Semmelweis Egyetem;tesztelés;koronavírus;

2020-04-28 12:39:39

Indul az országos szűrőkampány

Mintegy 18 ezer emberen kétfajta tesztet is elvégeznek.

Május közepén lesz eredménye annak a több tízezer embert érintő szűrésnek, amit a Semmelweis Egyetem vezetésével és az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával a négy hazai orvosképző négy orvosképzéssel foglalkozó egyetem indít. Mintegy 18 ezer emberen kétfajta tesztet is elvégeznek. Így átesnek a vírus kimutatásra szolgáló (PCR) és egy a szervezetben lévő ellenanyag ellenőrző vizsgálaton is. Az érintettek levélben kapnak értesítést arról, hogy hol és milyen körülmények között végzik el rajtuk a vizsgálatot.

A vizsgálat részleteit kedden videokonferencián ismertették.

Az eredmények alapján országos klinikai epidemiológiai tanulmány készül arról, hogy mekkora a vírusfertőzöttek valós száma hazánkban, hányan betegedtek meg eddig összesen és szerezhettek immunitást a vírussal szemben, illetve hányan lehetnek a szinte tünetmentes vírushordozók. A szűrővizsgálatot az ún. PCR-teszt segítségével végzik, ez a ma ismert legtévedhetetlenebb módja a fertőzés kiszűrésének – hangsúlyozta dr. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora. A vizsgálathoz a légutak (garat és orr) váladékából vesznek egy mintavételi pálcával sejteket is tartalmazó váladékot. A PCR-teszt mellett vért is vesznek a vizsgált személyektől, ezzel a megerősítő laborvizsgálattal a szervezet vírusra adott lehetséges immunválaszát mutatják ki – mondta Merkely Béla.

A tesztelésen a KSH statisztikusai segítségével kiválasztottaknak a tesztelés előtt egy rövid kérdőívet is ki kell majd tölteniük. A vizsgálatokat május elseje és 14-e között végzik el orvosi rendelőkben, szűrőbuszokon. A szűréseket az Országos Mentőszolgálat munkatársai is segítik majd, azért, hogy az idősebbeknek, vagy a krónikus betegséggel küzdőknek most se kelljen elhagyni otthonaikat. A minták több mint 48,5 százalékát a Semmelweis Egyetem munkatársai gyűjtik be, míg, 20,6 százalékot a Debreceni Egyetem, 16,4 százalékot a Szegedi Tudományegyetem és további 14,3 százalékot a Pécsi Tudományegyetem munkatársaitól várnak a laborok – tette hozzá a rektor.

Az országos tesztelés eredményét várhatóan május közepén hozzák nyilvánosságra. Aki részt vesz a vizsgálaton, az kivétel nélkül értesítést kap az eredményeiről.