„A legelején, amikor bejelentették az iskolabezárást, még jól viseltem a helyzetet, próbáltam nagyon produktívan hozzáállni, nem néztem híreket, szinte csak tanultam. De egy-két hét múlva én is elkezdtem nézni a napi sajtótájékoztatókat, figyelni a híreket, és közben egyre kevésbé bírtam a tanulásra koncentrálni, különösen, hogy nem is tudtam pontosan, mire, mikorra készülök, egyáltalán meg lesz-e tartva a vizsga” – érzékelteti Kiszely Anna, egy fővárosi gimnázium végzőse, milyen nehéz a jelenlegi körülmények között az érettségire tanulni, annak ellenére, hogy az iskolájukban kifejezetten gördülékeny volt a digitális átállás. De a tanárainak egy része még most is kételkedik abban, hogy az érettségi vizsgák valóban elkezdődnek május 4-én (vagyis a miniszterelnök számításai szerint éppen a járvány tetőzésének csúcspontján). „Én úgy készülök, hogy 4-én vizsgáznom kell, még akkor is, ha nem tartom jó döntésnek. Muszáj hozzá alkalmazkodnom” – mondja Anna, aki ugyan nem tart különösebben a vírustól, de van olyan osztálytársa, akinek a szülei a veszélyeztetett korhoz közelítenek, nem is beszélve a tanárokról. „Az azért eszembe jutott, hogy vajon mit csinálok, ha kiderül, hogy a csoportban, akikkel vizsgáztam, volt egy fertőzött. Vajon bemehetek a következő héten vizsgázni, tudva, hogy hordozó lehetek?” – tesz fel egy olyan kérdést Anna, amire biztosan nem neki, hanem a döntéshozóknak kellene megnyugtató válaszokkal szolgálniuk, még az érettségi előtt. Ő egyébként Angliába készül (minden harmadik osztálytársa nagy valószínűséggel külföldön fog továbbtanulni), a kiszemelt egyetemtől kapott is ajánlatot, már csak egy jó érettségi eredmény hiányzik. Jövőre Brexit, azaz ez az utolsó év, amikor biztosan a korábbi feltételek mellett elkezdheti a tanulmányait az angol egyetemen, vagyis egyáltalán nem volt opció, hogy egy későbbi időpontban érettségizzen.
Véleményével és kétségeivel nincs egyedül Kitti, aki szintén végzős, és azt mondja, nagyon rosszul érzi magát a kialakult helyzet miatt. „Frusztrált és fáradt vagyok, motivációm már nincs is, próbálok készülni meg tanulni, de úgy érzem, semmi eredménye pedig 0–24-ben a könyvek felett ülök. Alig van időnk a nagy megmérettetésig, de még mindig nem tudják nekünk megmondani, hogy május 4-én biztosan elkezdjük-e. Nagyon nehéz így tanulni, főleg olyan tantárgyakat, amikhez rendes tanári oktatás szükséges, gondolok itt például a matematikára, angolra. Igaz, hogy próbálják a tanáraink megoldani a felkészítést, de hiányzik az a tényleges személyes kontakt.”
Egymás mellett ülni, egymásra se hederítve
„Ebben a helyzetben lebegtetni egy információt a legrosszabb dolog. Tologatják a döntést, amit aztán meghoznak, azzal a kitétellel, hogy ez még változhat. Ezt politikailag értem, nyilván az lesz a végső döntés, ami ebből a szempontból a legkevesebb kárt okozza. De tanárként ez nagy szakmai bizonytalanságot jelent, hogy hogyan lehet így felkészíteni a gyerekeket. A sportolók csúcsformáját is a döntő napjára kell időzíteni, így van ez a diákokkal is, de hogy csináljuk, ha nem tudjuk pontosan, mikorra?!” – mondja Diószegi Endre, a fővárosi Ady Endre Gimnázium magyar- és történelemtanára. Szerinte ilyenkor egyre intenzívebben és egyre több időt kellene együtt tölteniük a diákokkal a felkészülés érdekében, de erre semmi lehetőségük nincsen. „Az online forma nagyon sok mindenre alkalmas, nekem is volt ma öt online órám, vagyis láttam 150 gyereket a képernyőn, tudtunk órát tartani. De azokat a beszélgetéseket, amik ebben az időszakban a végzős diákokkal a szünetekben, az ebédlőben vagy jövet-menet szoktak megtörténni, nem lehet pótolni. Arról nem is beszélve, hogy az online térben sokkal kevésbé működnek az egymás közötti interakciók, mint a tanteremben, kicsit lassabban is haladunk” – teszi hozzá a pedagógus.
Így gondolja Zsófi is, aki szintén egy budapesti gimnázium diákja. Bár először nagyon jónak tűnt a digitális távoktatás, de idővel rájött, hogy sokkal jobb iskolába járni, szocializálódni. „Az osztállyal a Facebookon tartjuk a kapcsolatot, de nagyon hiányoznak a személyes érintkezések, a szünetekben beszélgetés, de még az is, hogy egymás mellett üljünk és tudomást se vegyünk egymásról, hiszen azt is együtt csináltuk. Négy év alatt nagyon megszerettem az osztálytársaimat, de erre csak a hetekben döbbentem rá. Ugye, az ember akkor kezdi el értékelni azt, amije volt, amikor már nincs” – mondja Zsófi.
Nem valódi döntési helyzet
A kormány több hét hezitálás után végül úgy döntött, csak írásbeli érettségit tartanak, mert Maruzsa Zoltán oktatásért felelős államtitkár szerint ez „objektívebb, és kevesebb embert kell hozzá megmozgatni, így biztonságosabb is a jelenlegi helyzetben”. Pedig itthon is sokan érveltek amellett, hogy nem lenne szabad kockáztatni a gyerekek és családjaik egészségét és a járvány esetleges belobbanását. „Magát a döntést is számtalan szempontból lehet kritizálni, szerintem több mint 100 ezer embert nem lenne szabad kitenni annak, hogy megfertőződhetnek akár a közlekedés során, akár a diáktársaiktól, tanáraiktól vagy fordítva. Ha nekem kellett volna meghoznom ezt a döntést, én biztosan eltöröltem volna a teljes érettségit ebben az évben, és az év végi jegyeket kapták volna meg a diákok, bízva abban, hogy a tanáraik eddig is normálisan osztályozták őket. Ezt lehetett volna átszámítani a felsőoktatásba való bejutáshoz, mint ahogy ez számos országban így is lesz” – mondja Diószegi Endre.
A szintén érettségire készülő Alex szerint nagyon megosztja a diákokat, hogy a szóbeliket eltörölték. Aki nem szeret így kommunikálni, annak ez nagy könnyebbség, aki viszont ott tud jobban érvényesülni, az most távolabb került a jövőbeli céljaitól. „Amikor egy hónapja bejelentették az online oktatást, nem számítottam arra, hogy ennyire nehéz lesz egyedül felkészülni. Az érettségi megtartását nem tartom rossz ötletnek, de nem értem, hova a nagy sietség, ráért volna addig, míg kicsit csillapodik a helyzet. Én testnevelésből is érettségizem és röhejes, hogy úgy akarják felmérni a testnevelésre való felkészülést, hogy milyen az elméleti tudásom. Az is fájó, hogy elmarad a szerenád, a ballagás, fáklyás ballagás, hiszen 4 évig készültünk erre a pillanatra. Minden meg volt már tervezve a családdal, barátokkal, amit most egy tollvonással áthúztak. Nagyon elkeserítő, de mit lehet tenni, el kell viselni. Nem szeretnék választani a továbbtanulás és az egészségem között, de a jelenlegi helyzetben sajnos muszáj” – mondja a fiú.
A végzős diákokon normál esetben sok lelki teher van, pár pont elhullajtásán akár az is múlhat, hogy egy adott szak fizetős képzésére jutnak be, ami évek alatt többmilliós kiadást jelenthet a családoknak. Ehhez most hozzájön az is, hogy tantárgyanként egyetlen alkalommal kell csúcsformában teljesíteni. „Most nincs lehetőség a korrekcióra, úgyhogy arra kértük a gyerekeket, nagyon alaposan olvassák végig a munkájukat, hogy ne maradjon bennük helyesírási hiba, emiatt vagy a külalak miatt ne veszítsenek el pontokat” – mondja a pedagógus, aki igyekszik minél célirányosabban és pontosabban felkészíteni a végzősöket az előttük álló kihívásra a korábbi évek érettségi feladatai alapján, és abban bízik, hogy a diákjai nem veszítenek néhány pontnál többet. Ebből is jól látszik, hogy a jobb gimnáziumokban, ahol a gyerekek évek óta célirányosan a továbbtanulásra készülnek, nem volt valódi választási lehetőség, hogy részt vegyenek-e most az érettségin, akár a saját vagy a családjuk egészségét kockáztatva.
„Az én végzős csoportomban ez nem is volt kérdés, ha úgy döntenek, hogy valamilyen formában érettségizni kell, akkor azt meg kell csinálni. A gyerekek nagy része az elmúlt években már felépített egy karrierutat, van, aki már tizedikben előrehozott érettségit tett az egyik idegen nyelvből, majd a következő évben egy másik tárgyból, hogy most már csak matekból, magyarból és történelemből kelljen vizsgáznia, ezt elhalasztani marhaság lenne” – mondja Diószegi Endre, aki egy 11.-es osztály osztályfőnöke, ők most azon keseregnek, hogy nem tehetnek előrehozott érettségit.
A pedagógus tapasztalatai szerint a diákok nem különösebben félnek magától a vírustól, betartják a karantént, de nem néznek tévét, az online térben is azokat a tartalmakat fogyasztják, amik őket érdeklik, így nincsenek annyira kitéve a hírözönnek, mint a felnőttek, ezért a veszélyérzetük sem annyira erős. Ennek megfelelően nem is igazán azzal vannak elfoglalva, hogy esetleg veszély fenyegeti őket az érettségin, egyszerűen csak szeretnének a legjobban teljesíteni. A részt venni-nem részt venni dilemmája a pedagógusok körében viszont nagyon is létezik, és nem csak szakmai és morális érvek mentén. „A héten az érettségi elnöki és egyéb jelentkezéseimet lemondtam, ilyen nem fordult elő az elmúlt 25 évben egyszer sem. De én már abban az életkorban vagyok, amikor figyelni kell, nem akarnék hősi halott lenni” – mondja Diószegi Endre.
Nehezen pótolható élmények
Bár erről a jelenlegi helyzetben kevés szó esik, nem szabad elfelejteni, hogy kamaszként hetekig összezárva lenni a családdal nagy kihívás még azoknak is, akik egyébként éppen nem állnak harcban a szüleikkel. Sok családban most a szokásosnál is nagyobb a feszültség, egyesek most szembesülnek munkájuk elvesztésének egzisztenciális következményeivel, mások egyszerűen csak rosszul viselik a bizonytalanságot. Akárhogy is, az otthoni légkör nem feltétlenül kedvez a nyugodt felkészülésnek. Ahol van rá mód, a kamaszok félrevonulnak a saját privát terükbe, szobáikba, ahonnan még normális esetben is nehéz őket előcsalogatni – ehhez a legtöbb család már hozzászokott. „A helyzet annyiban rosszabb most, hogy nem csak iskola nincsen, a délutáni programjaikat, baráti kapcsolataikat sem tudják abban a formában megélni, ahogy eddig tették. Tény, hogy nagyon sokat beszélnek egymással a virtuális térben, sok közös online játékot játszanak. De azt nem tudom pontosan, hogy ez mennyire segíti ezt a fajta egyedüllétet, magányt feloldani. Az biztos, hogy még annál is sokkal több időt töltenek a neten, mint eddig bármikor” – mondja Diószegi Endre. Úgy gondolja, a legnehezebb helyzetben azok a fiatalok vannak, akiknek már van valamilyen párkapcsolatuk, akár még nem nyilvánosan, ébredező fázisban. Nekik különösen nehéz most.
Az általunk megkérdezett végzősök azt is nagyon nehezen viselik, hogy elmaradnak azok az utolsó hónapokhoz kapcsolódó szertartások és események, amelyek évtizedek óta minden generációnak kijutottak, és az érettségi mellett egyfajta felnőtté avatási rituálékként is szolgáltak. „Három évig díszítettük a végzősöknek az iskolát, hogy most nekünk ne díszítse ki senki. Egyik napról a másikra elvesztettük a lehetőséget, hogy érettségi előtt az osztály még bulizhasson egy jót közösen. Lesz ugyan online ballagás, kíváncsi vagyok, mit hoznak ki belőle – gondolkozik el Zsófi. Anna az utolsó, a héten online zajlott osztályfőnöki óra kissé szívfacsaró élményét idézi fel, és azt mondja: nem elég, hogy se bankett, se ballagás, még az érettségin sem lehet két méternél közelebb menni a két hónapja nem látott barátokhoz. (Miközben ennek a gyakorlati hasznát és értelmét teljesen érti, elfogadja.) Osztályával arra készülnek, hogy nyár végén együtt elmennek táborozni, és a bankettet is megtartják. De például a szerenád, ami hagyományosan az érettségi előtt van, és amikor a tanárok beengedik a privát szférájukba a diákokat, és beszélgetnek még egyet kötetlenül a vizsga előtt, hogy csökkenjen a feszültség, utólag is nehezen pótolható ebben a formájában.
„Visszahozni ezeket az elmaradt élményeket biztosan nem lehet, de már gondolkodunk rajta, hogy miként lehet őket később valamilyen módon pótolni. A mi tantestületünk arra jutott, hogy ősz legelején mindenképpen kell csinálni egy ballagást, mert az minden diáknak jár. Megtehetnénk, hogy az érettségin mindenkinek a padjára készítjük a tarisznyáját, de az személytelen lenne” – mondja Diószegi Endre.
