Ukrajna;koronavírus;

2020-04-22 16:53:11

Május 11-ig meghosszabbították a karantént Ukrajnában

Az ukrán kormányfő szerint akár még két évig is érvényben maradhat az arcmaszk kötelező viselése az országban.

Az ukrán kormány szerdai ülésén úgy döntött, hogy május 11-ig meghosszabbítja az országos karantént – közölte Denisz Smihal miniszterelnök.

Az Ukrajinszka Pravda hírportál szerint Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter az elfogadott határozatból kiemelte: a kabinet egyúttal engedélyezi, hogy igénybe vegyék a városi közösségi közlekedési eszközöket azok, akik készek vért adni, mivel az országban hiány van vérkészletekből.

Ezenfelül bizonyos munkavállalói kategóriák számára engedélyezik a munkavégzést úgy is, hogy a kötelező orvosi vizsgálatokat, amelyeknek az elvégzése a karantén miatt most nem megoldható, későbbre halasszák.

Smihal szavai szerint a kormánynak a karanténból történő kilépéshez kidolgozott terve van, amely öt szakaszból áll. Ennek a kiindulópontja a karantén feloldásának napja, amely a mostani tervek szerint a járványhelyzet kedvező alakulása esetén május 11. lesz. Szavai szerint ahhoz, hogy feloldják a karantént, legalább tíz napig a betegek száma legfeljebb plusz-mínusz 5-10 százalék között ingadozhat, a Covid-19 betegeket ellátó kórházak telítettsége pedig nem haladhatja meg az 50 százalékot.

A kormány emellett az állami árszabályozást kiterjesztette 10 élelmiszerfajtára és 20 személyi védőeszközre, valamint gyógyszerre és több mint 10 típusú fertőtlenítőszerre. Az élelmiszerek közül a hajdina, a cukor, a prémium búzaliszt, a makarónifélék, a 2,5 százalékos zsírtartalmú pasztőrözött tej, a rozs- és búzakenyér, a C1 kategóriájú tojás, a bontott csirke, a szénsavmentes ásványvíz, és a 72,5 százalékos zsírtartalmú vaj került ezek közé.

Közben az elnöki hivatal szerdán bejelentette, hogy Ukrajnában megkezdik egy hazai fejlesztésű gyógyszer klinikai tesztelését, amely a várakozások szerint jelentősen csökkenti majd a Covid-19 szövődményei miatti elhalálozás veszélyét. További információkat a készítményről későbbre ígértek.

Ukrán kormányfő: Még akár két évig kötelező lehet a szájmaszk

Denisz Smihal ukrán kormányfő az RBK-Ukrajina hírportálnak adott, szerdán megjelent interjújában arról beszélt: az ukránoknak meg kell tanulniuk a hétköznapjaikat huzamosabb ideig korlátozások között élni a koronavírus-járvány miatt, így például akár még két évig is érvényben maradhat az arcmaszk kötelező viselése.

Az Ukrán Tudományos Akadémia számításaira hivatkozva Denisz Smihal közölte, hogy az elkövetkező időszakban két csúcspont várható a fertőzés terjedésében Ukrajnában: az első április végén, a második pedig május 3-8. között.

Smihal figyelmeztetett arra, hogy május 12-től sem oldanak fel egyik pillanatról a másikra minden korlátozást. Hangsúlyozta: egyetért az Egészségügyi Világszervezettel (WHO) abban, hogy a következő két évben a világ még a koronavírus elleni küzdelemben fog élni.

Az egészségügyi minisztérium közlése szerint szerdára egy nap alatt 467 új esettel 6592-re emelkedett a regisztrált fertőzöttek száma, a betegségben elhunytaké pedig 13 újabb halálos áldozattal 174-re nőtt. A betegségből eddig 424-en gyógyultak fel. Jelenleg 2126-an szorulnak kórházi kezelésre, köztük 97 gyermek, és 92-en vannak lélegeztetőgépen. Eddig Ukrajnában 67 520 laboratóriumi, úgynevezett PCR-tesztet végeztek el a fertőzöttek azonosítására.

A legfertőzöttebb terület továbbra is a délnyugat-ukrajnai Csenyivci megye, ahol a betegek száma már meghaladta az ezret (1053 fő) és a főváros, Kijev 989 fertőzöttel.