Nehezményezi a kommentár, hogy Ursula von der Leyen kerüli a viszályokat, fontos kérdésekben nem foglal állást, így az ügyben sem, hogy Magyarország és Lengyelország belecsúszik a tekintélyelvűségbe. Egy szót sem vesztegetett arra, hogy Orbán Viktor gyakorlatilag teljhatalmat kapott, de arra sem, hogy a lengyel kormány a ragály kellős közepén, a polgárjogok erős korlátozásával akar választásokat tartani, mert így szeretné teljesen uralma alá hajtani az államot. Csak annyira telt a Bizottság elnökétől, hogy „mindenhol vannak jogállami gondok, senki sem tökéletes”.
Hát, az alapszerződések őreként ennél azért többet kellene nyújtania, még akkor is, ha lojális azokkal a politikusokkal szemben, akiknek a mostani tisztségét köszönheti. Ám ha elfordítja a fejét, csak bólogat mindenre és csupán a homlokzatot polírozza, azzal nem egyszerűen a saját helyzetét, hanem az egész európai egységet gyengíti. Persze amikor megválasztották, tavaly nyáron, már akkor tudni lehetett róla, hogy nem szereti a viszályokat, minden körülmények között hűséges és számára a csomagolás fontosabb, mint a tartalom.
Nem is lenne ezzel semmi gond, ám 10 hónap elteltével látnivaló, hogy a politikusra túl nagy a kalap, nem tud megbirkózni a feladatával. Először távol tartotta magát a vírusválságtól, majd kiderült, hogy nem szeretne összetűzésbe keveredni a kormányokkal, noha azok közül többen leengedték a határsorompókat és megtiltották bizonyos gyógyászati anyagok, felszerelések kivitelét. Hasonlóan visszafogja magát, amikor a fertőzés gazdasági következményeit kellene orvosolni. Pedig ha nincsenek érdemi lépések, összeomlik az egységes piac, amint arra az EU gazdasági biztosa éppen tegnap figyelmeztetett a Pressében. De hogy mit gondol erről von der Leyen, azt nem lehet tudni, mert nem árulta el. Brüsszelben a bunkermentalitás járja.
Varga Judit újabb cikkben bizonygatja, hogy tévedés Magyarországot ördögnek lefesteni, és a közelgő német uniós elnökséget nem szabad ellenségképekkel és rendreutasításokkal megterhelni. Az igazságügyi miniszter a német Európa-ügyi államminiszternek válaszol, mert szerinte nemrégiben megjelent cikkében Michael Roth ugyan a szolidaritás szükségességét hangoztatta, ám valójában ellenségképet gyártott, mégpedig Magyarországról. Merthogy az állítólag nem tartja tiszteletben az EU alapértékeit, azon belül is elsősorban a jogállamot és a demokráciát.
A magyar politikus ezúttal nem kívánta részletesen elmagyarázni, mennyire tévesen látja a dolgokat Roth, ráadásul az nem hajlandó meghallgatni a magyar érveket. Pedig a következmény súlyos, hiszen ily módon egyesek politikai eszközként használják a közös értékeket. Egység helyett megosztást váltanak ki, miközben a válság miatt a konszenzus és az összefogás minden eddiginél fontosabb volna. Hiszen nyakunkon a járvány, újra kell indítani a gazdaságokat és még a migránsválság sem múlt el.
Akik korábban Magyarországot bírálták – mutat rá Varga – azok legalább azt állították, hogy a jogállam és a brüsszeli támogatások összekapcsolása nem a magyarok megbüntetését célozza. Ám Roth még erre sem veszi a fáradságot, noha például a következő hétéves EU-költségvetés elfogadásához a tagállamok egyetértésére volna szükség. De miként képzeli ezt, amikor bevallja, hogy azon keresztül az egyik kormányt akarja megbüntetni.
Lehet, hogy ily módon igyekszik nyomást gyakorolni Magyarországra, hiszen az jelen állapot szerint a korábbinál sokkal kevesebb pénzt kapna Brüsszelből. Ám igencsak aggályos forrásokat elvenni a felzárkózó nemzetektől és azt a gazdagabb államoknak adni. Ezért kell a rövidebbet húzó országokat befeketíteni. Ez a fajta politikai stratégia azonban nem szolgálja Európa érdekeit. Németország idáig gyakran tudott semleges közvetítőként eredményt elérni igencsak súlyos ügyekben. Ilyesfajta törekvéseiben továbbra is számíthat a magyar félre, megbízható partnerként, amely Berlin szövetségese a közös érdekek és értékek alapján.
Az újság Orbán Viktort is a világ azon 9 autoriter vezetője közé sorolja, akik félreértelmezték és rosszul kezelték a vírusválságot. Szinte egytől egyig férfiak, a nők mérlege általában jobb, lásd Merkelt, az új-zélandi kormányfőt, vagy a tajvani elnök asszonyt. Ők hozzáértőek és van bennük részvét. A másik oldal jellemzői között viszont ott találni, hogy rácsavarodtak a háborúskodásra. Továbbá csekély a képzelőerejük. Rutinszerűen harcias jelképeket és közhelyeket használnak, pl. hogy le kell küzdeni a láthatatlan ellenfelet.
Közös bennük továbbá, hogy nem tombol bennük az empátia, még azoknál a populistáknál sem, akik a nép emberének állítják be magukat. De még ennél is fontosabb, hogy az illiberális rezsimek élén álló tekintélyelvű vezetők nem kérnek a demokratikus és jogi korlátokból, visszaélnek a polgári jogokkal, elutasítják az ellenőrzést a sajtó részéről, eltűrik a korrupciót, ugyanakkor roppant gyengén teljesítenek a kórokozó visszaszorításában – teszik hozzá.
A cikk szerint mindennek mintapéldánya Trump, de ide kell sorolni a török és a fülöp-szigeteki elnököt, valamint a jobboldali, populista Orbán Viktort, aki azt állítja, hogy bármikor meg lehet vonni tőle a rendeleti kormányzás jogát, amely amúgy meghatározatlan időre szól. Ellenzők attól félnek, hogy a kezéből etetett parlament ezt soha nem fogja megtenni.
Más autoriter figurák a durva felelőtlenség és a számítás morbid keverékével reagáltak. A cikk itt említi meg a brazil, a kínai és az indiai államfőt, valamint Putyint, hozzátéve, hogy azért az ő renoméjuk csorbát szenvedett, hiszen látványos, súlyos hibákat követtek el. Netanjahu viszont a ragály révén jött vissza a süllyesztőből, miután gátlástalanul kiaknázta a vészhelyzetet a nemzeti összefogás meghirdetésére.
A haladó oldal reményt meríthet abból, hogy az autokraták, illetve jobboldali populisták többnyire alulmaradtak a Covid-19-cel szemben. Lehet, hogy az emberek lassan már látják, amint ezek a politikusok nagyképűen elfuserálják a dolgot szerte a világban, ezen azután megdöbbennek és fordítanak a tekintélyelvűség felé mutató irányzaton. Jó volna, ha így lenne. Egészében véve a demokráciák jobban teljesítettek a válság során. Leszámítva az USA-t és Nagy-Britanniát. Alighanem azért, mert mindkettő élén egy sekélyes, nagyképű valaki áll.
Magyarország arra készül, hogy megvonja a jogi elismerést a transz nemű emberektől. Az érintettek attól tartanak, még több diszkriminációban, intoleranciában lesz részük, de ettől még Orbán keresztülnyomja a törvényt, amely szerint a születéskori nem a meghatározó. Vagyis ha elfogadják a tervezetet, nem lehet majd nemet váltani. Emiatt sokan el akarják hagyni az országot, de akiknek erre nincs esélyük, azokra nap mint nap megaláztatások várnak.
A lap azt írja, a kormányfő nagy nemzetközi bírálatot váltott ki, mert jogot szerzett arra, hogy rendeleti úton irányítsa az országot, ameddig csak jónak látja. A Parlament továbbra is ülésezik, de ahelyett, hogy a járvánnyal törődne, olyasmivel tölti idejét, mint az említett jogszabály a transzneműekről. Szakértők szerint azonban a törvény sérti az Európai emberi jogok egyezményét, ezért a Kúriához, illetve Strasbourghoz lehet fordulni miatta. De az évek után hoz csak eredményt és addig is születnek idehaza ítéletek.
Az Orbán-kabinet az utóbbi két évben fordult az LMBT-közösség ellen, ma már egyértelműen ellenséges nyelvet használ. Pedig az ilyen emberek számára az élet már így is tele van akadályokkal. Pl. évekig tart, hogy az átoperálás után új nevet kaphassanak.
