Egy Ludi Magister élete

Publikálás dátuma
2020.04.26. 08:30
Hermann Hesse - 125th anniversary
Fotó: usage worldwide, Verwendung weltweit
Egy elképzelt jövőben járunk, az emberiség sikeresen túljutott az általa előidézett társadalmi kataklizmákon. Az emberi szellem soha nem látott magasságokban szárnyal - köszönhetően annak, hogy teljesült egyik legősibb vágya: a művészetek, a vallás, a filozófia és a tudomány - a teljes emberi kultúra - egyesítése. Az emberi, pontosabban a nyugati, európai szellem e minden tudományt és művészetet szintetizáló megnyilvánulását Hermann Hesse "üveggyöngyjátéknak" nevezi. Das Glasperlenspiel - Az üveggyöngyjáték, ez a címe 1943-ban megjelent regényének, nyugodtan mondhatjuk, fő művének (1946-ban irodalmi Nobel-díjat kapott).
Hogy mi is egészen pontosan az üveggyöngyjáték, az a regényből nem derül ki, Hesse ezt jótékony homályban hagyja. Ám azt megtudhatjuk, hogy az üveggyöngyjáték: "játék kultúránk minden tartalmával és értékével; úgy játszik velük, ahogy, mondjuk, a művészetek virágkoraiban egy festő játszadozhatott palettája színeivel. Amit az emberiség megismert, ami fenséges gondolatot és műremeket létrehozott alkotó korszakaiban, amit a tudós szemlélődés következő periódusai fogalommá szűrtek, és elménk birtokává tettek: a szellemi értékeknek mindeme roppant anyagán az üveggyöngyjátékos úgy játszik, mint orgonán az orgonista, és ez az orgona szinte elképzelhetetlenül tökéletes, billentyűzete és pedálja letapogatja a teljes szellemi kozmoszt, regiszterei csaknem számlálhatatlanok; ezen a hangszeren, elméletileg, eljátszható a világ egész szellemi tartalma". Az üveggyöngyjáték létrejöttében a zenének (a zenetudománynak) és a matematikának volt kiemelkedő szerepe - maga az üveggyöngyjáték a kotta (benne a hangjegyekkel) és az abakusz (a kézi, golyós számolóeszköz) találkozásának eredménye.
Nemcsak egy fiktív jövőben járunk, de fiktív helyen is, Kasztália tartományban, valahol német földön. A nyugati szellem ezen egysége ugyanis csak egy szigorú szabályok szerint élő és dolgozó Rend - a tudósok kasztja - segítségével tartható fenn. A Rend tagjai a tudományoknak és a művészeteknek szentelik életüket és a meditáció - mely a "Napkelet utazóinak" köszönhető - segítségével tartják magukat "az újonnan létrejött szellemiség szigorú erkölcséhez".
A regény e Rend egyik vezetőjének, a Ludi Magisternek, az üveggyöngyjátékot celebráló játékmesternek az életrajza. A szerző a Rend egy névtelen - jóval a Ludi Magister után élt - tagja. A regény alcíme pontosan megjelöli tárgyát: Josef Knecht Magister Ludi életrajzának kísérlete, valamint Knecht hátrahagyott írásai. Nem csak egy nevelődésregényt olvashatunk tehát, amely gyermekkorától a Rendből való távozásáig kíséri végig a játékmester életét, hanem a Ludi Magister "saját" műveit is. Előbb a kamaszkorában írott verseit, majd három fiktív önéletrajzot. Tanulmányaik során ugyanis a Rend tagjai teljes szabadságot élveznek, bármilyen tudományt vagy művészetet elsajátíthatnak, egyetlen követelmény velük szemben, hogy évente kidolgozzanak egy-egy kitalált - önmagukat eltérő időbe, más országba és kultúrába helyező - önéletrajzot. A játékmester három fiktív önéletrajza: Az esőcsináló, A gyóntatóatya, és az Indiai életrajz már a regény kiadása előtt, önállóan is megjelentek - Hesse szándékának megfelelően.
Adott egy József nevű "szolga" (Knecht magyarul: szolga), aki a legmagasabb elérhető posztra jut (Mann: József és testvérei) a zene és a matematika egységére - egy püthagoreus hagyomány - épülő üveggyöngyjáték birodalmában. A névtelen szerző meg is nevezi Püthagoraszt, mint akinél ott látjuk az üveggyöngyjáték előképét. Valóban: a püthagoreusok a matematikai-zenei ismereteik mellett már az ókorban vallási-szekta jellegükről voltak híresek, a regényben a "római egyház" a Rend szövetségese és egyben példája is.
Knecht egész életét a Rend szolgálatába állítja, mégis egész életében hiányérzete van, keres valamit. Leginkább a nevelésben, oktatásban leli örömét. Pályája csúcsán, ünnepelt Ludi Magisterként lemond hivataláról és kilép a Rendből. Itt legendássá válik a fiktív történet is: szinte azonnal meghal - a Renden kívül nem létezhet. Hesse ezzel igencsak talányossá teszi történetét, amely negatív utópiaként is olvasható, az elefántcsonttoronyba zárkózó szellem bukásának történeteként. De úgy is, hogy van még remény; igaz csak egy zárt, hierarchikus Rend által, de a kultúra megőrizhető. 
Szerző

Ügynök esztrád

Publikálás dátuma
2020.04.26. 08:29

Molnár Gál Péter meghatározó színikritikus volt, gyakran gyilkosan epés humorú, briliáns íráskészségű, lenyűgöző tudású, utált és szeretett ember. A hatalmas példányszámú Népszabadságba írt, magasztalt és pályáról eltanácsolt. Jelenség volt, raccsolva anekdotázott, sőt pletykálkodott, mindig a sor szélére kért jegyet, mert klausztrofóbiás volt. A homoszexualitásával zsarolták meg, így szervezték be. Bombaként robbant a hír, hogy Luzsnyánszky Róbert néven ügynök volt, jelentett a színházi szakmáról. Olajat öntött a tűzre kurtán elzárkózó tévényilatkozata, amiben mindössze annyit mondott meglehetősen elutasítóan - ezt többen pökhendiségnek vélték -, hogy nem nyilatkozik, elszámolással önmagának tartozik. Ekkor kezdte azt a könyvet írni, ami végül csak most jelent meg Coming out címmel a Magvető Kiadó Tények és Tanúk sorozatában, Schmal Alexandra szerkesztésében, Lakos Anna előszavával. A szerző életében nem akarta kiadni. Javítgatott a szövegen, de soha nem írta készre, szó sincs összefüggő életrajzról, vagy az ügynökügy elejétől végéig való részletes taglalásáról. Összekeveredik minden, már-már esszévé szerveződő szösszenet, portrék, előadásokról szóló megnyilvánulások, magánéleti momentumok, ügynök-dolgok, tőle megszokott gonoszkodások, oldalvágások ide-oda-amoda. MGP -nek, ahogy a legtöbb cikkét aláírta, s monogramja márkavédjegyévé is vált, van egy Színházi holmi című kötete. Ennek a könyvnek is nyugodtan lehetne ez a címe. Nincs különösebb logika vagy időrendi sorrend. Olyan az egész, mint egy esztrádműsor, amiben ebből is van egy kicsi meg abból is, laza szerkesztettséggel, a fő, hogy érdekes, változatos, lebilincselő legyen. Nyugodtan állíthatom, hogy a kötet viszonylagos hevenyészettségében is fölöttébb izgalmas, ennyi év után is „beszippantanak” MGP fineszes mondatai, halmozottan is találó jelzői, epésen fanyar látásmódja, hatalmas tárgyismerete, ami olykor akár pontatlansággal, tévedéssel párosul. Szemléletesen érzéki, láttatóan élvezetes a stílusa. Valósággal szerepel, one man show-t produkál, szinte kiszól a kötet lapjai közül, nem mentes primadonnai allűröktől. Van persze öngúny, időnként magának is beszól, de azért mintha glória is lebegne a feje felett, hogy hűha, ki mindenkit ismert, ki mindenkivel vacsorált; hírességek hírességek hátán. De ismerte a színház névtelenjeit is, a háttérben dolgozókat, becsülte azokat akik jók voltak a maguk területén. Bűnbánatot nem érzek, azt se nagyon, hogy elszámolt önmagával, bocsánatkérés pedig fel sem vetődik. Írja pedig, ha szól a főnökeinek, valószínűleg közbenjártak volna abban, hogy levakarják róla a BM III/III-as csoportfőnökségének a munkatársait. De neki nem volt kedve, elszántsága ezzel bemenni hozzájuk. Így aztán 1963-1978 között jelentett. 2004 novemberében derült ki, hogy ügynök volt. Ezután nem publikálhatott a Népszabadságba, csak halála előtt egy-két évvel közölhetett ott újra cikkeket. A nagy példányszám elvesztésével oda lett a félelmetes hatalma, a rettegettsége. Online felületen kicsit meg is szelídült, elnézőbb lett, tán megfáradtabb is, de azért változatlanul csillogott-villogott, brillírozott, ha nem is olyan mértékig, mint addig. A cikkeiben, remek könyveiben is szerepelt, ahogy a színházak előtereiben szintén magára vonta a figyelmet. Szóban ugyanolyan jó volt, mint írásban, ontotta az anekdotákat, imádta a pletykákat, boldogan volt rosszmájú. Jelentéseiből, A rivaldafény árnyékában címmel nem sokkal lelepleződése után napvilágot látott egy mutatós csokorra való. Kiderült, hogy zömük nyugodtan közölhető lett volna a Népszabadságban is: találó portrék emberekről vagy elmélkedések színházról, kultúrpolitikáról, melyekkel akár fölfelé akart üzenni. Hogy mit mondott a cserélgetett tartótisztekkel való találkozásokkor, azt a kötetből sem különösebben tudjuk meg. Azt azonban megemlíti, hogy jobban szeretett a kényszerű találkozásokkor rizsázni, azt kevésbé bírta, ha írásbeli jelentést kértek: nehezebben beszélt mellé. Amit a függelékbe szoktak tenni, azzal kezdődik a könyv. MGP gondosan összegyűjtötte azokat a cikkeket, kommenteket, amelyek az ügynökmúltja kirobbanására reagáltak. Kap apait-anyait. Előtte ecseteli, hogyan "büdös besúgózták" le a Nádor utcában. Röpke, pikírt jellemzést ad arról a házaspárról, amelyik ezt tette. Mintha kicsit kéjelegne is, hogy kipécézheti őket. Hasonlót többször érzek. A gúny számtalan fokozatán játszik, egészen széles skáláját ismeri. Mintha némiképp élvezné, mi mindent összeírnak róla. Időnként ő is kommentál. Ehhez hasonlókat ír: „Bulvár-kartársam vérszegény tolla megszaladt az alábbiakban.” Tehát ahogy gyakori volt nála, egy-egy jelzővel, akár indoklás nélkül kioszt valakit, leradíroz, elparentál. Ilyesmikért sokan utálták. Riasztóan, mérték-vesztetten sistereg a gyűlölettől szakmabeliek és civilek jó néhány megnyilvánulása. Aljasnak, senkiházinak kiáltják ki, azt követelik, hogy takarodjon a pályáról, iktassák ki, tüntessék el, menjen a sunyiba. Ő pedig mintha erre flegmán megvonná a vállát. Érdekli is ez őt?! Odabök legfeljebb egy szúrós megjegyzést.
Azt hiszem páncélt vont maga körül. Az állandósult irónia, a bonmot-ok csaknem futószalagon való ontása is valószínűleg az volt. Ő, aki rendszeresen, hivatásszerűen megsebzett embereket, miközben tisztában volt vele, hogy ha arra kerül a sor, állnia kell a viszont-ütéseket, igyekezett felvértezni magát. Ugyanis hiába tűnt úgy, hogy lepereg róla szinte minden, és, ha úgy akarja, mindenki, valójában, a lelke mélyén, szuper érzékeny volt. Időnként csaknem szentimentális. Ahogy például második feleségéről, Ronyecz Máriáról ír, az meghatóan gyönyörű, nyilvánvaló, hogy életre-halálra szerették egymást, mégis elváltak, aztán amikor a jeles színésznő haldoklott, újra megházasodtak, de az ünnepi vacsorát már nem tudta megenni, kórházba kellett vele száguldani. Leírja azt is, nem falból vette el, hogy leplezze identitását, tényleg szerelmes volt. Ettől némiképp meg is zavarodtak a színháziak, ha valaki köztudottan meleg, miért legyeskedik nő körül? De hatalmas szeretettel ír például egy pécsi kellékes nőről is, vagy jókora szakmai tisztelettel Rökk Marikáról, aki 79 évesen az Operettszínházban vendégszerepelve, mosta le partnereit a színpadról. Ott voltam, amikor Sándor György az estjén, váratlanul a róla szóló ügynökjelentést nyomta a nézőtéren ülő MGP kezében, és még alá is húzta, mit olvasson fel belőle. A szeme sem rebbent. Le is írja, hogy ez nem okozott neki semmi gondot. Ebből a halál izgalmas könyvből az derül ki, hogy igencsak vállalja önmagát, miközben rafináltan rejtőzködik. Nagy kritikus, ellentmondásos személyiség volt.
Szerző

Mi lesz, hogyan lesz ezután?

Publikálás dátuma
2020.04.25. 19:15
A győri Audi-gyár
Fotó: Béres Márton / Népszava
Fogynak a hónapok, ki tudja, meddig bírjuk? Meddig bírjuk a fertőzéseket, a karanténokat? És meddig bírja a magyar, főleg pedig a világ gazdasága? Hogyan indul be a járvány után? Az eddigi pályákon regenerálódik, avagy új, eltérő pályákra kényszerül?
A világ gazdaságát eddig az állandó megújulási kényszer hajtotta: a verseny, amely folytonosan újat kínáló és egyre bővülő fogyasztásból erősíti (erősítette eddig) a gazdaság világában sikereseket. Mindennek alátámasztója, hajtóereje, megvalósítója a XX. század óta folyamatosan erősödő tudományos kutatások, illetve ezek eredményei, a belőlük megvalósuló technikai haladás.

Bővülésre leállás

Első hűtőszekrényünket, egy Westinghouse licenc alapján készült gyönyörűséget, a múlt század hatvanas éveinek legelején vásároltuk és csaknem két évtizedig használtuk otthon, majd néhány évig a hétvégi házunkban. Aztán elajándékoztuk, de még ott is működött egy darabig. Energiatakarékosnak kikiáltott Hajdu mosógépünket bő másfél évtizednyi szolgálat után elajándékoztam, sokkalta modernebbre cserélve. Új gazdája mai napig, több éve használja. A példákat hosszan lehetne sorolni, másféle eszközökkel és szolgáltatásokkal is kiegészítve. Kétségtelen, hogy a régiek helyébe lépett új készülékek az elődeikhez képest lényegesen több funkciót kínálnak, szebbek, sőt okosabbak, akár a „dolgok internetéhez” ( Internet of Things- IoT) is képesek kapcsolódni, ráadásul még energiatakarékosságban is jeleskednek a régiekkel szemben. Csakhogy! A régebbi eszközök robusztusok voltak és a mai, moderneknél lényegesen hosszabb ideig tudtak szolgálni. Igaz, hogy egy mai mosógép, hűtőszekrény, a sok + jellel megtoldott A-besorolásával sokkalta kevesebb energiát fogyaszt, mint az elődje. Igen ám, az élettartama viszont lényegesen rövidebb. Általában az alkotói tipikusan mintegy tíz évre állítják be a használati élettartamot. Nem új jelenség ez a piaci versenyben. Már a múlt század húszas éveiben, amikor a villamos izzók rohamosan terjedtek a világban (mármint a világnak azon részében, ahol már létezett áramellátás), a legnagyobb gyártó vállalatok összeálltak. Szigorú egyezséget kötöttek, hogy tilos olyan izzót gyártani meg eladni, amely ezer óránál többet működik. A megállapodásban kemény szankciókat rögzítettek az ez ellen vétőkkel szemben. Néhány kisebb vállalat nem lépett be ebbe a konzorciumba – tönkre is mentek. Nagyon hasonló a helyzet a mai használati eszközeinkkel: az okostelefontól az autókig húzódik ez a sor. Mindez nagyon előnyös a modern gazdaság szempontjából, mivel állandó mozgásban, sőt lendületben tartja a piacot. Ebbe az állandó lendületbe, bővülésbe rontott be két nagyon zord, ha nem is megálljt, de legalábbis, lassulást indukáló tényező. Az egyik a klímaveszély felismerése. Már eléggé sok éve, sőt évtizede dolgoztak-dolgoznak tudósok, szakértők a bolygónkon mutatkozó jelenségek és fogalmak elemzésén, értékelésén, modellezésén, amikből kiderült, hogy veszélyesen és viszonylag nagy sebességgel emelkedik Földünk légkörének a hőmérséklete, hogy egyre szennyeződik szén-dioxiddal, szén-monoxiddal, nitrogén-vegyületekkel, meg mikrorészecskékkel. Ezek a felismerések eleinte viszonylag gyenge hatást váltottak ki, ám alig egy-két éve, napjainkra világméretű felismerésbe és tömegmozgalmakba torkolltak. Ehhez a veszélyhez járul most a koronavírus pandémia. Hatására egyszeriben, vagyis, lényegében néhány hét alatt lelassult, sőt, egyes esetekben le is állt a nagy léptékű termelés, vele együtt az ugyancsak nagy léptékű fogyasztás. Nem elszórva, itt-ott, néhány helyen, hanem szinte minden országban, mindenütt, ahol most a koronavírus uralkodik: a gazdasági versenyt diktáló világhatalomban, illetve a fejlett és a közepesen vagy alig fejlett országokban egyaránt.
Konténerek a kínai Wuhan kikötőjében
Fotó: STR / AFP

Járvány előtti trendek és új pályák

A fejlett technika által mozgatott eddigi általános és csaknem folyamatos fejlődés, hozzá a globalizáltság, a gazdaságok, a termelés összefonódottsága most visszájára fordult. Ha leáll egyik-másik helyen az anyagok, az alkatrészek, a részegységek szállítása, sőt, leáll maga a szállítás is, akkor nagyon hamar a végtermék-előállítók meg a szolgáltatások egy része is leáll. Íme, egy példa. A modern termelésben a gazdaságosság szempontjából hatalmas előrelépést jelentett a számítógépesítés és a modern kommunikáció, amelyek áldásos házasságából született például a „just-in-time” rendszer, vagyis, hogy nem kell a gyártónak vagy akár egyes szolgáltatóknak nagy készleteket felhalmozniuk, raktározni anyagból, alkatrészből, részegységekből, mert ezeket a szállítótól folyamatosan megkapták. Innen az angol elnevezés: „épp-kellő-időben”. A gazdasági-pénzügyi vezetők öröme, kedvence volt ez a módszer. Igaz, néha egy-egy természeti katasztrófa megmutatta ennek az egyébként remek eljárásnak a gyengeségét, mint például az 1995 januárjában a japán Kóbében bekövetkezett hatalmas, 7,2 intenzitású földrengés, amitől a fontos iparvidék egyszerre megbénult. Persze, nem sokáig, mert végül is ez egyszeri és lokális katasztrófa volt. Ám most, 2020 elején világméretű a katasztrófa, és egyelőre az sem látható, mikor éri el a tetőpontját, majd a lecsengését. Ma még, március végén, amikor ezeket a sorokat írom, úgy tetszik, hogy a járvány még erősen életgörbéjének emelkedő szakaszában van. Ám egyszer csak eléri csúcspontját, sőt a végét is. Az emberek majd újra közlekednek, érintkezhetnek egymással, munkahelyeikre mehetnek az eddig kényszerűen bezárkózottak, a home office helyett ismét a tényleges munkahelyeiken dolgozhatnak. Újra felkúszik a fogyasztás, termékekből és szolgáltatásokból egyaránt, sőt esetleg a járvány előttinél nagyobb mértékben, mert be kell pótolni az elmaradásokat. Beindulhatnak újra a szállítások, lesz ismét anyag-, alkatrész-részegység utánpótlás, helyreáll a közlekedés. Vajon milyen jellemzői lesznek az újra beinduló termelésnek, nemkülönben a fogyasztásnak? Folytatódik-e a hamar életük végére jutó, viszonylag hamar ki- és eldobandó eszközök, berendezések gyártása és használata, avagy újra kelendők lesznek a tartós, hosszú élettartamú dolgaink? Milyen előnyöket és milyen visszahúzó erőt rejtenek ezek a tendenciák? Mennyiben segíthetik napjaink világjárványa idején a gondolkodás és aggódás szempontjából háttérbe szorult környezet-megóvási gondolkodásnak és törekvéseknek az erősödését, és egyúttal, ennek nem is kevéssé ellentmondva, mennyire lassítják, sőt gyengítik az innovatív, bővüléssel, állandóan erős fogyasztással versenyző termelést és fogyasztást a világban? Folytatódnak a járvány előtti trendek, avagy új pályák kerülnek előtérbe? Ma még nehéz érvényes, helytálló válaszokat adni ezekre a fontos kérdésekre, hiszen még arra sincsenek megbízható előrejelzések, mikor cseng le világszerte a járvány, és vajon nem lesznek-e visszaeső szakaszai? Mindenesetre az élettartam az egyik tényező, amely várhatóan alakulni fog, akár úgy is, hogy a piaci verseny egyik fontos tényezőjévé válhat. Van ennek két fontos aspektusa is. Az egyik, hogy mi történik a lejárt életű tárggyal. A szakszerű szétbontása a kívánatos vég. Ez viszont jelentős energiaráfordítással jár, mivel el kell szállítani, szét kell bontani, a hasznosítható anyagokat lehetőleg fel kell dolgozni. Mindezek a műveletek együttesen tetemes energiamennyiséget igényelnek. Márpedig ez a szakszerű szétbontás-feldolgozás a kívánatos eset, mert így hulladékként nem szennyezi a környezetet és emellett ezáltal nagyon hasznos és fontos tényező, hogy így egyes értékes és/vagy ritka anyagok kinyerhetők. Természetesen a leselejtezett, kidobott régit újjal kell helyettesíteni. Ami öröm a családnak és öröm a piacon szereplő vállalatoknak is. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy az új készülék, eszköz gyártása jelentős anyag- és energiafelhasználással jár. Olykor és nem is ritka esetben igen tetemes mennyiségűvel. Mint például az egyre terjedő elektromos autók akkumulátorai esetében. Amelyeknek a benzin- vagy dízelmotorokhoz képest legfeljebb harmadakkora az élettartamuk, amellett az őket alkotó anyagok erősen fogyatkozók, meglehetősen ritkák a Földön és ráadásul nem is mindig stabil állapotú országokból származnak. Erős gondok ezek, hiszen bolygónk védelme erősen megkívánja a gazdálkodást, a takarékoskodást az erőforrásokkal, az energiával.
Autó lerakat egy Volvo-gyár udvarán a belgiumi Gentben
Fotó: Jonathan Raa / AFP - NurPhoto

Visszahúzódás vagy revitalizáció

Égető tehát a kérdés: végül is mi várható tehát a világ gazdaságában a járvány lecsengése után? Ingatag most minden jóslás. Számos, eddig nem ismert folyamat menetétől függenek a jövőbeli folyamatok. Közülük a legfontosabb a világjárvány időbeli lefolyása. Az érintett országokban nem csupán a gyász kiterjedtsége okozhat jelentős tényezőt a fogyasztás, az igények újraéledésében, hanem a tömeges elszegényedés is, hiszen mindegyik érintett országban nagy tömegek vesztették el tartósan hosszú időre az állásukat, munkájukat és vele együtt nemcsak keresetüket, hanem megtakarításaikat is. A járvány alatt felfüggesztett hitelek, adók, kötelezettségek majd ismét megjelennek, nyilvánvalóan megfosztva attól egyének és családok százezreit, sőt inkább millióit, hogy ismét tömeges fogyasztóként jelenjenek meg a piacon. Ez a jelenség egyes ágazatokban különösen erős hatással fog jelentkezni, mint például a turizmusban, a hozzá kapcsolódó szolgáltatásokban, és egyes építkezéseken, mivel a nagy beruházók is megsínylik a járvány okozta kieséseket, nyilván a tartós fogyasztási cikkek piacán is – a gépkocsiktól az elektronikus eszközökön át a háztartási készülékekig. Megjelenhet azonban ennek a visszahúzódási jelenségnek egy valószínű ellenpárja is: a gyógyulás és revitalizálódás lendülete. Súlyos betegségből felgyógyultaknál fordul elő, hogy az életöröm felfokozott tevékenységet, akár túlterjengő aktivitást vált ki. Meglehet, hogy hasonló tünetek jelenhetnek meg a gazdaságokban a járvány után. A termelő vállalatok ismét hozzájutnak a szükséges alapanyagokhoz, eszközökhöz, részegységekhez, tehát ismét kibocsáthatnak termékeket. És forszírozzák is az eladásokat, hogy behozzák az elmaradt bevételt, sőt, nyereséget. A kényszerből korábban elbocsátott alkalmazottak ismét dolgozhatnak és keresethez jutnak, ezáltal – a lehetőségeik arányában – újra fogyasztani, vásárolni akarnak. Nyilvánvalóan e folyamatban nagy szerepe lehet egy-egy adott ország politikai vezetésének abban, hogy mennyire támogatja az újraéledést, erősíti-e gazdasági megfontolásokkal, pénzügyi eszközökkel, avagy gátolja, visszatartja azt. Pozitív visszacsatolások, tehát gerjesztő folyamatok indulnak-e be, avagy a „legerjesztések” erősödnek. Természetesen a globális hatások is jelentős tényezőként jelentkeznek abban, merre tart a világgazdaság. Nagy részben, vagy kisebb hatással jelenik-e meg a felfutás, a visszarendezés, avagy új hatások, új igények ereje új pályákra állítja a világrendszert. Ilyen új, akár meghatározó hatás lehet magának a járványnak az emberek, az embercsoportok felfogására, világnézetére gyakorolt ereje. Például a felismerések a tartósság, az élettartam szempontjából, a pazarlás, az eldobálás minimalizálása irányában. Ez utóbbi hatások viszont negatív visszacsatolásként jelentkezhetnek, lassításokat előidézve. Várható új ipari és szolgáltatási ágazatok megjelenése, amelyeket részben a klímavédelem jelszavai, törekvései indukálnak, részben a nagy járvány tovagyűrűző hatásai. Mi lesz, mi várható tehát a beteg világ felépülése után a világgazdaságban? Ma még csak gondolkodni lehet rajta, variánsokat, lehetőségeket vizsgálva. Fel lehet készülni egyes, különböző valószínűségekkel bíró folyamatokra, de biztos forgatókönyvek aligha alakíthatók ki. Ám elénk mered a kérdés: okul-e az emberiség a koronavírus okozta nagy csapásból, átáll-e új, hasznosabb, a távlataiban kedvezőbb pályákra? Vagy éppúgy gyorsan elfelejtjük a mostani tragédiát, mint, mondjuk, az alig három évtizede hatalmas riadalmat keltett és számos áldozatot követelő kergemarha-kórt?