A miniszter nem lép félre

Nem vagyok szakember, így aztán túlzott merészség lenne a részemről, ha ítéletet mondanék Kásler Miklós intézkedései felett. Ahhoz azonban nem kell orvosi végzettség, hogy megértsem, miket nyilatkozik, hogyan mozog ebben a veszélyhelyzetben, s hogy milyen karakter rajzolódik ki olyan körülmények között, amikor neki kellene főszereplővé válnia. És ő, bizonyos értelemben, azzá is vált; főként azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy el-eltünedezik, legfeljebb időnkénti határozataival és nehezen értelmezhető nyilatkozataival kelti fel a figyelmet.

Az viszonylag hamar, még „békeidőben” kiderült az egykori orvos-igazgatóról, hogy miniszterként fura dolgokra képes, vagy ahogy mondani szokták: nem ő a legélesebb kés Orbán kormányában. De oda, mostanság, nem is az éles késeket keresik, sokkal fontosabb szempont a feltétlen lojalitás, ami Káslernél gyorsan megjelent a Tízparancsolat emlegetésében. Ekkor azonban még hihettük azt, hogy a megfelelni vágyás maximum az olyan megszólalásokra terjed ki, amelyek bemutatják a miniszterelnökhöz való hűségét, de a szakmáját nem fogják áthatni.

De ebben is tévedtünk. Amit már önmagában igazolni látszott a puszta tény, hogy az egészségügyért is felelős miniszter hagyta magát a háttérbe szorítani: Orbán Viktor még csak arra sem tartotta őt alkalmasnak, hogy a kórházi portyázásaira – fürkészéseire – elkísérje őt. Arra viszont igen, hogy levélben adjon ki lehetetlen utasítást, jelesül a kórházi ágyak hatvan százalékának rapid kiüresítését. Minden további nélkül a nevét adta ehhez az embertelen, mondhatni aljas döntéshez. (Mielőtt azzal vádolnának, hogy lám, mégiscsak szakmai kérdésekbe szólok bele, ez a lépés semmiképp nem nevezhető annak.) Neki, ha erre utasították, ellen kellett volna állnia, ha kell, akár a miniszteri poszt feladása árán is. Ő azonban nem ezt tette: továbbra is elbújt a nyilvánosság elől, csak amikor már kötelező volt bemennie a Parlamentbe, akkor állt a képviselők rendelkezésére. Egy kérdés megválaszolásának erejéig, hogy aztán sietve el is tűnjön újra.

Két napja újra felbukkant a hírekben: a kórházi vezetőkkel folytatott konferenciabeszélgetésen hallatta a hangját, ismét a százszázalékos lojalitás, valamint a kármentés jegyében. Azt közölte ugyanis az intézmények vezetőivel – szokás szerint a magyar kormány járványügyi fantasztikus teljesítményét méltatva –, hogy az a levél, amely 60 százalékos ágykiürítést követelt meg tőlük, valójában mindössze két százalékot jelentett. Mondta ezt azoknak az embereknek, akik pontosan tudják, hogy mi az igazság, és akiknek kötelező hallgatást írt elő a kormány.

Nincsenek részletes információim arról, hogy megszólalt-e, tett-e ellenvetést akár egyetlen igazgató ezen a videokonferencián. El tudom képzelni, hogy nem: a két kirúgott igazgató esete eléggé figyelmeztető, jobb nem szólni. Mert szakmai védelmet a miniszterüktől úgysem fognak kapni. Hiszen mit is várhatnának egy olyan orvostól, aki már a saját esküjére sem emlékszik. Ez a miniszter önmagától biztos, hogy nem lép félre.