Haza és halandóság

Még évekkel ezelőtt történt, hogy felhívtam egy régi, iskolai barátomat, akiből időközben érdemes boncmester lett, és megkérdeztem a véleményét az akkor bedobott „szociális temetés” ötletéről. Emlékeztetőül: a mélységesen keresztény és családbarát Fidesz-kormányzat akkor éppen azt találta ki, hogy akinek nincs elég pénze temetésre, az annyit is ér, és szíveskedjen maga lemosni a szerettei holttestét, majd cipelje a koporsót vállán vagy taligán a szegényparcellába, ott ásson sírgödröt, és temesse el. Boncmester barátom rövidre fogott szakmai véleménye az volt, hogy aki ilyet kitalált, az holtbiztosan még életében nem látott belülről halottasházat, következésképpen lila lövése sem lehetett arról, hogyan is nézne ki egy ilyen „szociális temetés” a gyakorlatban.

Bár a „szociális temetésnek” csúfolt nettó szemétséget azóta sem merte a szavakban családbarát kormány hatályba léptetni, már ez is intő jel volt arra, hogy miféle éjsötét pszichopaták grasszálhatnak a minisztériumi folyosókon és a kormányzati agytrösztöknél az élére vasalt konfekcióöltönyeikben. Sejteni lehetett, hogy vészhelyzetben az ilyen alakok mire lesznek majd képesek.

Nos, a várakozásokat is túlteljesítette Orbán Viktor kormánya: még be sem robbant az igazi tömeges járványhelyzet, a "senkit sem hagyunk az út szélén" nagyhangú kabinetje azonnal, rezzenés nélkül lepöckölte magáról a sok ezer súlyos, krónikus beteg idős magyar ember ápolásának feladatát, és küldte őket "haza". Ahol a sárgára aszalódott, sorvadt lábuk nem lóg bele a kórházban miniszterelnököt játszó Orbánról készült propagandavideók képébe, és nem rontják az immáron a Kubatov-lista mellé előléptetett Szent Járványügyi Statisztikát. Mindezt a szavakban tetterős, ám tettekben harmatgyenge kormányzatunk fura ura most is képes volt „kellemetlenséggel járó katonai műveletnek” meg „ágyfelszabadításnak” nevezni.

Tényszerűen: a 2020-at korábban a „családi támogatás évének” nevező, minden sarkon nemzeti összefogásról zengedező, „keresztény” kormányzat iszonyatos terhet zúdított az amúgy is agyonterhelt magyar családokra. Most azon dől el magyarok ezreinek, tízezreinek a sorsa, hogy kinek a családja tud még magából annyit kifacsarni, hogy valahogy életben tartsa a szerettét, és ki legyen az a magyar, akinek egy előszobában kelljen félreápolva meghalnia, mint egy árnyékba tolt és locsolatlanul hagyott fikusznak. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a betegeket egyik napról a másikra tették az utcára, úgy, hogy a hozzátartozóknak esélyük sem volt időben felkészülni a krónikus betegápolás irgalmatlanul nehéz feladatára, akkor nem túlzás: erre az eljárásra van egy sokkal jellemzőbb kifejezés, a szelekció.

Egyszerre természetellenes és természetes. Természetellenes, mert egy szolidaritásra épülő, felelős államban ez természetellenes lenne, mert sokuk még sokáig élhetne. Azonban egy mániásan kommunikációs légvárakat építő és abban létező, még a járványhelyzetet is választási propagandakampányra felhasználó Fidesz-államnak nagyon is természetes velejárója a korai és értelmetlen halál.