Ne feledje, hétfőtől már csak eltakart arccal vásárolhat és utazhat Budapesten

Publikálás dátuma
2020.04.26. 11:22

Fotó: Erdős Dénes / Népszava
A fővárosi rendelet értelmében a BKK járatairól - egy hetes türelmi idő után -, le kell szállnia annak, aki nem takarja el az arcát.
Április 27-től csak maszkban, vagy egy kendővel, sállal az arcunkat eltakarva lehet használni a fővárosi közösségi közlekedési járatokat – emlékeztet közleményében a BKK. A szigorításról a fővárosi operatív törzs döntött, hogy ezzel is visszaszorítható legyen a Budapesten nagyobb léptékben terjedő koronavírus-járvány – a betegség ugyanis két hétig is lappanghat bármilyen tünet nélkül, és ezalatt a hordozók bárkit megfertőzhetnek. A maszk viselése nem csak a tömegközlekedésben, de a üzletekben, sőt, taxizás közben is kötelező lesz, ahogy erre korábban Karácsony Gergely főpolgármester is figyelmeztetett. Az intézkedés a 6 éven aluli utasokon kívül nem vonatkozik például azokra a járművezetőkre sem a közösségi közlekedésben, akik meg tudják tartani az utasoktól való legalább kétméteres távolságot, illetve akiket a kilégzéssel távozó cseppek felfogására alkalmas eszköz választ el az utasoktól. A rendelkezés szerint a BKK járatairól - egy hetes türelmi idő után -, le kell szállnia annak, aki nem takarja el az arcát. A BKK ugyanakkor nem csak előírja védekezést, de segíti is azt: a BKK munkatársai – a társaság szerint önkéntes munkában – 60 ezer mosható, vasalható egészségügyi textilmaszkot osztanak ki ingyenesen tíz kiemelt fővárosi csomópontban:  
  • a Batthyány téren a metróbejáratnál,
  • a Deák Ferenc téren az M3-as metró bejáratánál,
  • Kelenföld vasútállomásnál az Őrmezői oldalon, a metró mozgólépcsője előtt,
  • a Keleti pályaudvarnál a 7-es busz belváros irányú megállója mellett,
  • Kőbánya-Kispestnél a buszvégállomáson a metrópótló peronjánál,
  • a Nagyvárad téren a metróbejáratnál,
  • Nyugati pályaudvarnál a 4-es és a 6-os villamos Nagykörút felőli metróbejáratánál,
  • az Örs vezér terén a metróbejáratnál,
  • a Széll Kálmán téren a metróbejáratnál és
  • Újpest Központban a metróbejáratnál.
A kezdeményezéshez a Magyar Református Szeretetszolgálat is csatlakozott, és első körben 5 ezer, majd később további 25 ezer maszkot adnak térítésmentesen a közösségi közlekedést használóknak. A védőfelszereléseket reggel hét órától osztják ki, minden helyszínen 1000-1000 darab maszk áll rendelkezésre, így előfordulhat, hogy azok a kiemelt érdeklődés miatt egyes csomópontokban gyorsan elfogynak.
Szerző
Témák
maszk Budapest BKK
Frissítve: 2020.04.26. 11:41

Meghalt 10 beteg, 2500-ra nőtt az igazolt fertőzöttek száma Magyarországon

Publikálás dátuma
2020.04.26. 07:56
A Szent Imre Egyetemi Oktatókórház COVID részlege
Fotó: Kovács Tamás / MTI
927 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 56-an vannak lélegeztetőgépen.
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 2500 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 10 krónikus beteg - közölte vasárnap reggel a kormányzati tájékoztató központ. Ezzel 272 főre emelkedett az elhunytak száma, 485-en pedig már gyógyultan távoztak a kórházból. 927 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 56-an vannak lélegeztetőgépen. A betegek számának növekedése miatt a kórházak országszerte növelik ágykapacitásaikat készülve a tömeges megbetegedések fázisára - írják. 
A koronavirus.gov.hu adatai szerint jelenleg 9589-en vannak hatósági házi karanténban. A mintavételek száma 63 505. Kiemelték: a csoportos megbetegedések szakaszában vagyunk, amikor közösségben, személyes érintkezések útján terjed a fertőzés. Magyarországon is már bárhol és bárkiben jelen lehet a vírus. Az azonosított koronavírus-fertőzötteknél jóval több a tényleges vírushordozó, aki fertőzhet. A tömeges fertőzés lassításához nagyon fontos, hogy az idősek, a diákok, a külföldről hazatérők, és aki teheti, maradjon otthon, továbbá mindenki tartsa be az ajánlásokat és a kijárási korlátozásokat. Különösen a budapestieket kérik, hogy tartsák be a korlátozásokat, mert a fővárosban van a legtöbb fertőzött - tették hozzá.
Az oldal térképe alapján továbbra is Budapesten (1274 ember) és Pest megyében (350) van a legtöbb fertőzött. Ezt követi Fejér megye (251), Győr-Moson-Sopron megye (75), Komárom-Esztergom megye (72), Csongrád megye (63) és Borsod-Abaúj-Zemplén (62). Békés megyében van a legkevesebb (13) fertőzött Magyarországon.
Szerző

Szombat estig országszerte 140 viharkárhoz riasztották a katasztrófavédelmet

Publikálás dátuma
2020.04.25. 20:54
A viharos szélben kidőlt fa akadályozza a forgalmat a 4-es számú főúton, Nyírpazony és Nyírtura között 2020. április 25-én
Fotó: Balázs Attila / MTI
A legtöbb bejelentés Szabolcs-Szatmár-Bereg, Komárom-Esztergom és Pest megyéből, valamint a fővárosból érkezett 19 óráig.
Országszerte szombat estig 140 esethez riasztották a katasztrófavédelem egységeit a viharos erejű széllökések miatt – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője az MTI-vel. Dóka Imre elmondta: este hét óráig a legtöbb bejelentés Szabolcs-Szatmár-Bereg, Komárom-Esztergom és Pest megyéből, valamint a fővárosból érkezett, de Heves és Hajdú-Bihar megyében is okozott károkat a vihar. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében jellemzően fakidőlésekhez és épületkárokhoz riasztották a tűzoltókat, főként Mátyus, Jármi, Kemecse, Nyírbogdány és Újfehértó környékére. A megyében 46 lakóház tetőszerkezetét rongálta meg a szél. Komárom-Esztergom megyében egy villanyvezetékre dőlt fa miatt áramellátási problémák adódtak egy szociális otthonban, valamint egy esztergomi templom tetőszerkezetét is megbontotta a szél. A Pest megyei Kókán víztorony tetőszerkezetét lazította meg a vihar, Budapesten a XX. kerületben a Nagysándor József és a Baba utcák találkozásánál levő villamosmegállóban egy ember is megsérült, amikor kidőlt egy fa.
Szerző