Debrecen;rongálás;

2020-04-27 10:50:04

Volt kulcsa, de inkább ököllel szétverte az ajtót a debreceni férfi

Akkora lyukat ütött rajta, hogy azon keresztül be tudott jutni a lakásba.

A rendőrségre 2020. április 26-án 15 óra 30 perc körül érkezett bejelentés arról, hogy egy debreceni társasház folyosóján dühöng, kiabál egy ott lakó. A rendőrök perceken belül a helyszínre mentek, és azt tapasztalták, hogy egy férfi a saját albérletének ajtaját ököllel úgy szétverte, hogy gyakorlatilag be lehetett lépni a lakásba a megrongált nyílászárón keresztül - írja a police.hu.

Az egyenruhások előállították a férfit, majd a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták.

A 38 éves helyi lakos kihallgatásán elmondta, hogy a párjával összeveszett, majd lement a boltba, és mire visszaért, be volt zárva az ajtó.

A Debreceni Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást vele szemben.