Érettebbek az éretteknél – Kétségek között, nehezített terepen készülnek a diákok

Publikálás dátuma
2020.04.25. 20:05

Fotó: TOBIAS SCHWARZ / AFP or licensors
A jelenlegi, de még mindig teljesen bizonytalan állapot szerint az idén érettségizőknek éppen a járvány tetőzésének időpontjában kell írásban vizsgázniuk. Azok számára, akik évek óta dolgoznak azért, hogy a továbbtanulási vágyaikat beteljesítsék, nem kérdés, hogy a legjobbat szeretnék nyújtani, még akkor is, ha közben az egészségüket kockáztatják. Kétségek között, nehezített terepen készülnek, miközben nekik most biztosan nem jut abból a sok buliból és szertartásból, ami generációk óta a középiskola utolsó hónapjait jellemzi.
„A legelején, amikor bejelentették az iskolabezárást, még jól viseltem a helyzetet, próbáltam nagyon produktívan hozzáállni, nem néztem híreket, szinte csak tanultam. De egy-két hét múlva én is elkezdtem nézni a napi sajtótájékoztatókat, figyelni a híreket, és közben egyre kevésbé bírtam a tanulásra koncentrálni, különösen, hogy nem is tudtam pontosan, mire, mikorra készülök, egyáltalán meg lesz-e tartva a vizsga” – érzékelteti Kiszely Anna, egy fővárosi gimnázium végzőse, milyen nehéz a jelenlegi körülmények között az érettségire tanulni, annak ellenére, hogy az iskolájukban kifejezetten gördülékeny volt a digitális átállás. De a tanárainak egy része még most is kételkedik abban, hogy az érettségi vizsgák valóban elkezdődnek május 4-én (vagyis a miniszterelnök számításai szerint éppen a járvány tetőzésének csúcspontján). „Én úgy készülök, hogy 4-én vizsgáznom kell, még akkor is, ha nem tartom jó döntésnek. Muszáj hozzá alkalmazkodnom” – mondja Anna, aki ugyan nem tart különösebben a vírustól, de van olyan osztálytársa, akinek a szülei a veszélyeztetett korhoz közelítenek, nem is beszélve a tanárokról. „Az azért eszembe jutott, hogy vajon mit csinálok, ha kiderül, hogy a csoportban, akikkel vizsgáztam, volt egy fertőzött. Vajon bemehetek a következő héten vizsgázni, tudva, hogy hordozó lehetek?” – tesz fel egy olyan kérdést Anna, amire biztosan nem neki, hanem a döntéshozóknak kellene megnyugtató válaszokkal szolgálniuk, még az érettségi előtt. Ő egyébként Angliába készül (minden harmadik osztálytársa nagy valószínűséggel külföldön fog továbbtanulni), a kiszemelt egyetemtől kapott is ajánlatot, már csak egy jó érettségi eredmény hiányzik. Jövőre Brexit, azaz ez az utolsó év, amikor biztosan a korábbi feltételek mellett elkezdheti a tanulmányait az angol egyetemen, vagyis egyáltalán nem volt opció, hogy egy későbbi időpontban érettségizzen. Véleményével és kétségeivel nincs egyedül Kitti, aki szintén végzős, és azt mondja, nagyon rosszul érzi magát a kialakult helyzet miatt. „Frusztrált és fáradt vagyok, motivációm már nincs is, próbálok készülni meg tanulni, de úgy érzem, semmi eredménye pedig 0–24-ben a könyvek felett ülök. Alig van időnk a nagy megmérettetésig, de még mindig nem tudják nekünk megmondani, hogy május 4-én biztosan elkezdjük-e. Nagyon nehéz így tanulni, főleg olyan tantárgyakat, amikhez rendes tanári oktatás szükséges, gondolok itt például a matematikára, angolra. Igaz, hogy próbálják a tanáraink megoldani a felkészítést, de hiányzik az a tényleges személyes kontakt.”

Egymás mellett ülni, egymásra se hederítve

„Ebben a helyzetben lebegtetni egy információt a legrosszabb dolog. Tologatják a döntést, amit aztán meghoznak, azzal a kitétellel, hogy ez még változhat. Ezt politikailag értem, nyilván az lesz a végső döntés, ami ebből a szempontból a legkevesebb kárt okozza. De tanárként ez nagy szakmai bizonytalanságot jelent, hogy hogyan lehet így felkészíteni a gyerekeket. A sportolók csúcsformáját is a döntő napjára kell időzíteni, így van ez a diá­kokkal is, de hogy csináljuk, ha nem tudjuk pontosan, mikorra?!” – mondja Diószegi Endre, a fővárosi Ady Endre Gimnázium magyar- és történelemtanára. Szerinte ilyenkor egyre intenzívebben és egyre több időt kellene együtt tölteniük a diákokkal a felkészülés érdekében, de erre semmi lehetőségük nincsen. „Az online forma nagyon sok mindenre alkalmas, nekem is volt ma öt online órám, vagyis láttam 150 gyereket a képernyőn, tudtunk órát tartani. De azokat a beszélgetéseket, amik ebben az időszakban a végzős diákokkal a szünetekben, az ebédlőben vagy jövet-menet szoktak megtörténni, nem lehet pótolni. Arról nem is beszélve, hogy az online térben sokkal kevésbé működnek az egymás közötti interakciók, mint a tanteremben, kicsit lassabban is haladunk” – ­teszi hozzá a pedagógus. Így gondolja Zsófi is, aki szintén egy budapesti gimnázium diákja. Bár először nagyon jónak tűnt a digitális távoktatás, de idővel rájött, hogy sokkal jobb iskolába járni, szocializálódni. „Az osztállyal ­a Facebookon tartjuk a kapcsolatot, de nagyon hiányoznak a személyes érintkezések, a szünetekben beszélgetés, de még az is, hogy egymás mellett üljünk és tudomást se vegyünk egymásról, hiszen azt is együtt csináltuk. Négy év alatt nagyon megszerettem az osztálytársaimat, de erre csak a hetekben döbbentem rá. Ugye, az ember akkor kezdi el értékelni azt, amije volt, amikor már nincs” – mondja Zsófi.

Nem valódi döntési helyzet

A kormány több hét hezitálás után végül úgy döntött, csak írásbeli érettségit tartanak, mert Maruzsa Zoltán oktatásért felelős államtitkár szerint ez „objektívebb, és kevesebb embert kell hozzá megmozgatni, így biztonságosabb is a jelenlegi helyzetben”. Pedig itthon is sokan érveltek amellett, hogy nem lenne szabad kockáztatni a gyerekek és családjaik egészségét és a járvány esetleges belobbanását. „Magát a döntést is számtalan szempontból lehet kritizálni, szerintem több mint 100 ezer embert nem lenne szabad kitenni annak, hogy megfertőződhetnek akár a közlekedés során, akár a diáktársaiktól, tanáraiktól vagy fordítva. Ha nekem kellett volna meghoznom ezt a döntést, én biztosan eltöröltem volna a teljes érettségit ebben az évben, és az év végi jegyeket kapták volna meg a diákok, bízva abban, hogy a tanáraik eddig is normálisan osztályozták őket. Ezt lehetett volna átszámítani a felsőoktatásba való bejutáshoz, mint ahogy ez számos országban így is lesz” – mondja Diószegi Endre. A szintén érettségire készülő Alex szerint nagyon megosztja a diákokat, hogy a szóbeliket eltörölték. Aki nem szeret így kommunikálni, annak ez nagy könnyebbség, aki viszont ott tud jobban érvényesülni, az most távolabb került a jövőbeli céljaitól. „Amikor egy hónapja bejelentették az online oktatást, nem számítottam arra, hogy ennyire nehéz lesz egyedül felkészülni. Az érettségi megtartását nem tartom rossz ötletnek, de nem értem, hova a nagy sietség, ráért volna addig, míg kicsit csillapodik a helyzet. Én testnevelésből is érettségizem és röhejes, hogy úgy akarják felmérni a testnevelésre való felkészülést, hogy milyen az elméleti tudásom. Az is fájó, hogy elmarad a szerenád, a ballagás, fáklyás ballagás, hiszen 4 évig készültünk erre a pillanatra. Minden meg volt már tervezve a családdal, barátokkal, amit most egy tollvonással áthúztak. Nagyon elkeserítő, de mit lehet tenni, el kell viselni. Nem szeretnék választani a továbbtanulás és az egészségem között, de a jelenlegi helyzetben sajnos muszáj” – mondja a fiú. A végzős diákokon normál esetben sok lelki teher van, pár pont elhullajtásán akár az is múlhat, hogy egy adott szak fizetős képzésére jutnak be, ami évek alatt többmilliós kiadást jelenthet a családoknak. Ehhez most hozzájön az is, hogy tantárgyanként egyetlen alkalommal kell csúcsformában teljesíteni. „Most nincs lehetőség a korrekcióra, úgyhogy arra kértük a gyerekeket, nagyon alaposan olvassák végig a munkájukat, hogy ne maradjon bennük helyesírási hiba, emiatt vagy a külalak miatt ne veszítsenek el pontokat” – mondja a pedagógus, aki igyekszik minél célirányosabban és pontosabban felkészíteni a végzősöket az előttük álló kihívásra a korábbi évek érettségi feladatai alapján, és abban bízik, hogy a diákjai nem veszítenek néhány pontnál többet. Ebből is jól látszik, hogy a jobb gimnáziumokban, ahol a gyerekek évek óta célirányosan a továbbtanulásra készülnek, nem volt valódi választási lehetőség, hogy részt vegyenek-e most az érettségin, akár a saját vagy a családjuk egészségét kockáztatva. „Az én végzős csoportomban ez nem is volt kérdés, ha úgy döntenek, hogy valamilyen formában érettségizni kell, akkor azt meg kell csinálni. A gyerekek nagy része az elmúlt években már felépített egy karrierutat, van, aki már tizedikben előrehozott érettségit tett az egyik idegen nyelvből, majd a következő évben egy másik tárgyból, hogy most már csak matekból, magyarból és történelemből kelljen vizsgáznia, ezt elhalasztani marhaság lenne” – mondja Diószegi Endre, aki egy 11.-es osztály osztályfőnöke, ők most azon keseregnek, hogy nem tehetnek előrehozott érettségit. A pedagógus tapasztalatai szerint a diákok nem különösebben félnek magától a vírustól, betartják a karantént, de nem néznek tévét, az online térben is azokat a tartalmakat fogyasztják, amik őket érdeklik, így nincsenek annyira kitéve a hírözönnek, mint a felnőttek, ezért a veszélyérzetük sem annyira erős. Ennek megfelelően nem is igazán azzal vannak elfoglalva, hogy esetleg veszély fenyegeti őket az érettségin, egyszerűen csak szeretnének a legjobban teljesíteni. A részt venni-nem részt venni dilemmája a pedagógusok körében viszont nagyon is létezik, és nem csak szakmai és morális érvek mentén. „A héten az érettségi elnöki és egyéb jelentkezéseimet lemondtam, ilyen nem fordult elő az elmúlt 25 évben egyszer sem. De én már abban az életkorban vagyok, amikor figyelni kell, nem akarnék hősi halott lenni” – mondja Diószegi Endre.

Nehezen pótolható élmények

Bár erről a jelenlegi helyzetben kevés szó esik, nem szabad elfelejteni, hogy kamaszként hetekig összezárva lenni a családdal nagy kihívás még azoknak is, akik egyébként éppen nem állnak harcban a szüleikkel. Sok családban most a szokásosnál is nagyobb a feszültség, egyesek most szembesülnek munkájuk elvesztésének eg­zisz­tenciá­lis következményeivel, mások egyszerűen csak rosszul viselik a bizonytalanságot. Akárhogy is, az otthoni légkör nem feltétlenül kedvez a nyugodt felkészülésnek. Ahol van rá mód, a kamaszok félrevonulnak a saját privát terükbe, szobáikba, ahonnan még normális esetben is nehéz őket előcsalogatni – ehhez a legtöbb család már hozzászokott. „A helyzet annyiban rosszabb most, hogy nem csak iskola nincsen, a délutáni programjaikat, baráti kapcsolataikat sem tudják abban a formában megélni, ahogy eddig tették. Tény, hogy nagyon sokat beszélnek egymással a virtuális térben, sok közös online játékot játszanak. De azt nem tudom pontosan, hogy ez mennyire segíti ezt a fajta egyedüllétet, magányt feloldani. Az biztos, hogy még annál is sokkal több időt töltenek a neten, mint eddig bármikor” – mondja Diószegi Endre. Úgy gondolja, a legnehezebb helyzetben azok a fiatalok vannak, akiknek már van valamilyen párkapcsolatuk, akár még nem nyilvánosan, ébredező fázisban. Nekik különösen nehéz most. Az általunk megkérdezett végzősök azt is nagyon nehezen viselik, hogy elmaradnak azok az utolsó hónapokhoz kapcsolódó szertartások és események, amelyek évtizedek óta minden generációnak kijutottak, és az érettségi mellett egyfajta felnőtté avatási rituálékként is szolgáltak. „Három évig díszítettük a végzősöknek az iskolát, hogy most nekünk ne díszítse ki senki. Egyik napról a másikra elvesztettük a lehetőséget, hogy érettségi előtt az osztály még bulizhasson egy jót közösen. Lesz ugyan online ballagás, kíváncsi vagyok, mit hoznak ki belőle – gondolkozik el Zsófi. Anna az utolsó, a héten online zajlott osztályfőnöki óra kissé szívfacsaró élményét idézi fel, és azt mondja: nem elég, hogy se bankett, se ballagás, még az érettségin sem lehet két méternél közelebb menni a két hónapja nem látott barátokhoz. (Miközben ennek a gyakorlati hasznát és értelmét teljesen érti, elfogadja.) Osztályával arra készülnek, hogy nyár végén együtt elmennek táborozni, és a bankettet is megtartják. De például a szerenád, ami hagyományosan az érettségi előtt van, és amikor a tanárok beengedik a privát szférájukba a diákokat, és beszélgetnek még egyet kötetlenül a vizsga előtt, hogy csökkenjen a feszültség, utólag is nehezen pótolható ebben a formájában. „Visszahozni ezeket az elmaradt élményeket biztosan nem lehet, de már gondolkodunk rajta, hogy miként lehet őket később valamilyen módon pótolni. A mi tantestületünk arra jutott, hogy ősz legelején mindenképpen kell csinálni egy ballagást, mert az minden diáknak jár. Megtehetnénk, hogy az érettségin mindenkinek a padjára készítjük a tarisznyáját, de az személytelen lenne” – mondja Diószegi Endre.

Karanténban, súlytalanul

Publikálás dátuma
2020.04.25. 18:00
Andrew Morgan
Fotó: NASA
A járvány kezdete óta először váltott legénységet az emberiség előretolt helyőrsége, a bolygónk körül keringő Nemzetközi Űrállomás (ISS). Rendkívüli biztonsági intézkedéseket hoztak, hogy a koronavírus ne juthasson el a világűrbe. Az asztronauták, a bezártság bajnokai az izoláció földi hétköznapjaira is megszívlelendő tanácsokkal szolgálnak.
Gyökeresen megváltozott körülmények közé tért vissza a Földre az a három űrhajós, aki az űrállomáson töltötte a világjárvány kitörésének drámai heteit. Andrew Morgan, Jessica Meir és Oleg Szkripocska fajunknak az a három kivételezett tagja, aki 400 kilométer magasságban garantáltan nem fertőződhetett koronavírussal. „Elég szürreális volt követnünk, ami odalent történt – mondta Meir a hazaindulás előtt. – Föntről a Föld ugyanolyan lenyűgöző, mint máskor, nehéz elképzelnünk azt a sok változást, ami a start óta zajlott.” A trió tavaly érkezett az űrállomásra, még a pandémia kezdete előtt, Morgan 272, Szkripocska és Meir 205 napot töltött odafenn.

Hiányzó ölelés

Az orosz parancsnokot és a két amerikai fedélzeti mérnököt hazaszállító Szojuz MSZ–15 a karagandai sztyeppén landolt múlt pénteken. Az orosz űrkutatási hivatal, a Roszkozmosz által közzétett felvételeken látszik, hogy a mentőalakulatok tagjai maszkot viselnek, miközben kisegítik az űrhajósokat a leszállóegységből, és elvégzik rajtuk az első rutinvizsgálatokat. A műveletre szigorú karanténban készültek, közvetlenül az akció előtt még egy utolsó tesztet végeztek rajtuk, hogy minimálisra csökkentsék a fertőzés kockázatát. A rendkívüli óvintézkedések részeként a súlytalanságból visszatérőknek elszigeteltségben kell maradniuk, mert a szervezetüket, immunrendszerüket amúgy is megviseli az átállás, így különösen veszélyeztetettnek számítanak. „Nehéz lesz nem megölelni a családtagjain­kat és a barátainkat hét hónapos távollét után – mondta Meir. – Azt hiszem, magányosabbnak fogjuk érezni magunkat a Földön, mint odafent. Ott lefoglaltak az izgalmas feladatok, nem éreztük az izolációt.” A hazatérők helyét két orosz és egy amerikai űrhajós, Anatolij Ivanyisin, Iván Vágner és Christopher Cassidy vette át, akik április 9-én érkeztek az ISS-re. Rájuk is nagyon vigyáztak az orosz egészségügyi hatóságok. A start előtt több mint egy hónapig voltak karanténban, folyamatos megfigyelés alatt, hogy az űrállomás vírusmentes maradjon. Azt csak a váltás sikeres lebonyolítása után jelentette a Tassz hírügynökség, hogy a Roszkozmosz három alkalmazottja is meghalt a járványban. További 42 embert teszteltek pozitívra a vállalatnál, köztük Jevgenyij Mikrin vezérigazgató-helyettest, aki az indításkor ott volt Bajkonurban.

Együtt és külön

A járvány kezdete óta gyakran fordulnak a „kozmikus elszigeteltség hőseihez”, akik hónapokat töltenek összezárva. Íme néhány „földhözragadt” tanács. Szerencsés, aki dolgozhat. A munka összetartja az embert, értelmet ad a hétköznapoknak. Ugyanakkor nem szabad átesni a ló másik oldalára: tapasztalat, hogy home office-ban hajlamosak vagyunk leragadni a képernyő előtt, egyfolytában dolgozni. Ezt elkerülendő csináljunk napirendet; az űrállomáson öt percekre osztják be az időt. Munkalehetőség híján keressünk más értelmes tevékenységet, akár olyasmit, amiben teljesen kezdők vagyunk. Tanuljunk hangszeren játszani vagy új idegen nyelvet. Mikor, ha nem most? Kulcsfontosságú, hogyan jövünk ki a többiekkel, akikkel a szűkös élettéren osztozunk. Elengedhetetlen a kommunikáció, meg kell beszélni a dolgokat. Számítsunk a konfliktusokra. A bezártságban természetes az összezördülés, jobb felkészülni rá. Érdemes rendszeres megbeszélést tartani, ahol mindenki elmondhatja, ami zavarja. Ez elősegíti a konstruktív hozzáállást vitás helyzetekben. Ne dédelgessük a sérelmeinket, ne tartsunk haragot, lépjünk tovább. Önmagunkkal is legyünk megbocsátók, ha elrontunk valamit. Tudatosítsuk, hogy egy csapat vagyunk. Ha arra figyelünk, hogyan oldhatunk meg közösen egy problémát, meglepően hatékonyak lehetünk. Lényeges a házimunka elosztása. Legyenek közös szórakozásaink, amit mindenki szeret. Az orosz űrhajósok rendszerint együtt vacsoráznak, az amerikaiak filmeket néznek. Ám szükség van egyedüllétre is – amit a többieknek tiszteletben kell tarta­niuk. Meditálhatunk, de beérhetjük a csönddel is: nem beszélünk, hozzánk sem szólnak. Az űrállomáson elengedhetetlen a testmozgás, hogy az asztronauták visszatérve kibírják a gravitációs terhelést. A napi kétórányi edzés a napirendjük szerves része, szigorúan be is tartják. Az amerikai Kjell Lindgren a földi karanténban is egykori kollégáival együtt végzi a gyakorlatokat, online kapcsolatban. Jó szolgálatot tehetnek az internetes videók is. „A testmozgás kritikus fontosságú, különösen a helyzet okozta stressz miatt. Az edzés fizikailag és lelkileg is felszabadító” – magyarázza az amerikai űrhajós-orvos. 
Andrew Morgan, Oleg Skripochka és Jessica Meir
Fotó: ANDREY SHELEPIN/GCTC / AFP

A harmadik negyed

Stressz-szintünk megállapításához egyszerű módszer ébredéskor pulzust mérni. Ha idővel szaporábban ver a szívünk, valószínűleg küszködünk a helyzettel. A magyarázat az úgynevezett cirkadiánritmus, belső biológiai óránk működése. „A melatonintól alszunk el, a stresszhormonok ébresztenek. Ha tehát a bezártság vagy más tényezők miatt már eleve több a stresszhormon, a magasabb ébredési pulzus krónikus stresszre utal.” Ilyenkor változtassunk, keressünk új megoldásokat, magyarázza Jocelyn Dunn, a HI-SEAS (Hawaii Space Exploration Analog and Simulation) munkatársa. A hawaii kísérleti központban egy jövőbeli Mars-expedíciót készítenek elő. A Mauna Loa tűzhányón, 2500 méterrel a tengerszint felett, a külvilágtól elzárva azt vizsgálják, hogyan őrizhető meg az egészség egy minden eddiginél hosszabb űrodüsszeián. Ott vették észre, hogy a résztvevők hasonló ritmusra állnak be. Hét-nyolc órát alszanak, három-négy órát töltenek szabadidős tevékenységgel, kettőt étkezéssel, másfelet testmozgással, fél órát tisztálkodással. A többi a munkáé. Lényeges e tevékenységek tudatos elkülönítése. Minden missziónak eljön a kritikus szakasza, amit a pszichológusok „a harmadik negyed jelenségének” neveznek. Általában féltávnál következik be, amikor az újdonság varázsa már elmúlt, de messze még a vége. Romlik a hangulat, több a súrlódás. A csapattagok kerülik egymást, alvási szokásaikon is igazítanak – korábban kelnek vagy később fekszenek –, hogy többet legyenek külön. Ilyenkor sokat számítanak a szolidaritás apró gesztusai. Az asztronauták rosszul viselik, ha nem térhetnek haza a tervezett időpontban. Ezért tanácsolják, lélekben mi is készüljünk hosszabb karanténra. Az űrhajósok élete felelősségteljesebb és veszélyesebb, mint az átlag karanténpolgáré, ráadásul egy percre sem ugorhatnak ki levegőzni. Több szempontból mégis előnyös a helyzetük. Ők ugyanis önszántukból vállalkoznak az elzártságra, és tudatosan készülnek rá. Mindig van munkájuk, értelmes elfoglaltságuk. Tudják, mikor térhetnek vissza a normális hétköznapokba. Végül, de nem utolsósorban, nekik ott a súlytalanság állapota, ami egybehangzó állításuk szerint megunhatatlan élmény.

Maszek erősítés

Az űrkutatás történetében először küld embert a világűrbe egy magáncég. A május 27-re tervezett starthoz Elon Musk vállalkozása, a SpaceX fejlesztette a rakétát és az űrhajót. A helyszín a floridai Kennedy Űrközpont, vagyis évtizedes kényszerszünet után újra az Egyesült Államokból indul misszió, amióta ugyanis a NASA 2011-ben nyugdíjazta űrrepülőit, az amerikaiak is orosz hordozóeszközökre voltak utalva. A Crew Dragon fedélzetéről Bob Behnken és Doug Hurley csatlakozik a Nemzetközi Űrállomás jelenleg háromfős legénységéhez.

Tunkolt kenyér a kisnyugdíjas vasárnapi ebédje

Publikálás dátuma
2020.04.19. 16:24

Fotó: Röhrig Dániel / Népszava
Nemhogy nem él jobban a nyug­díjasok kétharmada az idei 2,8 százalékos nyugdíjemelés után, de az emelést jócskán megha­ladó infláció miatt még tovább romlottak anyagi körülményeik. Magyarországon több mint 17 ezer idős ember még 28 500 forintot sem kap egy hónapban. Rajtuk az sem segít érdemben, hogy 2021 februárjában plusz egyheti pénzt kapnak majd a koronavírussal kapcsolatos válságintézkedések részeként.
A böhönyei Margit néninek 73 ezer forintot kell beosztani hónapról hónapra. Hűtőjében egy kis darab margarin, arasznyi főzőkolbász, négy tojás, zacskós tej és 15 deka baromfifelvágott árválkodik, a fagyasztórészben pedig zománcos láboskában finomfőzelék. „Eltettem szombatra a szociális ebéd felét, hogy legyen valami meleg aznapra is – magyarázza. – Vasárnap főzök egy kis pörköltet, vettem csir­ke­levescsomagot, van benne háta, püspök, nyak, láb, egy kis máj és zúza, krumplival pont jó lesz.” A nyolcvan felé járó asszony élete nagy részét a terebezdpusztai állami gazdaságban dolgozta végig, no és a háztájiban, ám a rendszerváltás után utóbbit szép lassan felszámolták. Tavaly valamivel kevesebb mint 71 ezer forintot hozott neki a postás, 2047 forinttal kap többet az idén. Csakhogy nem elég, hogy egy újabb, csonterősítő gyógyszert írt fel neki az orvos, a kenyér, a tej, a hús, a zöldség drasztikusan drágult, ráadásul bármennyire is spórolt – négy szobából csak egyet fűtve –, március elejére elfogyott a tűzifa is, így kellett még egy keveset hozatnia. „Ruhát nem vettem legalább tíz éve – szégyenkezik egy keveset –, karajt utoljára tavaly nyáron a fiam születésnapi ebédjére. Néha belefér egy kis csokoládé, keksz, ennyi a luxus, amit a mindennapi szükségletek mellett elbírok. A legjobban a zöldség és a gyümölcs hiányzik, amíg bírtam a keretet, megtermeltem mindent, most már nem megy, a boltban pedig csak almára futja, arra is hetente maximum kétszer. Persze mindig egy szemre.” Juliska néni szerencsésebb, a mesztegnyői ház kertjében még úgy is terem néhány gyümölcsfa, hogy láthatóan nem gondozzák őket. A 71 éves asszony bottal tud csak közlekedni, így esélytelen, hogy nekiálljon metszeni, pláne szüretelni. „Ami lehullik, az is áldás – mondja, miközben megmutatja a nyugdíjcsekket: 62 937 forintot kap havonta az államtól 38 évi téeszmunka után. – És ebből még úgy is elvisznek tízezret a gyógyszerek, hogy kapok közgyógyellátást. A víz, a villany ötezer, aztán ott van a tüzelő, a tévé, nagyjából a fele nyugdíj marad megélhetésre. Ha nem lenne a szociális ebéd, valószínűleg éhen halnék, vagy ha nincs szociális tűzifa, megfagynék. Tudja, mi volt az ebéd hétvégén? A hétközi zöldséges hús szaftjába tunkoltam kenyeret, meg főztem egy kis rántott levest. Üresen.” Náluk is rosszabb helyzetben vannak azok, akik nemhogy hatvan-hetvenezer, de még 28 500 forintot sem kapnak havonta, vagyis nem érik el az öregségi nyugdíjminimumot. Korózs Lajos, a parlament népjóléti bizottságának szocialista elnöke szerint Magyarországon 17 771 ilyen ember él: nekik legfeljebb havonta 798 forintnyi pluszt hozott az idén januári 2,8 százalékos nyugdíjemelés, s ők vannak a leginkább kiszolgáltatott helyzetben. Zömüknek azért ilyen alacsony a nyugdíja, mert nem volt elegendő szolgálati idejük: háztartásbeliként otthon voltak, gyerekeket neveltek vagy a téeszben dolgozó férjük mellett kisegítő családtagi státuszban voltak. Az egri Verőszalán, ami a város egyik szegényebb részének számít, több ilyen idős asszony is él: egyikükkel, Eta nénivel beszélgetve kiderült, csak úgy tudja túlélni a mindennapokat, hogy a gyerekei havonta támogatják, illetve több mint hetvenévesen még ma is napszámba jár, szőlőt metsz, szüretel, s abból egészíti ki ezt a nagyon csekély összeget. Alig vannak jobb helyzetben a hajdani téeszalkalmazottak, akik a bérük egy részét természetben, vagyis búzában, kukoricában kapták meg, így a fizetésük még akkori mértékkel mérve is nagyon alacsony volt: az ő nyugdíjuk alig haladja meg az öregségi minimumot.
„Havonta átlagosan 3600 forintot vesz ki az infláció a nyugdíjasok zsebéből – állította lapunknak Stikel János, a Nyugdíjasok Szervezeteinek Somogy Megyei Szövetsége ­(NySzSMSz) elnöke. – A teljes nyugdíjas-társadalomra vonatkozó adatok ugyan ennél szebb képet mutatnak, csakhogy a szépkorúak 72 százaléka az átlagnyugdíjnál alacsonyabb ellátást kap.” A hivatalos nyugdíjátlag az idén valamivel több mint 135 ezer forint, ami azt jelenti, hogy a nyugdíjemelés-számítás változása, azaz 2012 óta – ekkor törölte el a kormány a svájci indexálást –, vagyis hét év alatt nagyjából 23 ezer forinttal nőtt az átlagnyugdíj. Az azt megelőző hét évben 45 ezerrel. Még nagyobb a különbség százalékosan, hiszen az elmúlt hét esztendőben 20, míg az azt megelőző hétben 65 percenttel nőtt az átlagnyugdíj. „A kormány jelenleg az infláció mértékével növeli a nyugdíjakat, korábban a svájci indexálás azt jelentette, hogy az infláció mellett a nettó bérek változásának aránya is beleépült a nyugdíjemelésbe – magyarázta Stikel János. – Szeretnénk, ha utóbbira állna vissza a kormány, s a nyugdíjasok megkapnák a béremelkedés mértékének 50-60 százalékát is. Mert így csak folyamatosan nyílik az olló az aktívak és a nyugdíjasok között.” Stikel János kiemelte: ráadásul minél alacsonyabb valakinek a nyugdíja, annál rosszabbul jár a mostani rendszerrel, hiszen egy kisebb összegnél kisebb a százalékos emelés is. A nyugdíjemelés-számítás 2012-es megváltoztatása óta a hazai nyugdíjasok kétharmada nyugdíjának reálértéke folyamatosan csökken. A legrosszabb helyzetben az észak-magyarországi és a dél-dunántúli szépkorúak vannak: Somogyban az átlagnyugdíj 10 százalékkal alacsonyabb az országosnál, a nyugdíjasok 72 százaléka az átlagnál alacsonyabb, kétharmaduk 60–100 ezer forint közötti járandóságot kap.

Budapesten jobb nyugdíjasnak lenni, mint vidéken

A KSH adatai szerint tavaly Magyarországon minden ötödik ember öregségi nyugdíjas volt, arányuk Budapesten volt a legmagasabb, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében pedig a legalacsonyabb. Az öregségi nyugdíj átlagos összege jelentős területi különbségeket mutatott. A budapesti átlag 161 ezer forint az országos átlagot 26 ezer forinttal, a Bács-Kiskun megyei legalacsonyabb értéket pedig 41 ezer forinttal haladta meg. Az országos átlagnál magasabb összegű ellátást Budapesten kívül csak Pest megyében, valamint Közép-Dunántúlon – Komárom-Esztergom és Fejér megyében – folyósítottak. Az Alföldön, Bács-Kiskun, Békés és Szabolcs-Szatmár megyében viszont nem érte el a 121 ezer forintot sem a havi átlagos összeg. A 100 ezer forintnál kisebb összegű nyugdíjban részesülők aránya is ezekben a megyékben volt a legmagasabb, 37–39 százalék, míg Budapesten ez az arány 18 százalék alatt maradt. A budapesti öregségi nyugdíjasok 17 százalékának 220 ezer forint feletti öregségi nyugdíja volt, szemben Békés megyével, ahol az ellátottak mindössze 4 százaléka rendelkezett ilyen összegű járandósággal.