FTC;Női kézilabda BL;Siófok KC;

2020-04-22 20:45:00

Igényt tart a BL-szabadkártyára a Siófok

A női bajnokság kétharmadánál az FTC-t két ponttal megelőzve a második helyen állt a Siófok KC női csapata, amikor a koronavírus-járvány miatt a bajnokság leállításáról döntött a Magyar Kézilabda Szövetség. Mégpedig azzal a kitétellel, hogy a következő nemzetközi kupaszezon indulásakor az előző (vagyis a 2018-19-es) bajnokság végeredményét tekinti mérvadónak. Tavaly a Siófok harmadik volt az NB I-ben.

Magyarországnak egy garantált helye van a BL-ben, ez nyilvánvalóan a címvédő Győrt illeti, de a korábbi években szabadkártyával még egy csapat (az FTC) indulhatott. Mivel az előző szezont veszik alapul szabadkártya odaítélésekor, ezt megint a Ferencváros kapja.

Ugyanakkor Fodor János, a Siófok KC ügyvezetője a Sport TV Mai helyzet című műsorában elmondta, klubja mindenképpen igényt tart a szabadkártyára, így a BL-indulásra. „Minden egyes embernek, aki ebben a klubban dolgozik, a játékosoktól a vezetőkig, az alkalmazottakig, a könnyei is kicsordultak: nagyon-nagyon elkeseredettek voltunk, és jelen pillanatban még vagyunk is” – fogalmazott a vezető, aki elmondta, úgy tekint a szövetségi döntésre, mint egy bírói tévedésre. „Ezt a bírói tévedést mi nem fogjuk tudni megváltoztatni, ezt kell mindenkinek felfognia, de a klub nem adja fel azon szándékát, hogy Bajnokok Ligája-szereplő legyen a következő szezonban” – szögezte le. Kijelentette, a magyar és a nemzetközi szövetségnél is mindent latba vetve lobbizni fognak, hogy a BL-indulásra jogosító szabadkártyát a Siófok kaphassa meg a következő szezonban.

A klubvezető azt is összegezte, hogy mennyi esélyt lát erre: „Olyanra még nem volt példa a női vonalon, hogy egy országból három csapat indulhasson a Bajnokok Ligájában. De ez már gazdasági kérdés, és a jelenlegi helyzet a világra is hatással lesz” – utalt arra Fodor János, hogy egyáltalán nem biztos, hogy az összes klub vállalni tudja a válság után az indulást a legköltségesebb sorozatban. „Hogy ez hány százalék? Ha már a nullánál jobbak vagyunk, márpedig úgy gondolom, ettől azért jobbak vagyunk, akkor ez egy komoly lehetőség a magyar kézilabdának és a Siófoknak, hogy ezen az érzékeny ponton változtatni tudjuk. Egy biztos, hogy a Siófok mindenféleképpen igényelni fogja a szabadkártyát a magyar szövetségtől, bízom abban is, hogy az MKSZ ugyanezt meg fogja tenni az EHF felé is, és akkor már minden döntés az EHF kezében lesz.”

Korábban az európai szövetség egyetlen esetben sem engedélyezte, hogy egy ország három csapattal vehessen részt a sorozatban, mert határozottan el akarja kerülni, hogy a BL-t kisajátítsa egy nemzet. Ebben az esetben a magyar szövetség felelőssége lesz, hogy döntsön az egyetlen szabadkártyáról: vagyis arról, hogy az FTC vagy Siófok induljon a BL-ben.