Egy fénykép újrahasznosítása

Talán mindegy, a kormányközeli propagandisták közül kinek az ötlete volt, hogy egy súlyosan manipulált, hiteltelen lengyel hírügynökségtől átvegyen egy olyan hírt, ami egy 1939-es fényképen alapul: ezen állítólag Donald Tusk lengyel politikus nagyapja látható német tisztek társaságában, náci kollaboránsként. Ezt a vádat már évekkel ezelőtt cáfolta maga Tusk és vele a mérvadó lengyel lapok, el is felejtődött volna a „hamis hírek” temetőjében, ha most nem kelti új életre a Pesti Srácok című hírfelület és tőle a Magyar Nemzet múlt szombati száma. Amit azért tettek ezek a közmondásosan igazmondó orgánumok, mivel Tusk, az Európai Unió régi és a Néppárt frakció jelenlegi elnöke erős kritikát fogalmazott meg Orbán Viktor „felhatalmazási törvényével” szemben. Erre kellett reagálni ezzel a félresikerült propagandafogással, ami miatt minden tisztességesebb Fidesz-támogatónak szégyenkeznie kellene.

Maga a fényképhamisítási ügy arra a tényre épül, hogy Donald Tusk Józef nevű nagyapját 1944-ben valóban besorozták a Wehrmachtba. Ezt a többi közt annak „köszönhette”, hogy a hitleri Németország a Balti-tenger partján lakó kasub kisebbséget nem számította a lenézett szlávok, a kiirtásra ítélt lengyelek közé, tehát valamivel jobban bízott bennük, mint a lengyelek túlnyomó többségében. A Tusk-család pedig kasub származású, így adva volt egy hírhamisítási lehetőség.

Ez viszont engem egy pár évvel ezelőtti sziléziai látogatásra emlékeztetett: amikor Katowicében kiadták a Feliks Netz által lengyelre fordított verseskötetemet, több napot töltöttem sziléziaiak között. Új ismerőseimtől számos háborús történetet hallottam, és mivel a legtöbb sziléziai családjában a lengyelek mellett németek is voltak, ott is sok embert besoroztak a német hadseregbe: volt olyan eset, hogy valakinek a nagyapja a Wehrmachtban kellett, hogy szolgáljon – a lengyel Honi Hadseregben harcoló saját fia ellen. A legtöbb sziléziai, bármennyire lojális lengyel legyen, nem tudja fekete-fehéren látni családja múltját.

De visszatérve Donald Tusk bemocskolására, hadd emlékeztessem a tisztelt olvasót arra, hogy nem is olyan régen, három éve a pécsi egyetem díszdoktorává választotta őt. Olvasom a hálón a lengyel politikus levelét, amit ebből az alkalomból írt: ebben elmondja, régóta szereti a magyarokat, de külön a magyar irodalmat is. Név szerint említi Molnár Ferenc, Márai Sándor és Kertész Imre műveit, és azt is hozzáteszi, hogy ő a további lengyel-magyar barátságot európai keretek között, az Unión belül képzeli el, mert mint írja: „hiszek az Unió jövőjében”.

Lehet, hogy ez már akkor sem tetszett a Fidesz propagandistáinak, de akkor még azt hitték, az Unió az ő szájuk íze szerint „megreformálható”. Most viszont, amikor bizonyos brüsszeli nyilatkozatokat a Brezsnyev-doktrínához hasonlítanak, Tuskra is rájár a propagandagépezet rúdja. Ami valahol érthető, de nagyon szépen kérem, legalább ne ilyen alantas, sunyi, a hajdani Rákosi-korszakra emlékeztető módon tegyék.

A szerző irodalomtörténész,

London