GDP;Varga Mihály;

2020-04-25 10:31:08

Varga: Nagyobb lehet a magyar gazdaság visszaesése az eddig jelzettnél

A miniszter közölte: pár napon belül felülvizsgálják az idei GDP-re, illetve deficitre vonatkozó előrejelzést.

Varga Mihály úgy nyilatkozott a Reuters hírügynökségnek, hogy a magyar gazdaság visszaesése várhatóan nagyobb lesz az eddig jelzett 3 százaléknál, és a 3 százalékos költségvetési hiánycél sincs kőbe vésve. A miniszter azt közölte, hogy pár napon belül felülvizsgálják az idei GDP-re, illetve deficitre vonatkozó előrejelzést, mivel a járvány a gondoltnál súlyosabb gazdasági következményekkel jár. A 3 százalékos recesszió előrevetítéséhez még a múlt havi adatok szolgáltatták az alapot, és akkor még azt remélték, hogy a 2. negyedévben megindulhat a kilábalás. Most már azonban rosszabbak a kilátások.

A készpénz automaták forgalma alapján, ami a korábbinak csupán a fele, Varga arra számít, hogy jóval kisebbek lesznek az adóbevételek. A turizmus pedig nem fog hasznot hozni az idén. De a legnagyobb kérdés, hogy miként képes ismét lendületbe jönni a kivitel, hiszen szállítási nehézségek vannak, a határokat több helyütt lezárták. A Reuters körkérdésére a héten elemzők azt jelezték vissza, hogy a büdzsé 4,5 százalékos hiányára számítanak. A miniszter ezt elfogadhatónak is tartaná, ha elhúzódik a gazdaság megélénkülése. Egyúttal elárulta, hogy Kína 20 évre 1,855 milliárd dolláros kölcsönt ad a Belgrád-Budapest vasútvonal korszerűsítésére, 2,5 százalékos kamattal. De vissza lehet fizetni előbb is.