koronavírus;Palkovics László;Innovációs és Technológiai Minisztérium;

2020-04-28 13:49:27

Palkovics szerint nem akkora a probléma a gazdaságban, mint sokan állítják, és gyors lesz a visszapattanás

A jövő héttől várható fokozatos enyhítésekről a miniszter azt mondta, hogy most jön a „húzd meg, ereszd meg” szakasza.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter hosszú interjút adott a kormányközeli Magyar Hírlapnak a vírushelyzet várható tartamáról, a gazdaság állapotáról és a kormányzati döntések logikájáról is beszélt.

Orbán Viktor kormányfő nyilatkozata szerint május 3-án tetőzhet a járvány az országban, május 4-től azonban indul a védekezés második szakasza, amikor a tervek szerint újraindítják az életet Magyarországon. Ezt a kormányzat azzal indokolta, hogy eddig sikerült elkerülni az országos szintű tömeges fertőzést.

Palkovics László szerint ez a siker annak köszönhető, hogy a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntési mechanizmus komoly tudományos alapokra, matematikai és epidemiológiai modellszámításokra támaszkodik. Ezek alapján dolgozták ki az úgynevezett csúszó mód szabályozást. 

Elmondása szerint a korlátozások célja a járvány terjedésének lassítása volt, ez volt a „húzd meg” szakasz. Hozzátette, hogy ezt a helyzetet a gazdaság lelassulása és a közösségi élet lefagyása, az emberek kimerülése miatt nem lehet sokáig tartani. Ezért tervezik a jövő héttől az „ereszd meg” fázist, amikor fokozatosan enyhítenek a korlátozásokon, és újraindítják az ország életét és a gazdaságot. 

Úgy véli, nehéz megjósolni, hogy meddig tarthat az átmeneti helyzet, mert ez az új koronavírus elég sajátos, komplikált, nem sokat tudunk róla, és nem úgy viselkedik, mint az ismert vírusok. 

Arra a kérdésre, hogy milyen állapotban van most a magyar gazdaság, Palkovics László azt felelte, nagyon differenciált a helyzet. Bizonyos területeken drasztikus a csökkenés, szinte teljesen leállt az élet, ilyen például a turizmus, vendéglátás. A feldolgozóipar és a mezőgazdaság helyzete kevésbé rossz, a járműipari termelés pedig ezekben a napokban fokozatosan újraindul. Számos ágazatban pedig nem is állt le a munka. 

A következő hónapok gazdasági kilátásairól azt mondta, hogy a hazai vélemények is megoszlanak. Míg Matolcsy György jegybankelnök szerint akár két-három százalékkal is nőhet idén a GDP, mások szerint legalább két-három-négy százalékkal visszaesünk tavalyhoz képest. Palkovics László úgy véli, valahol a kettő között lesz a gazdasági növekedésünk, és nem akkora a probléma a hazai gazdaságban, mint sokan állítják, szerinte gyors lesz a visszapattanás.

Jövő hétfőtől kezdődnek az érettségi vizsgák. A tárcavezető szerint ha az iskolákban betartják a biztonsági szabályokat és a kellő távolságot, akkor nem lehet baj. Azt mondta, egyelőre nem tudni, hogy befejeződik-e a tanév júniusban, de ha a rektorok úgy gondolják, a végzős hallgatókat visszaengednék az egyetemekre.