényt módosítani, mert az eddig is egységes volt: mindenki a közalkalmazotti törvény (kjt.) hatálya alá tartozott, a jövőben pedig egységesen a Munka Törvénykönyve (Mt.) hatálya alá kerül. Ennél izgalmasabb kérdés „az illetmény helyébe lépő munkabér kialakítása”. 
Az Mt. a versenyszférában foglalkoztatottak foglalkoztatási viszonyait szabályozza. Olyan cégekét, amelyeknek a bevétele, így a jövedelmezősége a piaci teljesítményétől függ. A munkavállalók bérének is a bevétel a forrása. Ennek megfelelően a munkavállalók a munkáltatójuktól, illetve mindketten a piaci teljesítménytől függnek. Ezért a bérekre viszonylag kevés törvény vonatkozik: minimálbér, néhány kötelező pótlék, illetve a szakszervezet alakításának a joga és a kollektív szerződés. 
A kjt. hatálya alá tartozó intézmények viszont közszolgáltatást végeznek, és a mindenkori költségvetéstől függ, hogy mekkora összeggel gazdálkodhatnak. Bár lehet saját bevételük is, de a költségvetéstől kapott támogatás a meghatározó. Piaci korlát hiányában a bérek nagysága is költségvetési kérdés. Amennyiben el akarjuk kerülni, hogy az intézményekben dolgozó alkalmazottak ki legyenek szolgáltatva a mindenkori költségvetési támogatásnak, garanciális elemeket kell alkalmazni a bérekre vonatkozóan. Ezért léteznek nálunk és mindenhol Európában bértáblák, amelyek valóban átláthatóvá, kiszámíthatóvá teszik a közalkalmazottak bérezését, megteremtve a garanciáját, hogy a mindenkori költségvetés a bértáblák által garantált összeget odaadja az intézményeinek, illetve a közalkalmazottaknak. 
És ezzel eljutottunk a törvénymódosítás valódi – sehol sem említett – okához: az igazi cél a bértáblák nyújtotta garanciák megszüntetése. (És még idesorolhatunk néhány más elemet is, mint pl. a jubileumi jutalom megszüntetése, a valamivel nagyobb védettség felmentés esetén, amelyekre itt nincs módunk kitérni.) Ami azonban az egyik oldal, az érintett közalkalmazottak számára a kiszolgáltatottság erősödése, az a másik oldal, a költségvetésről döntők számára a szabadságfokuk bővülését jelenti. Valójában a Nemzeti Együttműködés Rendszerének valódi céljáról kapunk újabb adalékot: a központi hatalom, kiemelten Orbán Viktor akaratának érvényesülését akadályozó korlátok lebontása fedezhető fel minden intézkedés mögött. 
Természetesen az intézményi alkalmazottak bérének kifizetéséhez továbbra is költségvetési támogatásra lesz szükség, amit meg is fognak kapni. Csak éppen megszabadulva a bértáblákból fakadó kötöttségektől. Az alacsony fizetésekért „természetesen” a munkáltató, azaz az intézmény vezetője lesz a felelős, hiszen az Mt. hatálya alá tartozó szervezeteknél a helyi alkutól függ a bérek nagysága.
Végül azt a gyakran hangoztatott nézetet is szeretnénk cáfolni, hogy az Mt. hatálya alatt kedvezőbbek a kereseti lehetőségek. A közalkalmazotti bértábla az 1992. évi bevezetése óta felülről nyitott, azaz csak a minimális bértételeket határozza meg az egyes fizetési kategóriákban. A kjt. alapján tehát bármekkora illetményt meg lehetne állapítani, azaz nem a jogi forma, hanem az amúgy nem lebecsülhető költségvetési korlát a magasabb fizetések akadálya.
A részletes indoklás elemzésétől kénytelenek vagyunk eltekinteni, mert indoklás helyett csupán az egyes bekezdések tartalmáról nyújtanak felvilágosítást. Annyit mindenesetre megállapíthatunk, hogy a törvénymódosításnak nincs olyan indoka, amely a közalkalmazottak helyzetének a javítására irányulna. Azt azonban el kell ismernünk, hogy ez az intézkedés lényegesen olcsóbb, mint amit Merkel kancellár asszony tett: Németország 50 milliárd eurós csomagot dolgozott ki az önálló vállalkozók és kisvállalkozók számára, amelyből a művészeti élet is segítséget kap.