Mi lesz, hogyan lesz ezután?

Fogynak a hónapok, ki tudja, meddig bírjuk? Meddig bírjuk a fertőzéseket, a karanténokat? És meddig bírja a magyar, főleg pedig a világ gazdasága? Hogyan indul be a járvány után? Az eddigi pályákon regenerálódik, avagy új, eltérő pályákra kényszerül?

A világ gazdaságát eddig az állandó megújulási kényszer hajtotta: a verseny, amely folytonosan újat kínáló és egyre bővülő fogyasztásból erősíti (erősítette eddig) a gazdaság világában sikereseket. Mindennek alátámasztója, hajtóereje, megvalósítója a XX. század óta folyamatosan erősödő tudományos kutatások, illetve ezek eredményei, a belőlük megvalósuló technikai haladás.

Bővülésre leállás

Első hűtőszekrényünket, egy Westinghouse licenc alapján készült gyönyörűséget, a múlt század hatvanas éveinek legelején vásároltuk és csaknem két évtizedig használtuk otthon, majd néhány évig a hétvégi házunkban. Aztán elajándékoztuk, de még ott is működött egy darabig. Energiatakarékosnak kikiáltott Hajdu mosógépünket bő másfél évtizednyi szolgálat után elajándékoztam, sokkalta modernebbre cserélve. Új gazdája mai napig, több éve használja. A példákat hosszan lehetne sorolni, másféle eszközökkel és szolgáltatásokkal is kiegészítve. Kétségtelen, hogy a régiek helyébe lépett új készülékek az elődeikhez képest lényegesen több funkciót kínálnak, szebbek, sőt okosabbak, akár a „dolgok internetéhez” ( Internet of Things- IoT) is képesek kapcsolódni, ráadásul még energiatakarékosságban is jeleskednek a régiekkel szemben.

Csakhogy! A régebbi eszközök robusztusok voltak és a mai, moderneknél lényegesen hosszabb ideig tudtak szolgálni. Igaz, hogy egy mai mosógép, hűtőszekrény, a sok + jellel megtoldott A-besorolásával sokkalta kevesebb energiát fogyaszt, mint az elődje. Igen ám, az élettartama viszont lényegesen rövidebb. Általában az alkotói tipikusan mintegy tíz évre állítják be a használati élettartamot. Nem új jelenség ez a piaci versenyben. Már a múlt század húszas éveiben, amikor a villamos izzók rohamosan terjedtek a világban (mármint a világnak azon részében, ahol már létezett áramellátás), a legnagyobb gyártó vállalatok összeálltak. Szigorú egyezséget kötöttek, hogy tilos olyan izzót gyártani meg eladni, amely ezer óránál többet működik. A megállapodásban kemény szankciókat rögzítettek az ez ellen vétőkkel szemben. Néhány kisebb vállalat nem lépett be ebbe a konzorciumba – tönkre is mentek. Nagyon hasonló a helyzet a mai használati eszközeinkkel: az okostelefontól az autókig húzódik ez a sor. Mindez nagyon előnyös a modern gazdaság szempontjából, mivel állandó mozgásban, sőt lendületben tartja a piacot.

Ebbe az állandó lendületbe, bővülésbe rontott be két nagyon zord, ha nem is megálljt, de legalábbis, lassulást indukáló tényező. Az egyik a klímaveszély felismerése. Már eléggé sok éve, sőt évtizede dolgoztak-dolgoznak tudósok, szakértők a bolygónkon mutatkozó jelenségek és fogalmak elemzésén, értékelésén, modellezésén, amikből kiderült, hogy veszélyesen és viszonylag nagy sebességgel emelkedik Földünk légkörének a hőmérséklete, hogy egyre szennyeződik szén-dioxiddal, szén-monoxiddal, nitrogén-vegyületekkel, meg mikrorészecskékkel. Ezek a felismerések eleinte viszonylag gyenge hatást váltottak ki, ám alig egy-két éve, napjainkra világméretű felismerésbe és tömegmozgalmakba torkolltak. Ehhez a veszélyhez járul most a koronavírus pandémia. Hatására egyszeriben, vagyis, lényegében néhány hét alatt lelassult, sőt, egyes esetekben le is állt a nagy léptékű termelés, vele együtt az ugyancsak nagy léptékű fogyasztás. Nem elszórva, itt-ott, néhány helyen, hanem szinte minden országban, mindenütt, ahol most a koronavírus uralkodik: a gazdasági versenyt diktáló világhatalomban, illetve a fejlett és a közepesen vagy alig fejlett országokban egyaránt.

Járvány előtti trendek és új pályák

A fejlett technika által mozgatott eddigi általános és csaknem folyamatos fejlődés, hozzá a globalizáltság, a gazdaságok, a termelés összefonódottsága most visszájára fordult. Ha leáll egyik-másik helyen az anyagok, az alkatrészek, a részegységek szállítása, sőt, leáll maga a szállítás is, akkor nagyon hamar a végtermék-előállítók meg a szolgáltatások egy része is leáll. Íme, egy példa. A modern termelésben a gazdaságosság szempontjából hatalmas előrelépést jelentett a számítógépesítés és a modern kommunikáció, amelyek áldásos házasságából született például a „just-in-time” rendszer, vagyis, hogy nem kell a gyártónak vagy akár egyes szolgáltatóknak nagy készleteket felhalmozniuk, raktározni anyagból, alkatrészből, részegységekből, mert ezeket a szállítótól folyamatosan megkapták. Innen az angol elnevezés: „épp-kellő-időben”.

A gazdasági-pénzügyi vezetők öröme, kedvence volt ez a módszer. Igaz, néha egy-egy természeti katasztrófa megmutatta ennek az egyébként remek eljárásnak a gyengeségét, mint például az 1995 januárjában a japán Kóbében bekövetkezett hatalmas, 7,2 intenzitású földrengés, amitől a fontos iparvidék egyszerre megbénult. Persze, nem sokáig, mert végül is ez egyszeri és lokális katasztrófa volt. Ám most, 2020 elején világméretű a katasztrófa, és egyelőre az sem látható, mikor éri el a tetőpontját, majd a lecsengését. Ma még, március végén, amikor ezeket a sorokat írom, úgy tetszik, hogy a járvány még erősen életgörbéjének emelkedő szakaszában van.

Ám egyszer csak eléri csúcspontját, sőt a végét is. Az emberek majd újra közlekednek, érintkezhetnek egymással, munkahelyeikre mehetnek az eddig kényszerűen bezárkózottak, a home office helyett ismét a tényleges munkahelyeiken dolgozhatnak. Újra felkúszik a fogyasztás, termékekből és szolgáltatásokból egyaránt, sőt esetleg a járvány előttinél nagyobb mértékben, mert be kell pótolni az elmaradásokat. Beindulhatnak újra a szállítások, lesz ismét anyag-, alkatrész-részegység utánpótlás, helyreáll a közlekedés.

Vajon milyen jellemzői lesznek az újra beinduló termelésnek, nemkülönben a fogyasztásnak? Folytatódik-e a hamar életük végére jutó, viszonylag hamar ki- és eldobandó eszközök, berendezések gyártása és használata, avagy újra kelendők lesznek a tartós, hosszú élettartamú dolgaink? Milyen előnyöket és milyen visszahúzó erőt rejtenek ezek a tendenciák? Mennyiben segíthetik napjaink világjárványa idején a gondolkodás és aggódás szempontjából háttérbe szorult környezet-megóvási gondolkodásnak és törekvéseknek az erősödését, és egyúttal, ennek nem is kevéssé ellentmondva, mennyire lassítják, sőt gyengítik az innovatív, bővüléssel, állandóan erős fogyasztással versenyző termelést és fogyasztást a világban? Folytatódnak a járvány előtti trendek, avagy új pályák kerülnek előtérbe?

Ma még nehéz érvényes, helytálló válaszokat adni ezekre a fontos kérdésekre, hiszen még arra sincsenek megbízható előrejelzések, mikor cseng le világszerte a járvány, és vajon nem lesznek-e visszaeső szakaszai?

Mindenesetre az élettartam az egyik tényező, amely várhatóan alakulni fog, akár úgy is, hogy a piaci verseny egyik fontos tényezőjévé válhat. Van ennek két fontos aspektusa is. Az egyik, hogy mi történik a lejárt életű tárggyal. A szakszerű szétbontása a kívánatos vég. Ez viszont jelentős energiaráfordítással jár, mivel el kell szállítani, szét kell bontani, a hasznosítható anyagokat lehetőleg fel kell dolgozni. Mindezek a műveletek együttesen tetemes energiamennyiséget igényelnek. Márpedig ez a szakszerű szétbontás-feldolgozás a kívánatos eset, mert így hulladékként nem szennyezi a környezetet és emellett ezáltal nagyon hasznos és fontos tényező, hogy így egyes értékes és/vagy ritka anyagok kinyerhetők. Természetesen a leselejtezett, kidobott régit újjal kell helyettesíteni. Ami öröm a családnak és öröm a piacon szereplő vállalatoknak is. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy az új készülék, eszköz gyártása jelentős anyag- és energiafelhasználással jár. Olykor és nem is ritka esetben igen tetemes mennyiségűvel. Mint például az egyre terjedő elektromos autók akkumulátorai esetében. Amelyeknek a benzin- vagy dízelmotorokhoz képest legfeljebb harmadakkora az élettartamuk, amellett az őket alkotó anyagok erősen fogyatkozók, meglehetősen ritkák a Földön és ráadásul nem is mindig stabil állapotú országokból származnak. Erős gondok ezek, hiszen bolygónk védelme erősen megkívánja a gazdálkodást, a takarékoskodást az erőforrásokkal, az energiával.

Visszahúzódás vagy revitalizáció

Égető tehát a kérdés: végül is mi várható tehát a világ gazdaságában a járvány lecsengése után? Ingatag most minden jóslás. Számos, eddig nem ismert folyamat menetétől függenek a jövőbeli folyamatok. Közülük a legfontosabb a világjárvány időbeli lefolyása. Az érintett országokban nem csupán a gyász kiterjedtsége okozhat jelentős tényezőt a fogyasztás, az igények újraéledésében, hanem a tömeges elszegényedés is, hiszen mindegyik érintett országban nagy tömegek vesztették el tartósan hosszú időre az állásukat, munkájukat és vele együtt nemcsak keresetüket, hanem megtakarításaikat is. A járvány alatt felfüggesztett hitelek, adók, kötelezettségek majd ismét megjelennek, nyilvánvalóan megfosztva attól egyének és családok százezreit, sőt inkább millióit, hogy ismét tömeges fogyasztóként jelenjenek meg a piacon. Ez a jelenség egyes ágazatokban különösen erős hatással fog jelentkezni, mint például a turizmusban, a hozzá kapcsolódó szolgáltatásokban, és egyes építkezéseken, mivel a nagy beruházók is megsínylik a járvány okozta kieséseket, nyilván a tartós fogyasztási cikkek piacán is – a gépkocsiktól az elektronikus eszközökön át a háztartási készülékekig.

Megjelenhet azonban ennek a visszahúzódási jelenségnek egy valószínű ellenpárja is: a gyógyulás és revitalizálódás lendülete. Súlyos betegségből felgyógyultaknál fordul elő, hogy az életöröm felfokozott tevékenységet, akár túlterjengő aktivitást vált ki. Meglehet, hogy hasonló tünetek jelenhetnek meg a gazdaságokban a járvány után. A termelő vállalatok ismét hozzájutnak a szükséges alapanyagokhoz, eszközökhöz, részegységekhez, tehát ismét kibocsáthatnak termékeket. És forszírozzák is az eladásokat, hogy behozzák az elmaradt bevételt, sőt, nyereséget. A kényszerből korábban elbocsátott alkalmazottak ismét dolgozhatnak és keresethez jutnak, ezáltal – a lehetőségeik arányában – újra fogyasztani, vásárolni akarnak. Nyilvánvalóan e folyamatban nagy szerepe lehet egy-egy adott ország politikai vezetésének abban, hogy mennyire támogatja az újraéledést, erősíti-e gazdasági megfontolásokkal, pénzügyi eszközökkel, avagy gátolja, visszatartja azt. Pozitív visszacsatolások, tehát gerjesztő folyamatok indulnak-e be, avagy a „legerjesztések” erősödnek.

Természetesen a globális hatások is jelentős tényezőként jelentkeznek abban, merre tart a világgazdaság. Nagy részben, vagy kisebb hatással jelenik-e meg a felfutás, a visszarendezés, avagy új hatások, új igények ereje új pályákra állítja a világrendszert. Ilyen új, akár meghatározó hatás lehet magának a járványnak az emberek, az embercsoportok felfogására, világnézetére gyakorolt ereje. Például a felismerések a tartósság, az élettartam szempontjából, a pazarlás, az eldobálás minimalizálása irányában. Ez utóbbi hatások viszont negatív visszacsatolásként jelentkezhetnek, lassításokat előidézve. Várható új ipari és szolgáltatási ágazatok megjelenése, amelyeket részben a klímavédelem jelszavai, törekvései indukálnak, részben a nagy járvány tovagyűrűző hatásai.

Mi lesz, mi várható tehát a beteg világ felépülése után a világgazdaságban? Ma még csak gondolkodni lehet rajta, variánsokat, lehetőségeket vizsgálva. Fel lehet készülni egyes, különböző valószínűségekkel bíró folyamatokra, de biztos forgatókönyvek aligha alakíthatók ki. Ám elénk mered a kérdés: okul-e az emberiség a koronavírus okozta nagy csapásból, átáll-e új, hasznosabb, a távlataiban kedvezőbb pályákra? Vagy éppúgy gyorsan elfelejtjük a mostani tragédiát, mint, mondjuk, az alig három évtizede hatalmas riadalmat keltett és számos áldozatot követelő kergemarha-kórt?