koronavírus;COVID-19;vérplazma;

Lezajlott az első beteg vérplazma-terápiája

Ő az első koronavírusos beteg, akit már felgyógyult betegek vérplazmájával kezeltek.

Biztató az állapota annak a fertőzött betegnek, akinek elsőként adtak be koronavírusból kigyógyult betegek vérplazmáiból kivont antitesteket Magyarországon - hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.

Jakab Ferenc, a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutató Központ virológiai kutatócsoportjának vezetője elmondta, hogy az első terápiát a Dél-pesti Centrumkórháznak a Nemzeti Népegészségügyi Központtal együtt sikerült elvégezni.

Tudatta, hogy a Szentágothai János Kutató Központ virológiai kutatócsoportja jelenleg a lehetséges donorvérek gyűjtésének és tesztelésének fázisában tart. Mint mondta, a donorvéreknek a normál véradásnál megszokott egészségügyi és laboratóriumi paraméterek mellett, megfelelő mennyiségű antitestet kell tartalmazniuk. 

- Ez nem egyszerű, mivel az első kísérletek szerint az látni, hogy azoknak a szervezetében, akik enyhe tünetekkel vagy tünetmenetesen vészelték át a betegséget, kevesebb antitest termelődött azokhoz képest, akik súlyos vagy középsúlyos tüneteket produkáltak- magyarázta.

- A kutatócsoport jelenleg háromszáznál is több hatóanyaggal kapcsolatban végez kísérleteket - mondta, megjegyezve, hogy két hatóanyag rövidesen a klinikai kipróbálás fázisába léphet Jakab Ferenc.

Vályi-Nagy István, a Dél-pesti Centrumkórház főigazgatója a kezelésről nemrég azt nyilatkozta, hogy a terápia passzív immunizálással gyógyít, vagyis nem a betegek immunrendszerét stimulálják, hanem már felgyógyult emberek ellenanyagait használják fel a betegség leküzdésére. Az eljárással kapcsolatban kínai és dél-koreai kutatók is biztató eredményekről számoltak be.