Annak ellenére, hogy a tesztelés alapvető fontosságú a járvány megfékezésében, egyes országok többet, mások kevesebbet tesztelnek. Ennek több oka lehet: a betegség időbeni lezajlása, a logisztikai lehetőségek, a minták begyűjtése, a teszteléshez szükséges eszközök megszerzése, a szükséges szakértelem, mind-mind eltérők országonként. Azok viszont, amelyek leggyorsabban léptek az elégséges számú tesztek elvégzésében, mint például Dél-Korea, a legnagyobb sikereket érték el a vírus elleni védekezésben – írja a BBC. Olaszországban például későn kezdtek el tesztelni, és bár egy idő után sokkal több tesztet végeztek, mint Dél-Koreában, a járvány jóval több áldozatot követelt.
A teszt azonban önmagában nem állítja meg a járványt, kérdés például, hogy mennyire megbízható olyanok esetében, akik nem mutatnak tüneteket. És az is látszik, hogy a legnagyobb eredményeket a járvány megfékezésében azokban az országokban érték el, ahol kontaktvizsgálatot és fertőzésszám-vizsgálatot is végeztek.
Két fajta teszt létezik, az egyik a PCR típusú, amely magukat a vírusokat keresi a szervezetben, örökítő anyaguk után kutatva. Ez váladékmintavétellel kezdődik, ami egy hosszú vékony pálcikával történik, ami az orron betolva elér a torok és a lágy szájpadlás találkozásáig. A pálca végén nem pamut vatta van, hanem műanyagból készült, mert a pamut nem megfelelő a célra. A korlátozások következtében azonban még ennek a műanyag kenetvevő vattának az előállítása is problémákat okoz, Olaszországban külön kormányengedély kellett ahhoz, hogy a gyártó cég működhessen, miközben az anyag értéke a hiány következtében tízszeresére emelkedett. A mintát speciálisan beöltözött technikusoknak kell levenniük, megfelelő dobozokba tenniük, amelyek nem engedik kiszökni a vírust. A folyamat tehát veszélyes, rendkívüli figyelem kell ahhoz, hogy egyetlen cseppecske, amely vírusok millióit tartalmazhatja, se kerüljön rossz helyre megfertőzve más mintákat, vagy magukat a technikusokat, orvosokat. „Egyetlen tüsszentés mindent tönkretehet” – mondja Kimberle Chapin, a Brown Egyetem laboratóriumának professzora. A tesztelési folyamat első lépése tehát a megfelelő alapanyag, a váladék megszerzése, illetve a vírus kinyerése abból.
A másik módszer a szerológiai teszt. Ez esetben a vérben az antitesteket vizsgálják, azokat a fehérjéket, amelyeket az immunrendszer azért bocsájtott ki, hogy elpusztítsák a vírusokat. Az a fontos, hogy speciálisan azt az antitestet találják meg, ami a SARS-CoV-19 ellen jelent meg, ne más koronavírus, például a közönséges megfázást okozó ellen. Probléma lehet még, hogy nem minden gyógyult betegben jelenik meg ilyen antitest. Ezen kívül nincs is még megbízható antitest alapú teszt, nemrégiben az Egyesült Királyság például 3,5 millió ilyet vásárolt, és a teljes szállítmányról kiderült, használhatatlan.
A Financial Times cikke szerint az Oxfordi Nemzeti Covid-tesztelés Tudományos Tanácsadó Intézet a brit kormány által számításba vett kilenc, kereskedelmi forgalomban kapható antitest tesztet – ilyen típusúak egyébként az otthoni használatra árult terhességi tesztek is – vizsgált meg, és egyik sem érte el a kívánatos pontosságot. Scott Becker, az USA Országos Egészségügyi Laboratóriumok igazgatója szerint több mint 90 antitest teszt kapható a piacon, amelyeknek „őszintén szólva kétséges a minősége”. Egy dél-Koreai cég azonban azt állítja, hogy míg a kínai gyártmányú tesztek valóban csak 30-50 százalékos pontosságúak, az övéké a 95 százalékot is eléri. Mindezzel együtt is nagy, reprezentatív csoportok, hónapokig, évekig tartó vizsgálata szükséges annak kiderítéséhez, a népesség milyen aránya fertőződött meg, és szerezte meg az immunitást: ez szolgáltathat információkat a vakcina fejlesztésekhez, a járványmodellezéshez, és a közegészségügyi politika kialakításához, mert ilyen vizsgálatokból derülhet ki, milyen erős és mennyi ideig tart a COVID-19 elleni immunitás.
